Nyomtatás
szerda, 24 április 2019 00:05

Hogy te milyen piszok vagy..... Menyus 70

Értékelés:
(92 szavazat)

Soha nem találkoztunk személyesen, mégis lassan három éve „fecsegünk”. Színházról, könyvekről, filmről, zenéről, múltról, máról, életről, halálról, betegségről, kicsinyességről, nagyszerűségről, egyszóval mindenről. Nem állítanám, hogy nyitott könyv előttem, de a sok kis részlet már egésszé állt össze, és néha érteni vélem őt. Kevesekkel osztom meg úgy a gondolataimat, ahogy vele. Ma, 2019. április 24. napján ünnepli a 70. születésnapját, örülök, hogy „ismerhetem” őt.

Persze, hogy a színház hozott össze Menyussal - ahogy a gyerektől az aggastyánig mindenki hívja őt -, hiszen évtizedekig vívta szélmalomharcait ebben az olykor varázslatos, néha nagyon is kegyetlen világban.

Általában átoknak – esetében szerencsének érzem -, hogy regisztráltam a közösségi hálón, így „találkoztunk”. Sokáig csak chateltünk. Levelei szellemesek, frappánsak voltak, olyan békebeli stíllel. Aki 50 éve ismeri, talán felszisszen, de nekem ő az utolsó úriemberek egyike. Udvarias, disztingvált, nem erre a mai, mechanikus és lelketlen világra való. Vele nem fordulhat elő, hogy társadalmi, emberi interakcióban ne legyen „fehér ember”. Én persze az apám korabeli, ősz halántékú urat ismertem már meg, nem az alkotás lázában égő, sem magát, sem a környezetét nem kímélő művészembert. Nemtetszését, ellenvéleményét ma is azonmód visszajelzi. Hiszem, világéletében ilyen volt, ha mára kissé megcsendesedett is.      

Tudom, hogy szegedi. Édesapja – szintén Menyhért - a Szegedi Onkoterápiás Klinika Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Onkológiai Osztálya vezetője volt. Nővére követte a papa hivatását, de benne már gimnazistakánt ott bujkált a színház iránti érdeklődés. Az 1968-as Ki Mit Tud? egyik - versmondó - nyerteseként egyenes út vezetett a főiskolára, ahol Bencze Ilona, Tímár Béla, Sír Kati, Koroknay Géza voltak növendéktársai, Ádám Ottó az osztályfőnöke. Friss diplomásként, 1972-ben szerződött Pécsre, húsz évig maradt. Szinte azonnal visszaült az iskolapadba, Zsámbéki Gábor keze alatt „kitanulta” a színházrendezőséget is. Igazgatója, Nógrádi Róbert támogatta ebben, ha már Várkonyi Zoltán kitalálta, hogy a rendezéssel kacérkodó színészek kapjanak posztgraduális képzést. Pécsett Sík Ferenc mellett kezdte a színházcsinálást, ma is megkülönböztetett tisztelettel beszél mesteréről. Visszaadta szakmájának a bizalmat, maga is sok színészt segített tehetsége kibontásában.
 
Kulka János szerint: „Az volt az isteni szerencsém, hogy meglátott bennem valamit; úgy vélte, hogy alkalmas vagyok csomó mindenről beszélni, amiről ő nem. Nyilván az ő mondandója és az én alkatom szerint kereste a darabokat is. Annak ellenére, hogy színházon kívül keveset beszélgettünk, a színpadon nagyon jól megértettük egymást. Az én nagy szerencsém a Menyussal való találkozás, bár igen nehéz ezt kommunikálnom neki, de valóban így van.” (Szegvári indította el a pályán, ha később, Kaposvárott kapott már szigorúbb iskolát.) Vári Éva mellette (is) vált rajongott szubrettből elismert prózai színésznővé. Nádasy Erika szerint: „A főiskolát nekem Szegvári Menyhért pótolta. Eleinte csak ››kicsi‹‹ szerepeket játszottam nála, aztán egyszer csak azt mondta, hogy alkalmas vagyok egy főszerepre, ››kész a mű‹‹, befejezte az oktatást.”

Pécsi évei hűen illusztrálják a Kádár-kor vidéki színházát, volt itt színész, rendező, vezető rendező, megbízott főrendező, művészeti vezető. Nem sok újat mondhat neki erről a világról Kardos G. György Jutalomjáték, Bereményi Géza A turné vagy Szurdi Miklós Hatásvadászok című alkotása. Fiatalsága, szangvinikus alkata segíthették a pécsi Kamaraszínház felújítása, majd a Pécsi Nemzeti Színház rekonstrukciója részbeni levezénylésében, a kilencszáznyolcvanas években. Ez pécsi éveinek majd felét „megkeserítették”, össze-vissza volt a társulat, ott játszottak, ahol tudtak. Amire átadták a felújított színházat, elszerződött. Számolatlanul sok szép és pár kevésbé szép emléket őriz Pécsről. Ma már nem beszél róla, de a korabeli újsághírek alapján sokszor behívathatták a tanácsházára.

Színészként – a teljesség igénye nélkül - eljátszotta  Dromio, Sganarelle, Caliban, Fortinbras szerepét, Sarkadi Elveszett paradicsomában Zoltánt Mensáros László partnereként, Lukát és Beckett Willie-jét, az Óh, azok a szép napokban.

Első rendezése 1975-ben Csemer Géza – Szakcsi Lakatos Béla: Egyszer egy cigánylány című darabja volt. Későbbi, legnagyobb színpadi sikerei egyikét is a szerzőpárosnak köszönhette: a Cigánykereket, tíz évvel később. Szívügye ma is a cigányság sorsa, most éppen a nehézsorsú, ágyhoz kötött költőnek, Horváth Gyulának kampányol támogatásért, tervezi írásait felvenni, felmondani. (A versek megfejtéséhez amúgy saját kódja lehet, élmény tolmácsolásában - a youtube-on - Ady Endre: A fiam bölcsőjénél című költeményét meghallgatni.) 

Legutóbbi – remélem nem utolsó - rendezése Visky András Pornója volt, 2013-ban, Egerben, Nádasy Erikával alapított „lakásszínházban”, a Fsz.2.-ben. A kettő között 105 darabot állított színpadra: Shakespeare, Williams, Brecht, Schiller, Gogol, Osztrovszkij, Bulgakov, Heltai, Bródy, Szomory, Molnár darabokat, operetteket, musicaleket, rengeteg kortárs magyar és angol színdarabot az 1980-90-es években, ez utóbbiak között számos ősbemutató, magyarországi bemutató fűződik a nevéhez. Színházi oldalakat böngészve láttam, ritkán kérte dramaturgok segítségét, szerette maga előkészíteni, meghúzni, átírni a színpadra vitt darabokat.  

Már kevesen tartják Tennessee Williams-t megkerülhetetlen színpadi szerzőnek, mi igen, jókat beszélgettünk írói világáról, karaktereiről. Ahogy Szomoryról, Molnárról, az abszurdról is. Tőle tanultam meg, miért is nehéz Csehovot „jól” színpadra vinni, hogyan lehet ugyanazokkal a sorokkal, érzésekkel egyszer reveláció, máskor halálunalom. Darab-és szerepelemzéseit élvezet hallgatnom. Nem sztorizós, de ha mégis mesél, az felér egy humoreszkkel. 2018-ban jártam először a Pécsi Nemzeti Színházban, de ekkorra Menyustól már annyit tudtam a teátrum múltjáról, hogy „hazamentem”. A falakon lévő régi képekről felirat nélkül is pontosan tudtam ki van rajta, mikor készült. A színház művészbüféje falát – részben - Szegvári rendezte színházi plakátok borítják még ma is: az Én, Shirley, a Vértestvérek, a La Mancha lovagja, az Anyánk napja.

Pécs után – kis kitérővel Budapesten - Egerbe vitte útja, újabb húsz év, a Gárdonyi Géza Színházban, melynek örökös tagja. Amikor 2011-ben politikai döntés született az igazgatóváltás apropóján, nyílt levélben elmondta véleményét és felállt.

Nincs elájulva attól, hogy színházrendező volt sok évtizeden át. Magát mesterembernek tartja, aki nagy biztonsággal, bármit, bármikor színpadra vitt. Akár egy jó vízszerelő, ha elromlott a csap, tudta hol kell reparálni. Úgy tartja nem volt szakmája mágusa, aki egy törött csapból már azonnal azt is látta, milyen lesz az egész lakás felújítva. Ezzel a sommás megállapításával nem tudok hitelesen vitatkozni, mert ugyan tucatnyi rendezését láttam, de csak utóbb, felvételről. Az élő színház varázsa csak az általa rendezett Piaf és az Ibusár című darabok esetében adatott meg, de ezek az előadások erőteljesen a főszerepet játszó színésznőké voltak. Az összes látott munkája tetszett. Mindenben, még a közepes színművek színpadra vitelében is volt ötlet, lendület, eredetiség. Szerényebb képességű színészeknek is talált módot a méltó színpadi megmutatkozásra, és vigyázott, hogy a „főnéni” darabjaiban (Lang Györgyi meghatározása) karátos színésznő legyen. Ha vitatkoznék, azért tenném, mert nagyon kevés olyan hatású tv-játékot láttam életemben, mint az általa rendezett, Ördögh Szilveszter kisregényéből készült Föloldozást.  

A színház világát nemcsak a szeretet és az alkotás öröme járja át, tele intrikával, féltékenységgel, kicsinyességgel. Megalkuvást nem ismerő, nehéz – Kulka szerint egyenesen görcsös - természete, párosulva hiperérzékeny idegrendszerével nem tette könnyűvé számára a választott pályát. Színészi, rendezői és színházcsináló sikerei nem hoztak számára belső nyugalmat. Néha rosszul döntött felkérésekről, többször egészen más fordulatot vehetett volna pályája. A magánéletben ellenben mindig jól választott. Társai csakis okos, erős és képességes hölgyek voltak. Láss csodát, majd mind színésznő.  

Szenvedélyes, néha indulatos ember még ma is. Hamar felfortyan, de gyorsan lehűl. Mindig pontosan tudja, mikor van igaza, mikor nincs. Azon nagyon kevés emberek egyike, aki miután lehiggadt és szükségét érzi, képes bocsánatot kérni. 

Logikus, mindent azonnal szétszálaz, ugyanarra a felvetésre mindig több megoldása van, megfontoltan mérlegel.

Remek a stílusa, mégsem ír. Úgy gondolja, jobb az ízlése a tollánál, pedig ez nem feltétlen van így. Levélváltásainkból kijönne egy nagyon szórakoztató színházi könyvecske.

A világ dolgai iránt - úgy általában – mára hol kisebb, hol nagyobb az érdeklődése. De vannak örök szerelmei: a francia sanzon, a költészet, Rodin. Az eredetiség, a tehetség megnyilvánulása bármikor, bármely műfajban meghatja, ezért még ma is tud lelkesedni.

Lassan két éve, hogy igen megbántottak, valamelyest Menyus is érintett volt. Érezve tartós rosszkedvem, levelet írt. Máig előveszem, ha szomorú vagyok. Egy tisztaszívű ember sorai. Gyógyít az ilyen figyelem, aminek emberi aranyfedezetét a bölcsesség és a szolidaritás adja. Ha igazán szükségét érzi, nem fél kimutatni a benne lévő érzéseket, pedig amúgy nagyon szemérmes ember. Érzem néha, ahogy „elpirul” a vonal másik végén. Akkor tudom, hogy kerek a világ számára, ha felhangzik egyik kedvenc fordulata: „Hogy te milyen piszok vagy!”, melegséggel, bujkáló nevetéssel a hangjában.  

Hát boldog születésnapot Menyus! Még annyi a közös téma…...

(Ilovszky Béla felvétele, a Gárdonyi Géza Színház Gorkij: Éjjeli menedékhely című darabjából, Luka szerepében, 2005-ben.)

Megjelent: 3783 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella