Nyomtatás
kedd, 06 szeptember 2016 12:35

Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Hello, Dolly ! (Szolnok)

Értékelés:
(25 szavazat)

Dolly Levi, avagy a véget nem érő keep smiling

(Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Szolnoki Szigligeti Színház: Hello Dolly - 2016. szeptember 5.-i előadás)

Lehet, ha pár hete nem olvasok Sík Ferenc pécsi rendezőről, aki egy hajdani pécsi szubrett szerint már az 1970-es években azt kérte a színészeitől, hogy az operettet úgy fogják fel, abban emberek vannak igazi érzelmekkel, akiknek igazi kapcsolataik vannak, mi több szituációkat kell játszani, nem tudtam volna megfogalmazni mégis mi bántott a Szolnoki Szigligeti Színház Hello, Dolly előadásában. De hála ennek a frissen szerzett tudásnak, rájöttem már előadás közben, jó lenne, ha Szolnokon is kicsit megismerkednének Sík Ferenc tanaival a zenés darabok színrevitelét illetően. 

A Hello Dolly egy kultikus musical, ember nincs 20 év felett, aki valamilyen feldolgozásban ne hallotta volna a főcímdalt. Azt mondjuk biztos kevesebben tudják, hogy Thornton Wilder, egy többszörös Pulitzer-díjas, igazán kvalitásos amerikai író műve alapján készült az eredeti színpadi mű, Jerry Herman zenéjével (Mame, Örült nők ketrece). 

Szente Vajk rendező alapvetően nem nyúlt rosszul a színrevitelhez. Dollyt egy rutinos, zenés színpadi színésznőre, Kertész Marcellára bízta, Vandelgerder szerepére pedig megszerezte Szolnoki Tibort, az első magyar rockopera hajdani  sztárját, az örök Nérót. Ráadásként a kisebb szerepekre is sikerült olyan színészeket beállítania, akik - talán - kivétel nélkül képesek lettek volna igazi színpadi karaktert teremteni. ha ezt megkövetelik tőlük.

A Dollyt játszó színésznő arcáról két órán keresztül le nem olvadt a mosoly. Így a hangképzéssel, intonációval volt kis probléma, állandó keep smiling mellett nem lehet érthetően énekelni. Kár, mert Kertész Marcellának voltak a prózai részekben nagyon jó pillanatai, akár meg is lehetett volna a házasságközvetítőnő hiteles figurája. Szolnoki Tibor nem vadul harapós, inkább fáradtan rezignált Vandelgerder volt. A színésznek nem jelentett problémát sem az ének, sem a tánc, de a kereskedő figurája inkább sznob piperkőcre sikeredett, mint nyers üzletemberre. Szolnoki érezhetően más iskola, más stílus, ebben az előadásban pontosan azt vitte színre, amit megkívántak tőle, sem kevesebbet, sem többet. Külön-külön szórakoztató volt a két főszereplő, de úgy tűnt, nem ugyanabban a "szituációban játszanak". Kettősük elbeszélt egymás mellett a színpadon, nem volt tapintható közöttük a partneri kémia, még akkor sem, ha Szolnoki az utolsó igazi színpadi bonvivánok egyike.

Vandelgerder két segédét, Cornéliust és Barnabyt játszó Járai Máté és Juhász Levente tökéletesen érezték a szerepeiket, még azt is megkockáztatnám, hogy élték a karaktereiket a színpadon. Halálpontosan tudták, hogy "igazi emberek, igazi érzelmekkel". Női párjaik, Mrs. Molloy (Lugosi Claudia) és Minnie (Molnár Nikolett) már nem volt ilyen ütős páros, de alapvetően kedves kalapboltos hölgyeket állítottak színre. A fiatal szerelmesek négyese a zenés-táncos jelenetekben kifejezetten jól mutatott, szellemes koreográfiákat és táncbetéteket kaptak, azokat jól is teljesítették. A kereskedő unokahúgát, játszó Ermengarde (Jankovics Anna) és szerelmese, Ambrose (Dósa Mátyás) figurái kissé vurstliszerűrek voltak. Ermengarde polka versenyes betétjébe vitt energia felért egy bikabetöréssel, mire a hölgy a földre rogyott. Később, élő amerikai Szabadságszoborként meg nem is igen volt érthető hogy is kerül ő így a színpadra, mégha Parádé is volt New Yorkban. 

A kisebb szerepekben többen kivívták a figyelmet, pár percben is. Barabás Botond, mint Rudolf főpincér, Gombos Judit Mrs. Rose-ként és Sárvári Diána Ernestinaként pontos, szerethető figurákat mutattak. A színészek képesek voltak szerepeiknek pár mondattal is előéletet, valós jelent, és igen, színpadi szituációt adni. Az hiszem velük Sík Ferenc is elégedett lett volna.   

Turi Erzsébet díszlete semmiképpen nem volt visszafogott, de remekül funkcionált. Praktikusan megoldotta azt a kívánalmat, hogy kihajtással, széttolással terményboltból kalapüzletté, majd elegáns étteremmé váljon a színpad, ráadásként azt is biztosította, hogy Dolly majdnem olyan pazar lépcsősoron ereszkedjen alá nagy belépője során, mint Barbra Streisand a filmváltozatban. Kovács Yvette jelmezeiről ez már nem mondható el, némely kosztüm bántóan ízléstelen volt mind színvilágában, mind fazonjában, ráadásként egyik másik színészen még pocsékul is állt a színpadi ruha. Olyannyira, még az is felötlött bennem, hogy vajon nem direkt van-e ez így, s tán paródiát nézek. De végül is elhessegettem a gondolatot, csak nem akarta a színpadi díva szerepek egyik legnagyobbját játszó színésznőt közröhej tárgyává tenni, amikor szinte méteres nagyságú, tucatnyi pávatollat biggyesztett a feje tetejére, olyan műszempillákkal, amik mellett Dolly nem tudta kinyitni a szemét.

A színház ének-és tánckara kellemes perceket szerzett, egyszerű és jól kivitelezett koreográfiákkal, az élőzene üdévé tette az előadást.

Azt sem állítanám, hogy nem mosolyodtam el többször az est folyamán. Azért ez a színház lett volna az utolsó színházak egyike, ahol feltételeztem volna a jelenlegi magyar kormánypropagandának való enyhe beszólást. Pedig megtörtént.  Majdnem a nyitójelenetben volt egy kis "azemberek"-ezés, arról nem is beszélve, hogy kaptak a kereskedelmi show-műsorok is rendesen. Jó, túlzásba nem estek az alkotók, de nem is a Hello Dolly az a darab, ahol társadalomkritikát kéne mondani. 

Amit egy musicalnak hoznia kell, azt a színrevitel alapjában teljesítette, becsületes, élvezhető színvonalon. Szente Vajk egy olyan előadást vitt színre, amihez foghatókat vélhetően korábban játszott, látott a magyar musical fellegvárban, a Madách Színházban.

Igazából csak egy hiányérzetem volt. Hiába némely szereplő kivillanása, ez az előadás - lendület, dübörgő élőzene ide-vagy oda - nem élt igazán. A jó kivitelezés ellenére is műnek és geilnek hatott, mert színészek voltak a színpadon, akik dolgoztak és nem emberek, akik igazi érzelmekkel igazi érzelmeket akartak kiváltani.

(A fotó a Szolnoki Szigliget Színház hivatalos oldaláról való.)

 

Megjelent: 1623 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella