A nagy hinta-játék  

(Nemzeti Táncszínház/Feledi Project – Molnár Ferenc: Liliom – 2024. április 5-i előadás) 

A Feledi Project dramaturgiailag egységes, egész estés darabot varázsol Molnár Ferenc – számunkra – kanonikus drámájából. A hazai közönségnek egyre nehezebb – már és amennyiben ez igazán szükséges - újat mondani Liliomról és Julikáról. Feledi János rendező-koreográfus nem is tűzte ezt célul, összeszokott csapatával egy szürreális tragikomédiát hoz, furcsa és sokszor meglepő mozgáselemekkel, rendkívül gazdag vizuális látványvilággal.

„Ki vesz engem észre?” 

(Pécsi Nemzeti Színház – Havel: Audiencia – 2024. március 11-i előadás)

Köles Ferencért, a város egyik legjobb férfiszínészéért bármikor megyünk Pécsre. Füsti Molnár Éva rendezte Havel Audienciáját feszes, kilátástalan kamarajátékra. Aki a rendszerváltás, vagy mi a szösz előtt nagykorú volt, annak nem kell magyarázni a káeurópai kisszerűséget, bambulást, bőbeszédű bratyizós-kétségbeesett fogalmatlan agressziót, ráismer. Köles Ferenc nagy színész, Sörmestere az örök beszorított kisfőnök. Katona Levente játéka szép beköszönés Pécsre, igazolja a Kemény István-i gondolatot: „Aki próbált már kidobóembert meggyőzni bármiről, annak van fogalma arról, hogy igazából hol az értelmiség helye a társadalomban.” Nem bírjuk elhessegetni a gondolatot, hogy 2024-ben is valahol ott, ahol a hetvenes években, a trutnovi sörgyárban.

Ördögük van

„Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, 

és mindennel foglalkozom, 

ami rendes embernek nem jut az eszébe.”

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

(Stúdió K Színház - David Greig: Prudencia Hart különös kivetkezése (fordította Závada Péter) – 2024. március 1-i előadás) 

Éva: Az évad legjobban várt színházi eseménye, a hely, amelyért legjobban izgulunk, a társulat, amelyet legjobban szeretünk. Az ilyen előadásokért járunk színházba, benne van minden, amiért érdemes: tehetségért, szabadságért, észért-szívért, kiszámíthatatlanságért. Recenzens felvételizett anno zsenge ifjúkorában a nagybölcsészre, azóta tudja, hogy a bölcsészek a „narratíva” szóról ismerik meg egymást. Néha azt is mondják, hogy Derrida, dekonstrukció, intertextualitás.  Igen nagyon örültem tehát a bölcsész(et)paródiának is. 

Iza: A színházcsinálás hőskölteménye, hogyan lehet azt szerelemből, szívből, akaratból, és főleg dacból. Eredmény: kivételes produkció, amely magával ragad, megnevettet és még el is gondolkodtat. Meg persze keservesen elszomorít. Látni, ahogy a színészek a kimerítő, több órás előadás után még díszletet bontanak. A mai, erős kézzel irányított színházi világában valamiért ez a műhely nem kedves, nem kap a közösből. A pénzosztó kultúrpolitikus(ok) cinikus csendben várja(ák), hogy a cudar körülmények között a tehetség erodáljon. Úgy tűnik, egyelőre juszt sem fog.  

A nem helyrehozható hibák 

(Radnóti Színház – Robert Icke: Oidipusz – 2024. március 18-i előadás)

A színházcsináláshoz kell kis szerencse. A Radnótinak most kijutott. A történet önmagában is nagyot szól, de Magyar Péter NER-es coming outjával az előadás szinte robban, és napról napra aktuálisabb úgy, hogy erre vélhetően nem volt (erős) alkotói szándék. Mutat egy forgatókönyvet, amelyben családi titkok, évtizedekkel korábbi bűnök sorakoznak, és a küldetéstudat, a látszólag nyílt lapokkal játszás beláthatatlan következményeiről szól. Szikszai Rémusz feszes ritmusú előadást rendezett arról, hogy a hübrisz hogyan sodorhat végzetbe, a múlt miként rombolja le a jövőt akár egy szemvillanás alatt.