Nyomtatás
hétfő, 05 február 2018 14:42

Hindi Brooks: Romance.com (Rózsavölgyi Szalon)

Értékelés:
(42 szavazat)

Zsúrszínház        

(Rózsavölgyi Szalon – Hindi Brooks: Romance.com - 2018. január 31-dikei előadás)

A Rózsavölgyi Szalon egy érdekes színpad. Mindig minőségi téma, zömében kvalitásos művészekkel, polgári miliőben. Ez eddig feledtette, hogy quasi cukrászdában ülünk. Éppen ezért volt kiábrándító egy olyan produkciót látni, ami csak és kizárólag arra épül, hogy Molnár Piroska „édes”, s mind ő, mint Jordán Tamás jelentős múlttal bíró színházi ember. Közel ötezres jegyárért kevés, hogy neves színészek, impozáns pályával, s villantanak is valamit a tudásukból. Ettől még ez az előadás már a ruhatárban felejtős.    

Brooks darabja egy kiszámítható lektűr. Az első tízpercben kiderül az összes írói ötlet, aminek a kibontása is elég lapos. Az özvegy nagymama, Nóra harmincas, szingli unokájával, Terryvel él, aki laptoppal lepi meg, hogy lefoglalja magát. Ben, a nagypapakorú, szintén egyedülálló nyugdíjas egy kávéházban netezget, társkereső oldalalakon. Mindketten másnak adják ki magukat az interneten. Nóra az unokájának, Ben pedig a netkávézóban felszolgáló állástalan fiatal színésznek, Donnak. Na, vajon kik jönnek össze a darab végén?

Az, hogy Dicső Dániel rendező kímélte a két nagyágyút, a Nórát játszó Molnár Piroskát és a Bent alakító Jordán Tamást, így a két színész majdnem végig egy-egy asztalka mögött ült és belemélyedt a laptopjába, rendben van. Az, hogy Jordán Tamás ezen az estén elég kedvetlen volt, az is rendben van, látva milyen figurát kellett színpadra vinnie. Lényegében az ellen sincs kifogásom, hogy a fiatal párt játszó, Sípos Vera és Domokos Zsolt, valamint a lány majdnem vőlegényét, Jefet alakító Formán Bálint mozogta le a másik két színész helyett is az estét. Még ha a merész tangózás, vagy fejenállás veszélyes üzemnek is tűnt, majdnem a nézők ölében.

Az viszont nincs rendben, hogy két olyan kvalitásos művész, mint Molnár Piroska és Jordán Tamás miért elégszik meg ezzel. Molnár Piroska lassan öt éve csak édes-aranyos duzzogit játszik, mindenben. Nem tűnik fel senkinek, hogy ritka drámai erővel bíró, valóban nagy színésznő. Jó, Az öreg hölgy látogatását ne játssza el újra, de azért lenne középút, megtalálhatnánk a színházcsinálók méltóbb feladatokkal is. Jordán Tamásnak talán még méltatlanabb, hogy Rómeó álnéven, egy ténylegesen nyálcsorgató vén trotlit játszik, aki 28 évesnek adja ki magát és csak a 25 év alatti lányok érdeklik. A színész korában és fizimiskájával ezt már egyszerűen nem lehet kedvesen és szépen megmutatni. Így kissé karikírozva, ahogy Jordán játszotta, meg eléggé szétcsapja az előadást. Bántó volt a néhol soft-pornós párbeszéd a két senior színész szájából. Molnár Piroska tényleg megvillantotta, hogy kivételes színésznő, az általa játszott Nóra testiségre való vágyának megmutatása majdnem lírai volt. A három ifjú színésznek éppen csak, igazán közhelyes megmutatkozásra volt lehetősége, így elég szerény színészi eszköztárat felmutató  produkciót nyújtottak.

A mélypont a Kidman- Williams hit, a Something stupid revüszerű eléneklése volt a darab végén. Még akkor is, ha Molnár Piroska szerencsés, szép, iskolázott hangja még megvan.

Szóval a belvárosi, nívós környezet ellenére, ez bizony egy másodvonalbeli produkció, amit egyszerűen méltatlan Molnár és Jordán nimbuszával, közönségcsalogató erejével eladni, visszaélni azzal, hogy szeretjük őket, s látjuk bennük a múlt nagy pillanatait.

Megjelent: 2307 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella