Iza színházban járt - Utazás az éjszakába (Pesti Magyar Színház)
péntek, 03 február 2017 12:15

Utazás az éjszakába (Pesti Magyar Színház)

Értékelés:
(45 szavazat)

 

„Szegény anyám csak egy dalt zongorázott…..”  

(Pesti Magyar Színház – Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába - 2017. február 2.-i előadás)

Én azon rosszféle színházbajáró vagyok, aki egy színész miatt megy be a színházba. De három szerző kivételt képez: Csehov, Eugene O’Neill és Tennessee Williams. Mindegy ki játssza, azt látom úgyis, ahogy olvasás közben a fantáziavilágomban szólnak a sorok. Mondhatják nekem, hogy e szerzők darabjai elavultak, a ma emberének porosak, a letűnt múltban játszódnak. A szélsőséges érzelmű hősök, robbanás előtti, fojtott párbeszédeik mindig elvarázsolnak, egy titkos, messzi világba.

Málnay Levente rendező egyetlen munkáját ismertem, egy nemrég látott tv-felvételt, az 1990-es évek elejéről, a Pécsi Nemzeti Színházból, Feydeau: Bolha a fülben című habkönnyű darabját. Ez alapján elképzelni nem tudtam, mit kezd majd Eugene O’Neill-el. Az Utazás az éjszakába (Hosszú út az éjszakába) az 1900-as évek elején játszódik, amikor egy nap alatt végleg összeomlik egy amerikai család, minden látványos cselekmény nélkül, rájuk szakad a múlt. Az anya morfiumfüggő, az apa és az elsőszülött fiú alkoholista, a kisebbik fiú, aki persze szintén iszik, halálos tüdőbajban szenved.

Málnay okos volt, nem spilázta túl azt, amit nem kell. Klasszikus, lassú, szép folyású előadást vitt színre, s talált hozzá titkos fegyvereket, színészeket. A rendező a színészeire bízta megbirkóznak-e a szerepeikkel, az író gondolatainak rétegeivel, mennyit képesek felszínre hozni játékukkal a szöveg alatti tartományból. 

Az estén talán nem egészen ott voltunk, ahova O’Neill vinni akart minket, csak egy lepukkant vidéki nyaralóban, ki tudja pontosan hol és hányban. Kovács Yvett Alida díszlete és jelmeze cseles volt, meghatározott, mégis kortalan, szép, világos pasztell, ami ellensúlyozta a színpadon zajló drámát. Vas István fordításának felhasználásával Deres Péter dramaturg jól húzta meg a darabot, annak minden fontos jelenete megvolt, mégsem untatott halálra.   

A színmű női főszerepe, a szenvedélybeteg Mary Tyrone, azt hiszem minden drámai színésznő titkos álma, vágya. (Két kedvenc színésznőm, Ruttkai Éva és Colleen Dewhurst is eljátszotta, persze egyiket sem láthattam.) 

E női figura csupa ellentmondás, mint egy patchwork, egymás mellett a bánat, a magány, a bűntudat, a harag, a vágy, a szeretet és a gyűlölet. Több ellentétes érzelem, szinte ugyanabban a pillanatban, együtt. A szenvedélybeteg Mary a hazugság bajnoka, mesterien manipulál és irányít. Egyik percben sebzetten tehetetlen, a másik percben kegyetlenül belemar abba, akit szeret. Hibáztat, vádol, büntet, majd megbocsát, egy lendületből. Mary kettészakad férje, fiai szeretete és a morfium élvezete között, ami kiszakítja abból, amire vágyik, visszaviszi oda, ahová vágyik: "Hazudsz magadnak újra. Azt akartad, hogy megszabadulj tőlük. A megvetés és az undor nem kellemes társaság. Örülsz, hogy elmentek. Szűz Anyám, de akkor miért érzem magam olyan magányosnak?”

Ráadásként az Utazás az éjszakába egy tragikus szerelmi történet. Mary és férje között eltéphetetlen az összetartozás a múlt, a közös emlékek miatt. Holott a hatalmas szerelemből kölcsönös csalódás lett, együttes magány, az egyik iszik, a másik kábítószerezik. Mary nem tud felejteni, de mindig megbocsát.

Ez a szerep, mint egy ajándék érkezhetett Bánsági Ildikóhoz. Meglepett. Gyönyörűen építette fel Mary karakterét. Már az első színrelépésekor érezni lehetett, hogy ekörül az 54 éves, rendezett kis nő körül baj van, pedig még meg sem szólalt. Testtartása jelezte. Aztán szép fokozatosan megmutatta a morfiumfüggőség fázisainak külsőségeit, a kézremegést, a felfokozott közléskényszert, a kedélyváltozást, mindezt csak felvillantva, pontosan, egyensúlyozva, nem túljátszva. Hanglejtése, hangereje, kutató tekintete, ahogy családját szemléli, vajon mit tudnak, látnak, precízen és tömören fejezték ki az asszony állapotát. A színmű végén, amikor az „őrülési jelentre, betoppan Ophélia” a semmiből, szinte kísértetként tűnt elő, kezében esküvői ruhájával. Chopin keringő dallamára csendben közölte: "A múlt a jelen, ugye? Tavasszal történt velem valami. Igen, emlékszem. Beleszerettem James Tyrone-ba és olyan boldog voltam egy ideig." Mögötte a csapdába esett, halálraítélt családja, akiket összeköt és megöl a közös történelem. Talán ez volt a legszebb jelenet, szívszorító, egyszerű, erőteljes.

És a férfiak, akik alkoholisták, de istenem, mi ez Mary vétkéhez, a morfin függőséghez képest. Az bűn, holott négy szenvedélybeteg él a házban, nemcsak egy. Mindenki a másikban, másban keresi nyomorult élete okát. A fiúk a fukar, zsugori apában („Egy dollár az egy dollár.”), az apa fiai lustaságában, pazarlásában, tehetetlenségükben.

A nagyobbik fiút, ifj. James Tyrone-t Gémes Antos alakította. Szépen mutatta meg a színész, Jamie kettősségét. Az elsőszülött fiú ugyan erős, életrevaló lehetne, de ugyanolyan kiszolgáltatott és megnyomorított, mint beteg öccse. Tönkretette már őt is a múlt. A kisebbik fiút, Edmund Tyrone-t Horváth Illés játszotta. Bár megmutatta a tüdőbaj külső tüneteit, inkább úgy láttuk, mint egy ifjú Hamletet, labilis, érzékeny, vágyja a szeretetet, mindenkiét, s képtelen szembenézni betegségével, ő már semmit nem tud helyrezökkenteni. Játékukban ott volt O’Neill szövegének mélye, közöltek, egyben véleményezték is mondataikkal. Ugyan kétségbeesettek voltak a fiúk, de feltűnt bennük apjuk ripacs színészvére is. 

Szélyes Imre, mint James Tyrone, a peches telekspekuláns, a bukott színész és a család Harpagonja, így egyben. Kicsit nehezen lendült be a színész, de aztán egy-egy jelentben felmutatta a karakter önző, rendre megfutamodó, mindig, mindenhol csak szerepet játszó énjét. A IV. felvonás nagymonológjában kiváló volt Szélyes, amikor megtudtuk miért ez a beteges spórolás az apa részéről, valójában mi keserítette meg és lehetetlenítette el ennek a négy embernek az életét, boldogságát. Ahogy remekül érzékeltette, hogy a múlt ellenére, bármi történt, ő összetartozik asszonyával, s ha nem is tudja megmutatni, szereti és szánja halálraítélt, beteg fiát. A darab elején még nem úgy tűnt, de a végére hihetően összetartozott Mary és James, egybeforrasztotta őket a múlt.   

Gáspár Kata, mintegy színes kolibri madár tűnt fel ebben a szörnyű családban, alkalmi, nyári szolgálóként. Jól érzékeltette a Tyrone-család és közötte lévő kontrasztot. Színpadi feltűnése, humoros, színes pillanatokat hozott. 

Mindehhez végig Chopin: H-moll keringőjének dallamfoszlánya, mint Mary hamvába holt zongorista karrierjének árnya. Egyetlen sorral, amit Mary már csak merev ujjakkal ütöget a zongorán, mint utolsó koporsószöget a Tyrone-család "kriptájában".

(Kozma János felvétele.)

Megjelent: 2596 alkalommal