Nyomtatás
péntek, 03 május 2019 11:55

MITEM 2019 - Saulius Šaltenis: KURAFIAK (Klaipeda Drámai Színház, Litvánia)

Értékelés:
(23 szavazat)

A tuskó szele

(MITEM 2019 – Klaipeda Drámai Színház, Litvánia  –  Saulius Šaltenis: Kurafiak - 2019. április 26.-i előadás)

Azt mondta szünetben az én kedves ismerősöm (a Kuti), necces az a gördülő tuskó a darabban, még letarol. Igaza lett, a második részben úgy meggurította az egyik szereplő, hogy a fülem mellett csapódott a széktámlának. Vigyázott rám Thaleia. Az ember sokféle színházi formanyelvet megismer, van amit megkedvel, van amit próbál megérteni és  van, ami meghaladja képességeit. A nemrég elhunyt Eimuntas Nekrošius utolsó munkája a „próbál megérteni” kategóriába esett. Ahogy képzett társam, drfe odasúgta előadás közben: „Tuti ez a litvánoknál sem érettségi tétel!” 

Az első 5 perc után már kezdtem kapizsgálni, hogy az előadás egy temetés előtti virrasztás/utáni tor, ahol történetek sorjáznak a közösség halott lelkésze, Kristijonas életéből. A temetésre összesereglenek a falulakók, ők a szereplők: az özvegye, a harangozó, a tanító, az orvos, a bíró és Lottie, a lányanya. Életük tele titkokkal, bűnökkel, amelyek sorról sorra tárulnak fel. Kristijonas asszonyának, Mariának már volt két férje, akik gyanús körülmények között elhunytak, a harmadik férj azonban – okosan - már az eskövő másnapján özvegyi ház építésébe kezdett számára. Vélhetően ő természetes halált halt. Maria nem szeplőttelen, már férjes asszonyként viszonya volt a tanítóval, a második számú férje mellett, és nem nagyon szívlelte a gyermekét egyedül nevelő Lottiet. Kétesélyes a színészi/színpadi játék alapján, hogy az élettől duzzadó, majdnem javasasszony Lottie - Abel tanácsos makacs székrekedését, vagy prosztata gondját a színpadon erős, beszédes jelenetben gyógyítva – milyen kapcsolatban állt a lelkésszel. Szerető, plátói szerelem vagy hála, mert a nőt meggyalázása után felszedte a mocsárból? A kulcsfigura Karvelis, a harangozó, aki narrálja Kristijonas történetét. Ő látta mi történt Lottie-val, de pénzért hamisan vallott. Ahogy a csábító tanító is, ráadásként nem Maria volt az első asszony, akit „megkóstolt”. Úgy tűnt, a harangozó a hamis tanúzás és a kapzsiság bűne miatt cipelte magával egész előadáson át fatuskóját, ami majdnem letarolta az első sor közepét. 

A szövegnek fontos szerepe lett volna a megértésben, de éppen ezt az előadást sikerült feliratozni, így választani kellett a nézőnek: olvasás vagy az előadás képeinek, érzéseinek követése. Ami a színpadon folyt, az zavarosnak tűnt, több okból. Egy zárt közösség Litvániában a XVIII. században, azonban Nadežda Gultiajeva jelmezei XX. századiak voltak, a színésznőkön térd alá érő pasztellszínű ruhák (még Lottie pirosa is!), egyszerű szabású öltönyök a színészeken. A színpadkép Marius Nekrošius munkája, nagy, levegős tér, balra egy terített asztal, jobbra a halott és az ágya, a színpad fölött két fekvő, bogas ág. De a vetett ágy és a terített asztal függőleges pozícióban is megvolt a színpad hátsó falán felállítva. Az előadást végig oldalról, hátulról bekúszó füst kísérte. Az évszakváltásokat vagy az éppen zajló színpadi drámát (?) ötliteres befőttesüvegekben elhelyezett polisztirén-golyócskák fújdogálása jelezte.

Volt az előadásnak misztikuma, Asna/Ausa a fehér kutya szuka/kurva? Akiről sokat mesélt Lottie, s a játék vége felé az este legbájosabb színésznője, Justina Vanžodytė Šurajeva​ által életre is kelt.

Átütő színészi alakításokról nem számolhatok be, de vitathatatlanul karizmatikus, erősen és sokat dolgozó színészek álltak a színpadon. Először is Karvelis harangozó. Darius Meškauskasnak meg kellett fognia a hosszú, szinte hadart monológjaival a közönséget, éreztetve, hogy a tuskó valami más, mint fatuskó. Hellyel közel abszolválta a feladatot, végig fenntartotta a feszültséget, mert vártunk valami nagy történést a színész miatt. (Nem volt.)  Megkapott Donatas Švirėnas játéka is, többes szerepben (Koldus, Egykori bíró, Pestis). Első színpadra lépésénél komolyan elgondolkoztatott, hogy színészt vagy színésznőt látok. Olyan volt, akár David Bowie fénykorában, egy androgün modell, ráadásul csoda hajlékony, akrobatikus, szinte pantomimes, hisz többször néma szereplő volt.

Lottie, azaz Karolina Kontenytė nagyon helyre ifjú színésznő, heve, lendülete, belső ragyogása van. Ő emlékeztetett a Mandarley-ház asszonyából a házvezetőnő, Mrs. Danvers (Judith Anderson) feszült jelenlététre. Végig azt sugallta más a felszín, más a mély, gyönyörű fényű, hosszú vörös haját is beépítette játékába. Ahogy a Mariat játszó Regina Šaltenytė is figyelemreméltó színpadi jelenség. Arisztokratikus, titokzatos, végig jól ellensúlyozva, hogy  maga nem mutatta meg, gyilkos lelkész feleség vagy áldozat-e a nő. Visszafogott, mégis vad jelenet volt, ahogy kékpasztell kis lelkész feleség jelmezében, karótnyelten ülve elmozogta, hogy bizony vannak női vágyai.

Mindent összevetve – tisztelve a tényt, hogy  Nekrošius nemrég hunyt el -, ez nem egy kihagyhatatlan színházi produkció. Lehet, csak a litvánok értik. A legtöbb, ami megmaradt, hogy majdnem letarolt a színpadi tuskó. Hadd hulljon a férgese, gondolhatta Nekrošius. Próbáltam befogadni, megérteni, magamévá tenni. Nem ment.    

(A képen a székrekedéses jelent.)
 

Megjelent: 1656 alkalommal
Cseh Andrea Izabella

Legfrissebbek a szerzőtől: Cseh Andrea Izabella