Nyomtatás
hétfő, 08 április 2019 23:57

Csehov: Platonov (Katona József Színház)

Értékelés:
(48 szavazat)

Csehov döglött macskái*

(Katona József Színház – Csehov: Platonov (ahogy most játsszák: A Platonov – (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!) – 2019. március 26.-i előadás)
   
Éva: A férfi-tét elveszett. Ezt fájlalom. Az összes férfi sem ér egy kalap szamócát se, de példaképem továbbra is Anna Petrovna. Székely Kriszta újat mutatott a Platonovval, túllépett „az egész fáj”-on: ott a semmi. Elcapcarázzuk az egészet, a nők aktív-okosan, a férfiak élünk bele-hülyén. Ez jól sikerült, olyan mint egy zászlóbontás.
Iza: Csehov Platonovjának van egy nemvitás üzenete: módunk lenne értelmes(ebb)en élni,  legtöbben mégsem tesszük. Ez lenne az akarat szabadsága? A Katona produkciójában Platonov nem ezt az üzenetet hordozza, egy igazi gyökér. Hogy is tudna ez a lúzer másként élni? Ráadásul minden más férfi Platonovabb nála, sőt, az igazi Platonovok most a nők. Vélhetően ez Székely Kriszta rendezői üzenete: nem is kellenek a férfiak, önálló (szingli) nőként is frankón el lehet szúrni az életet. 

Iza: Szabó-Székely Ármin dramaturg nem kímélte a darabot, az eredeti szöveget, 21 szereplőből 10 maradt, s ment velük a csehovi esszencia egy része is: a jót anekdotázunk a semmiről, nagy sóhajok közepette. Ez nem is baj. A baj ott kezdődik, hogy nincs ennek az előadásnak egy jól körülhatárolt mondanivalója. A szokásos: Platonov és a nők, most nem működik. Annak a nőnek, akinek ez a Platonov kell, már rohadtul kétségbeesettnek kell lennie. Itt azért még nem tart a lányok/asszonyok java. 
Éva: Most valaki paradigmát vált, mert ez is belefér. Ha ilyen tehetségesen teszi és nem csak ötlethossz adatik a koncepciónak, ám legyen, élvezet nézni, kiből mit csinál a Katona új Székelye. A Platonov és a nők helyett a nők és a káosz-menedzsment. Az eredmény egyébként mint Anton Pavlovicsnál. Igaz, líra sehol. Most fájjon jobban?

Iza: Nem most kéne számon kérni, de már fáraszt a találd ki, képzeld el magad díszleteket (Tihanyi Ildi munkája). Egy nyamvadt asztal nem sok, annyi sincs. Egy L-alakú dobogó, két bárszék. Gondolom a dobogó is csak azért, hogy a közönség a 3.-5. sorban is lásson valamit a Kamrában, akik most L-alak másik oldalán ülnek. Tihanyi Ildi a jelmeztervező is. A szereplőket majdnem mai, kifejezetten jobb darabokba öltözteti. Igyekezett beszédes ruhákat adni a színészekre, s ez jó, ad némi klasszikus ízt.
Éva: Jó a modern cucc, már csak azért is, mert segít fókuszálni. Az a zöld nadrág-blúz Ónodin, a fehér nyitott orrú szandál Jordánon, a „rendes nő” kék, pettyes ruha Pálmain, több mint atmoszférateremtő, inkább az itt és most érzetét adja. A „férfi egyenlő zakó”-axióma megcsúfolódik, a hímek illegetik magukat, esetleg  kúsznak-másznak, néha agresszív kis hülyék, vagy rugalmatlan és élvezhetetlen távoli öreg idealisták. Oszip (Nagy Ervin) munkakabátja zártsága rímelt a kontúros, rugalmatlan jellemre. Jó volt.

Iza: Kocsis Gergely Platonovja nem egy playboy, mondhatni ránézésre is szagolható, a 4-es villamoson 10 nőből 11 odébbállna mellőle. Az erotika sem sajátja, nem is akar szexuális vonzerőt kifejteni, Anna Petrovna, Szofja Jegorovna, de még  a karót nyelt Szofja Grekova is ténylegesen, fizikailag gyűri maga alá. A szerelem számára semmi, szellemi igényei sincsenek, együgyű neje igazából még sok is neki, hisz kiderül, többet gondolkodik és érez. Érhetetlen, hogy a körülötte lévő nők, akik vagy így vagy úgy igényesek, eszesek, sőt, saját életük van, hogyan is akarhatnak tőle bármit is. Különösen, amikor az összes többi férfi szexisebb, életrevalóbb, szórakoztatóbb, még talán okosabb is. Minden Platonovok etalonja, Alexandr Kaljagin (Mihalkov: Etűdök gépzongorára) sem volt egy George Clooney, mégis minden volt. Róla minden hihető volt, a nagyszerű múlt, a szellemi kvalitás, még a látens tenni akarás is, és a szerelemre, csábításra való képesség. Azt nem vonom kétségbe, hogy Kocsis Gergely átgondolta, ki is ez a  fickó és mit akar, már ha akar valamit. Szép alakítás, csak éppen szétzilálja az összes többit.

Éva: Hát bizony, itt a hímek nem gyönyörködnivalók. Dekonstruálja Székely Kriszta a férfit, dekonstruálja a „Platonovot” is, jelentsen ez bármit. Csoportdinamika, minden pasi kap egy post-itet a homlokára: ez a nihilista, ez a boldog, ez jóember, ez az, aki ölt…a nők már nem intézhetők el egy kategóriával. Bányai Kelemen Barna is kapott ez relatív jóembert, akin a bohóccá válása sem fog, talán hanyagul kezelt hivatása és ez a kicsi jóság megmenti a kárhozattól. Kis csetlés-botlás, kis igazság: nem lehet nem szeretni szegényt. Fekete Ernő Szergejként olyan szépen passzívan önző, ami csak a nők sajátja szokott lenni. Maman-nak szólítja mostohaanyját, látványosan boldog, majd’ olyan tehetséges pozőr, mint Platonov, csak épp óvatlanul rápihen a szerelmes vagyok a feleségembe-fílingre. Milyen szép: sehol valami intim, sehol az igazi összhang a feleségével, csak a kihirdetett, felfreskózott elégedettség. Platonov a Rontó Pál, aztán ha már nincs mi rontani, megöleti magát. Ahogy Fekete könyörög Jordán Szofjájának, hogy jöjjön vissza, belefér az a kis szabadidős tevékenység Platonovval, emlékezetes: lehet segíteni valakin? Nem. Be vagyunk zárva a saját érzelmi buborékunkba.
Iza: Glagoljev (Bán János)  és Kirill (Dér Zsolt), apa-fiú párosa maradt. Párharcukban könyörtelen a genereációs ellentét. Bán enervált eleganciával hozza a letűnt, boldog idők mára nevetséges lovagját, mintha Firsz lenne egy másik Csehov-darabból. Elhisszük neki, hogy „boldogabban éltünk, mint ti”. Ahogy Dér is pontos, a mai, 20-as éveit taposó nihilistaként, akit csak a csajok, a bulik, meg az érdekli, ami iható, szippantható, szóval tudatmódosító. A színház új amorozója, Bányai Kelemen Barna, a magát hülyére ivó Kolja szerepében, és Fekete Ernő a magát végre életbe szabadító, ifjú házas Szergejként. Bármelyikük olyan Platonov lenne, hogy a fal adná a másikat. Lenne spleen, már kis középkoros-férfias megereszkedés, fáradt báj, mizantrópos filozófia és hihető szellemi nagyság, na meg némi férfi vonzerő. Most is van ebből-abból valami, ami tovább rontja a mostani, „a Platonov” személyi hitelét.

Iza: Nagy Ervin „Forrest Gump” Oszipja külön fejezetet érdemel. Az egyetlen, igazi férfi a színen, kissé retardáltan is! Érhetetlen, hogy Anna Petrovna miért nem őt kívánja meg, mikor ő Platonovval ellentétben még imádja, vágyja, tiszteli is. Oszip frizurája, mintha Oscar Wilde Bunburyjéből került volna ki, öltözéke katonás, jelleme szilárd és teketória nélkül lő, ha kell. Nagy Ervin most nem szép fiú és hű de jó. Rendhagyó, szép színészi megmutatkozása ez a szerep.      
Éva: Állandó rezonancia-szint, mindig arasznyi amplitúdó, kiszámítható cselekvés, eltökéltség, megbízhatóság: komolyan, Oszip az egyetlen jó parti. Kisnyulat is hozna. Nagy Ervin olyan szépet játszott, hogy csak na. Övé az igazság és Pálmai Szásájáé.

Iza: Ónodi Eszter mintha Nórát vinné tovább, az ideges, viszonzatlan szerelemben tobzódó Anna Petrovna karakterében. Van az általa kitalált figurában él, női dög, elegancia, a sokadik veszteség után is a padlóról való felállás képessége. Sokat elvesz a darabtól, karakterétől, hogy a birtok kínzó anyagi gondjai, a pénszűke, kimaradt a szövegkönyvből. Nagyon sajnáltam azt is, hogy a nézőtér rossz oldalán ültem, nem láttam Ónodi játékát, amikor Glagoljev megkéri a kezét, nekem Bán János – a férfi - játéka jutott. Nem volt ez rossz, de láttam, nemcsak hallottam volna a röhögéstől fuldokló, ám udvarias nőt is.
Éva:  A jóság mértékegysége egy Szása. Pálmai Annának van miben csalódni, van miből veszteni, szenvednie is lehet: a többiek erre képtelenek. Jó anyagból van, a többiek nem, veszendőek, vesznek. Pálmai egyszerűen játssza az egyszerűt, érzékelteti a „nincs itt semmi csodát”. Jordán Adél Szofjája rá se csodálkozik Platonovra, törlődött a rendezésből az ez a Platonov lehetett volna valaki-szál is. A szenvedély letéteményese Jordán Adél: minden eszét a beteljesülés szolgálatába állítja. Csalódása éppoly hülye, mint Szergej csalódása benne. Azonos a nagyságrend, ez szép. Grekova (Staub Viktória e.h.) hozza a friss okosbagoly-kinézetet, távlattalan szexussal. Szép ilyen mezőnyben érvényeset mutatni.
 
Iza: A Platonov legszebb gondolata: "Aki egyetlen egyszer, a legkisebb ügyben is árulást követ el önmagával szemben, az soha nem tud kikecmeregni az árulások hálójából. Most már biztosan tudom: elég egyszer elárulni azt, akit szeretünk és többé nem szabadulhatunk a hazugságok láncolatától." Ez, ahogy van, elveszett ebből a produkcióból. Platonovban nincs benne Platonov legfőbb érzése, erkölcsi dilemmája. Másrészt viszont az előadás majdnem végig feszes ritmusú (csak az utolsó 20 percére esik szét és válik valami reality show-á) mondhatni egész újszerű a felfogása, érdekes a karakterek alapjellemének áthangolása, megbontása. Attól függetlenül, hogy nekem nem jött be, merész a szereposztás és nagyon jó az összjáték. Mindent összevetve, ez egy jó előadás, mert a Katona színészválogatottja bitang erős, s megbírkózik mindennel. 
Éva: Talán annyi, hogy Platonov felfogja az árulást. Milyen szórakoztató nyomorultak vagyunk.

(Horváth Judit fotója.)

* Döglött macskák címmagyarázat: Anna Petrovna így jellemzi magukat a darabban. Találóan. 

Megjelent: 2820 alkalommal
Éva és Iza

Legfrissebbek a szerzőtől: Éva és Iza