Iza színházban járt - „Hagyjuk most a fuksziákat….” – Karantén - Színház - Napló 9.
péntek, 19 június 2020 18:56

„Hagyjuk most a fuksziákat….” – Karantén - Színház - Napló 9.

Értékelés:
(67 szavazat)


(John Updike - Tasnádi István: Az eastwicki boszorkányok – Játékszín, felvételről)

Szeretem Updike regényeit, így ezt, a kisvárosi (fehér) középosztály kiröhögéséről szólót is. Olvastam a Játékszín ajánlóját – „…. David Lynch-filmhez hasonlítható, görbe tükröt tart a világra: a vágyak kiteljesedéséhez mélyrepülésen át vezet az út, ami nyomot hagy az emberben.” Abból gyanút foghattam volna, hogy van „társszerző”. Már az 1987-es film – a smink nélkül is ördögi Jack-el! - határeset volt, de ehhez a produkcióhoz képest maga a Salemi boszorkányok. Ha színen maradna az előadás hallgatnék, de miután nem játssza tovább a színház morgolódhatok.

A regénycím maradt, de a mágia, a férfiak és nők közötti bonyolult viszonyok ábrázolása, a kifinomult csábítás művészete, és a társadalomkritika eltűntek. Vagyis kb. minden, amitől Updike regénye jó. Jane, Sukie és Alex itt nem polgárpukkasztó kisvárosi özvegyek, akik elveszejtették pipogya férjüket, és nincs különleges erejük. (Amit a 2. felvonás 2. részében bemutatnak „ördögűzés” címszó alatt, az valami komikus átmenet a Grease Look at me I’m Sandra Dee pizsi-partyja és a Bűbájos boszorkák című szappanopera között.) Nem boszorkányos képességek idéznek meg egy igazi férfit, Darryl van Horne magától jön a városba. A három barátnő valami gyerekes hókusz-pókusszal elűzni akarja őt. Nem sikerül. Az alfahím kegyeiért nem vetélkednek, osztoznak rajta nagy egyetértésben. A három női karakter elvált, piás, konformista, életük meg érdektelen. Darryl van Horne most majdnem egy kanos házaló ügynök, aki végre bekerülhet pár női szoknya alá. És ne reménykedjen senki, nem szexelik körbe az egész várost, nincsenek boszorkányszombatok, csak csendes és uncsi, otthonpiálós csütörtökök.

Aki olvasta a regényt, az tudja, hogy Darrylben ott a sátán képe, és Updike-ot nőgyűlölettel (is) vádolták, mert azt vélték soraiból kiolvasni, hogy minden nő boszorkány és manipulálja a férfiakat. Tasnádi István nem színpadra adaptálta Updike regényét, hanem írt belőle egy darabot, ami nyomokban tartalmaz valamit az eredeti regényből.

Pokorny Lia, Parti Nóra és Lévay Viktória, a három unatkozó kisvárosi elvált asszony, az ördögi férfi Gáspár Sándor. A színésznők legnagyobb teljesítménye az, hogy egy szál semmiben, mezítelen lábakkal jól mutatnak a színpadon, mert a foglalkozásukon, családi állapotukon és az italhoz fűződő szenvedélyes viszonyukon kívül semmit nem tudhatunk meg a három női karakterről.  Zavaros, hogy dramaturgiai bevezetés nélkül Lévay Viktória in medias res „miért kell annyi fájdalomnak lenni”-monológot ad elő. Vajon miért fakad ki  Sukie minden előzetes nélkül, mi fáj ennyire? Parti Nóra Alföldi keze alatt, Pokorny Lia sok-sok tv- produkcióban jó párszor bizonyította már, hogy erős rendezői kontroll alatt remek alakításokra képes. Most felszínesen, rutinból játszanak.

Gáspár Sándor egy kiváló, kedves színész, elsősorban drámai színész. Véletlenül sem Darryl van Horne, semmi ördögi nincs benne. Eljátssza persze, mert mindig megbízható aktor. Pályafutása mélypontja számomra, hogy fekete boxer/atlétában, fején rózsaszín konyharuhával, macskás kötényben a combján feszülő ördögfejet mutogatja, ezzel szexre csábítva. Nem mulatságos először sem, negyedszerre meg……

Egy kellemes meglepetés azért ért. Szőlőskei Tímea játéka, Felicia, a bigott szomszédasszony nyúlfarknyi szerepében. Az egyedüli elegáns jelenség a színpadon, hozva az eredeti Updike-hoz illő, félelmetes, majdnem stepfordi feleséget. (A másik három színésznő erősen a Lila akác közből érkezett.) Az este legjobb hangsúlya tőle van: „Hagyjuk most a fuksziákat….” Tip-top kosztüm, szoros konty, tüchtig tartás, jégcsap feeling. Kívülről. Első színpadra lépésnél „eljátssza”, hogy Felicia-ra figyelni kell, itt lesz még meglepetés. Szép színpadi „kettős játék” a karót nyelt külseje és szenvedéllyel teli tekintete. Ennél jobban nem lehetne eljátszani Felicia minden értelemben kielégítetlen női karakterét. Neki még azt is sikerült majdnem hitelesre játszani, hogy 30 másodperc alatt megbabonázta őt Gáspár/Darryl, s kivetkőzik engedelmes, korlátolt háziasszonyi önmagából. Ő egyedüliként halálosan komolyan vette a darab címét, és Updike (társ)szerzőségét.  

A produkció alapvető hibája, hogy Bagó Bertalan rendezőnek semmi mondanivalója nincs az előadással, de még Tasnádi István tolla alól kikerült szövegkönyvhöz sem tesz hozzá érdemben semmit. Nem elegáns a szöveg (Updiek-ot azért anno Göncz Árpád fordította). A férfi és női nemi szerveket finomkodva kukinak és nuninak becézi, de azért a darab érzelmi csúcspontján Jane és Alex azt üvöltözi egymásnak, hogy „fapina kurva”, nem beszélve a”lompos” sokszori emelgetéséről.

A darab lezárása egy könnyed diszkó szám: „Szerelem ez, jaj de fáj…” refrénnel. Még azt a pici fajsúlyosságot is megöli, ami esetleg kivillant volna a sorok közül, nem hagyva kétséget, hogy egy ostobácska darabot néztünk, véletlenül sem Updike-ot.

Megjelent: 1562 alkalommal