Nyomtatás
kedd, 12 március 2019 00:43

Csehov: Cseresznyéskert (Trojka Színház)

Értékelés:
(71 szavazat)

Körbevesznek jó barátok és rosszak

(Trojka Színház – Csehov: Cseresznyéskert - 2019. március 10.-i előadás)

Éva: Újabb csillogó kisbolygó a Csehov-galaxisban: fontosat lát és mutat meg Soós Attila Cseresznyéskert-rendezése. Itt, mire bármi elkezdődne, már mindennek vége van. Ljuba piros design kosztümben ajtónyira a semmitől, Lopahin épp Brechtet olvas, de minek. Várja edzőcipősen is fél lábbal a kolostorban, Trofimov pedig szép szelíden megmagyarázza, hogy itt vége, aztán megleli a szemüvegét. Firsz sámlis, kardigános genius loci, aki még tudója a rendnek, és már tudója a változásnak. Kulka az Árvácskában színpadi szöveggel a szemébe mondatta: nyomorék vagy. Most Firszként úgy vágja pofon a bugris paraszt Lopahint, hogy visszhangzik az OSZMI körterme. Minden diskurzusa elemelt, személyen túli: inkább az elmúlással beszélget, mint a többiekkel. Kiszolgálja, megnyugtatja a boldogtalanokat, molyol-hümmög. Leül, gyertyát gyújt a bezárt házban, majd együtt nézzük a fény helyét, a sötétet: időn túli minőség. Taps. 54 ember.
Iza: Viharban edzett színházrendező legyen az, aki Csehovról, csehovul újat tud mondani nekem. Soós Attilának és nem is annyira alkalmi társulatának sikerült. Bölcselettel, humorral, kissé fájdalmasan. Tudom, hogy ennek a darabnak nem Firsz és Trofimov a két főkaraktere, és mégis. Öt piros pont csak azért Soósnak, mert méltó módon kitalálta, hogy Kulka János ezután miként és hogyan mondhatja el a színpadról, hogy ” itt vagyok már és még itt vagyok.” Azért is jár a piros pont, hogy az aláfestő zene Frankie Valli: Can't take my eyes off you című száma.

Éva: Nem egy virtigli színházi helyszín az OSZMI, a nem vitásan heterogén közönség egyrészt a helyi erőknek okoz fejfájást, másrészt saját magának: előbb bemegyünk, tolakodunk, sunyin előzünk, hozzáér a kabátunk a Blaha Lujza-festményhez, a körteremben a székesek és relatív boldog párnások kekken nézik az álló nézőket: zavarják a látványt. Mire azonban Kulka Firszként meggyújtja a második gyertyát a szamovár mellett, éhes lesz a szemünk, vágyjuk már a játékot.
Iza: Soós Attilának nem sok választása volt, naturalista környezetben hagyta Csehov darabját. Egy klasszicista épület köralakú, emeleti télikertjében játszik alkalmi társulata, ami nincs akkora, mint a nappalim. Így aztán díszlet nuku. Szerencséjére van a helyiségben egy használaton kívüli kandalló és egy Thék Endre zongora, ezeket lehetett játékba hívnia. Az extra, hogy Lakatos Márk készítette a „látványt”. Így lehet, hogy Ánya rózsaszínfarkas unicornist mintázó kezeslábasban tér nyugovóra, Lopahin a Macsakjaj roma csempészének cuccát nyúlta le, míg Gajev olyan finom angol úr, akár Higgins. A megjelenő tárgyak: egy pokróc, egy pakli minikártya, egy szódásüveg, egy zacskó chips, egy rongyos Brecht kötet és Firsz sámlija. Morcsányi Géza fordítását használva Balassa Eszter dramaturg – biztos Soóssal együtt – a 16 szereplőből kivágta a zömét, nincs Dunyasa, Jepihodov, Sarlotta Ivanova, heten játsszák a darabot.  

Éva: Gryllus Dorka Ljubája nem kortalan, hanem fiatal: túl szép és nem elég praktikus-okos a jövendő szükségszerű boldogtalansághoz. Gryllus Dorka végig kitartja ezt az állapotot, regiszterei nem haladják túl az egy sors-egy állapot képletet. Kétségbeesés-vidámság váltásai a legerősebbek, hitetlenkedve nézi szétguruló aprópénzét, aztán az üvöltő részeg muzsikhoz kirohan és ad neki ötezret. Gryllusnak nehéz, kiindulópontnak kellene lennie minden megjelenésének, hogy a többiek felfűzzék rá saját történetüket. Ez még nem sikerült a második előadáson, Trofimovval (Soós Attila) és Lopahinnal (Bárnai Péter) való jeleneteinek dinamikája Gajevvel (Mátrai Lukács Sándor) közöstől érezhetően eltér, hangolást igényel.
Iza: Én kicsit másként fogalmaznék. Ranyevszkaja – különösen ebben a feldolgozásban – nem Gryllus Dorka szerepe. Ljubába 18 évesen sem volt annyi életerő, öröm, mint az ő színpadra vitt meggyötört, tragédiákkal sújtott nőalakjában. Gryllus-Ljuba megenné reggelire az egész kormányzóságot, márha nem lenne kissé infantilis. De ez végül nem is baj, ebben a produkcióban, nem Ranyevszkaja a főszereplő és kész.

Éva: Eke Angéla Ányája inkább játszótársa anyjának, mint csemetéje. Saját jogán meglátott jövőjére csak a felismerés a válasz: „bírni fogom”, nem is mutat többet. Szivárványos csillám-unikornis pizsamájában mesefigurának látszik, ez van, a Cseresznyéskert is deklaráltan mesebeli hely. Nagy Dóra Várjája az első pillanattól aggodalmas attraktivitással keresi a megoldóembert, aki nincs. Energiáját a tevés-vevésben vezeti le, Firsszel való játékuk szép: mindig egy kölcsönös pillantás két végén vannak. Nagy Dóra erőssége az előadásnak, Várjája ereje a hiányból fakad: nincs kinek számot adnia: Ljuba alkalmatlan anya, alkalmatlan birtokos. Lopahinnal való lánynemkérős jelenetükben megsűrűsödik a várakozás, de hát Lopahin nem képes az érzelmi minimum kifejezésére sem, az elmulasztott pillanat után konganak a szavak.
Iza: Igen, ciki, amikor a gyerek felnőttebb, mint szülőanyja. Persze van rá példa. Eke Angéla Ányája kicsit Hermione Granger, de pechére nincs egy sárvérű anyja, aki szilárd talajt tolna a lába alá, magának kell letörnie „egyszarvát” és felnőnie. Nagy Dóra Várjára az abszolút elvágyódás, valami szebb, valami jobb, valami más után. Na meg kicsit ő – a darabból kiírt - Sarlotta Ivanovna is, kártyatrükkjeivel, ahogy ráncigálja Ánya felcsusszanó miniszoknyáját. Valóban túl jó a darabbéli Lopahinnak. 

Éva: Mátrai Lukács Sándor Gajevje bársony házikabátban, pipával filozofál, érzeleg, mivel pedig ő maradt ez egyetlen férfi a családban és ő is akkora akaraterővel rendelkezik, mint testvére, látható hogy mást sem tud, csak fájni. Bárnai Péter lupus in fabulaként szinte folyamatosan a színen van, már akkor is rendezkedik, mikor csak ajánlatot tesz: talajmenti finesszel felméri a nagy megérkezés után, hogy ezek nem tudnak igent mondani a saját megmentésükre sem. Innen kezdve szélsőségesebb minden gesztus, karcosabbak a felcsattanások, a tisztelet  gúnnyá válik, a jövőről való beszéde fenyegető hangsúlyt kap: nő a tempó. Bárnai erős jelenléte ellenpontja lett Gryllus Ljubájának. Dinamikus, emlékezetes alakítás. Soós Attila Trofimovként különlegeset művel, elmozogja az örök diákban megbújó deficitet: az izgalmat, a restelkedést, a kínosságot, a szomorúságot. Eközben megnyugtató-okosan magyarázza, hogy menjenek, készítsenek új személyes stratégiát, elmúlt ez a hely.
Iza: Soós Attila Petyaként egy Holdan Caulfild. Csak éppen nem rúgták ki tizenhét éves korára a negyedik iskolájából, hanem negyvenévesen járja a negyedik egyetemét. Soha sem fog megérni a társadalmi konvekciókhoz. A világgal való kapcsolata hétköznapi, konfliktusmentes, ő most nem forradalmár. Még neki sem lódult az életnek és már elbukott. A színész-rendező gumiemberszerű színpadi mozgása jelentéktelenségében teszti megkerülhetetlenné Petyát. Úgy hunyorog szemüveg nélkül, nadrágja úgy lóg rajta, hogy azonnal hazavinnénk, megetetni, átöltöztetni. Petya Trofimof Soós alakítása révén a darab egyik főhősévé válik. Vele tudunk azonosulni a legjobban, benne, általa érezzük elszállt ifjúságunk, elporladt reményeink fájdalmát.  

Éva: Kulka Firsze nem szimpatikus, hanem kemény; ő maga az értelmét vesztett rend. Látszódik személyén át a valódi Cseresznyéskert: a sokak felett hatalmat adó birtok, ami méltatlanokat tartott dús és kivételezett helyzetben. Most törleszt az idő, történelem. Firsz az utolsó erős tanú, a helyrezökkentés eredménytelen gesztusa a Lopahinnak lekevert pofon. Kevés az már ide. Paralel jövése-menése a jelenidőnek szól: persze, itt vagyok, mosolygó, süket vénember. Tessék megsimogatni az elmúlást és elkérni tőle a kávéscsészét, mint régen, hátha attól megnyugodtok. Addig nézlek benneteket a sámliról.
Iza:1982-ben Pécsett Kulka játszotta Trofimovot. Lehet, akkor látta magát egy későbbi feldolgozásban Lopahinként, Gajevként. Firszként biztos nem. Melyik ifjú színész vágyna az elfelejtett múlt megtestesítője lenni. Most ül a kandalló előtti sámlin és nézi Soós Attilát Petyaként. Isten tudja mi jár a fejében. Biztos nem az, mint az enyémben: Anyám! Firsz a Cseresznyéskert másik főszereplője. Mert ebben az előadásban mindent Firsz/Kulka tekintete hitelesít. Egy félrenézése, hogy Lopahin ordas paraszt és az is marad, egy simogatása, hogy „bocs Várja, de vonulj kolostorba”, egy aggódó mozdulata Gajev felé, hogy megértsük, az ifiúr sohasem fog felnőni. A birtok elvesztését is vele érjük meg, együtt mormoljuk vele: „bassza meg”. Nem szeretném, ha valaha is bezárnának egy elhagyott házba, de ha már igen, ezzel a bölcs Firsszel, aki minél messzebbre néz vissza, annál jobban és élesebben lát előre. Megértjük, hogy: You're just too good to be true/Can't take my eyes off you.      

(Bokor Krisztián felvétele a próbáról)
 

Megjelent: 3253 alkalommal
Éva és Iza

Legfrissebbek a szerzőtől: Éva és Iza