Azért, hogy ilyen kétszeresen is hátborzongató mondat többé ne hangozzék el és megtudjuk, hogy a csodálatos valójában rettenetest jelent, Karsai György egyetemi tanár, klasszika-filológus, színikritikus és atyamester hosszú évek óta élvezetes beavatószínházi előadásokat tart színműs, fiatal és alternatív társulatokkal. Jót és jól.

Ezúttal Szilágyi Bálint rendezte Szophoklész Antigonéjét a harmadéves Zsótér-osztály öt tagjával: Barna Zsomborral (Antigoné, Haimón), Nagy Katicával (Iszméné, Eurüdiké), Koller Krisztiánnal (Kreón), Hevesi Lászlóval (Őr, Hírnök) és Kurely Lászlóval (Teiresziász, Karvezető). Az áldott próbatermi fekete padlat, négy szék és szikladarab, pár műanyag korona, dobókocka és egy fátyol elegendő kellék eljátszani a dráma legfontosabb jeleneteit. A drámairodalom legszebb női monológját fekete szerkóban és menyasszonyi fátyollal Barna Zsombor letisztult-megbékélten mondja el. Felemelő, szép pillanat. (És még azt is megtudjuk, hogy a második színész Szophoklésznél Antigoné és szerelme, Haimón szerepét is játszotta.)

Koller Krisztián energiáit példás fegyelemmel állítja alakítása mélysége megteremtése szolgálatába, ami nem kis feladat, hiszen Kreón(ja) saját hiúsága által korlátozott középszerű macsó, aki vak gőgjében mindent elront, és bűnhődése túlélőként a temetés, emlékezés és magány. Nagy Katica érvényes női szerepet megmutató, saját végzetét éppoly bátran viselő Iszménéje és szörnyű sorsát pillanatok alatt belátó Eurüdikéje finom, szép munka.

Hevesi László Őr és Hírnök figuráiban külön-külön kisemberi, komikumtól-temperált félelemig futó jellemet rajzol,  Kurely László Teiresziászként  képes khitónos öregember helyett a lelkeken  a közösség tagjaként  hatalommal bíró jóst mutatni.

Karsai tanár úrtól csillogó mitológiai, történelmi és színháztörténeti kitérők után megtudjuk, hogy Szophoklész Antigonéja a mi aktív értelmezésünket (igen, gondolkodnunk kell!) igénylő nagy mű, Antigoné tudatosan hőssé váló királylányként bizony nem temet el senkit, hanem végtisztességet ad.  A kigyomlálhatatlan félrefordításként azóta is sok iskolai tablón díszlő „Sok van mi csodálatos…” szállóige pedig a hithű kommunista Trencsényi-Waldapfel Imre   ötvenes évekbeli kötelező hűségesküje, az obligát „vörös farok”.

Javaslom inkább e sorokat megjegyezni:

Kreón: E föld királya más, vagy én uralkodom?
Haimón: Nem város az, mi egy ember tulajdona.
Kreón: Kié a város? Nem királya birtoka?
Haimón: Ám akkor légy király a puszta föld felett.

Azért kell az autokráciákban műsoron tartani az Antigonét, hogy legyen remény a demokráciára. Zeuszra mondom.