Már az első dalával "megvesz", mert aki arról énekel, hogy torna helyett tortaszelet, az bizton tudja a jó élet titkát. Aztán komolyabb témára vált, megtudjuk, whiskyt inni csak 17 fokos jégkockával szabad, különben pancs lesz. Az est folyamán nem fogynak ki az ehhez hasonló, gyakorlati jó tanácsok, a közönség másfél óra múlva a már általa megtapasztaltakkal lesz bölcsebb, a térdműtéttől a vidéki művelődési házak PR-tevékenységéig. (Kár, hogy nem láthattuk azt a plakátot, amelyen Csákányi-Kulka zenés estjét, Magennheim doktort és Csákányi László lánya fellépéseként próbálták bevezetni a "Kultúrba".)

Egy kis traccs, egy kis ének. Meglehetősen széles a színésznő repertoárja, a Jaj de jó a habos süteménytől - itt láttuk élőben, hogyan kell kétségek nélkül benyomni egy tortaszeletet - egészen a Tranzisztorkor hajnaláig. Elhangzik Kazal László bravúr száma a kis erszényről, de Sally Bowles Come to the cabaret-ja is. Közben változik a színész arca a pódiumon, derűsből borúsba, szomorúból kacagóba. Érzelmi hullámok, mélységek és magasságok váltják egymást. Kis dráma, Csákányi László, mint Muki bohóc megidézése, hogy megtudjuk nemcsak a Doktor úr, de néha Csákányi Eszter szíve is fáj.

A produkció beskatulyázhatatlan. Az előadót nem tudom komolyan venni, mégis halálosan komolyan veszem. Kétség nem fér hozzá, ő alapvetően egy szomorú bohóc, de azért benne a díva is.

Nézem az est folyamán arca rezdüléseit és látom az összes futó szerepét. Az Elnöknők Marieolját, a Titkaink kultúrvezérét, a Bárkibármikor nagymamáját, a Hét asszonyát.

Kutakodik a fejemben a gondolat, hogy a "Bohóc-díva" miért nem egy nagy kőszínház színpadán áll minden este. Miért kell a Spinozában egy tonet széken billegnem, vagy a Tarfóban, Kamrában zsúfolódnom, ha látni akarom. Milyen az a színházi közeg, ahol ő csak az "alternatívoknak", vagy a "művészszínházaknak" kell. Hogy lehet, hogy ez a tehetség nem fér be a színházi élet sűrűjébe, hanem csak a pálya szélén korcsolyázik?

Jó lenne, ha a színházvezetők is beülnének műsorára. Láthatnák nincs az a szerep, amit Csákányi Eszter ne tudna eljátszani. Csak ezen az egy estén legalább 20 arcát mutatta. Talán érdemes lenne gondolkodni benne, 10 év múlva már késő lesz.

"Akit az istenek szeretnek, meghagynak gyereknek" énekli egyik dalában. Nincs kétségem, hogy őt szeretik az istenek, de nem hagyták meg gyereknek. Meghagyták viszont naivnak, csodálkozónak, kíváncsinak, olyan felnőtt bohócnak.

Ha kedvem lesz keserűen vigadni a jövőben, biztos, hogy Csákányi Eszterért "küldetek", más clown nem jöhet szóba.

(A kép Véner Orsolya felvétele.)