Iza színházban járt - Katona József Bánk bán című drámájának átdolgozása Nádasdy Ádám újrafordítása alapján (Pécsi Nemzeti Színház)
péntek, 30 október 2020 21:58

Katona József Bánk bán című drámájának átdolgozása Nádasdy Ádám újrafordítása alapján (Pécsi Nemzeti Színház)

Értékelés:
(59 szavazat)

Elemi ösztön(ök)

(Pécsi Nemzeti Színház – Katona József Bánk bán című drámájának átdolgozása Nádasdy Ádám újrafordítása alapján - 2020. október 26-i előadás)

Vilmos Noémi számára 2020 őszi(rózsás) SZFE-mozgalma parádés antrét jelentett a pályára lépéshez. Ha nincs a bemutató körüli nyilatkozatháború, hogy vajon trágár-e a pécsi előadás vagy sem, ha Vilmos nem a SZFE egyik vezérszónoka, nem lenne most nézői zarándoklat a pécsi Kamarába. Kezdő színházi ember szárnybontogatását látni szívmelengető. Különösen, hogy az előadás – alább bővebben kifejtve – hagy kivetnivalót maga után, de az nem kétséges, hogy a rendező és közvetlen alkotócsapata erős művészi vízióval bír. Mégis úgy gondolom, az előadás végén felhangzó hangos szimpátia taps nem a produkciónak, hanem a helyzetnek szól. A színpadon felhangzó „Sokáig éljen a magyar szabadság!” és a „Szabad ország, szabad magyarok!” vezérmondatoknak.  

Nem feltétlen értek egyet azokkal, akik Katona művét ekézik, hisz 200 éve színpadon van, s arra sem emlékszem, hogy nagyobb kín lett volna gimnazistaként ezt olvasni, mint Walther von der Wogelweide-t vagy az Iliászt. Ráadásul Nádasdy Ádám „fordítása” bestsellert csinált belőle, igazi pszichothiller.

Vilmos Noémi és Törley-Havas Sára dramaturg mindent megtartott a darabból: A király távollétében Bánk bán gyakorolja a hatalmat, de Gertrudis királyné „vidékfejlesztő” (országjáró) körútra küldi, miközben öccse, Ottó - Biberach segítségével, aki Bánk asszonyának szerelmi bájital, a királynénak altatót ad – megkapja Bánk feleségét, Melindát. A bán visszatér, s Melinda árulása feletti bánatában átnéz a „nép hangján”, a panaszkodó Tiborcon, ahogy nem hallja Petur bán által generált politikai összeesküvés hangjait sem. Ottó „megköszöni” Biberach segítségét, leszúrja őt. Ahogy Bánk Gertrudist, mert nem mutat megbánást az ország pusztulása felett. A győzedelmes hadjáratból hazaérkező királyt zendülők és halottak fogadják. Nüansznyi momentumok persze kimaradnak, például, hogy Bánk az ősi Bor nemzetség tagja, aki felett nem ítélkezhet a király, Bánk és Melinda kicsi fia, Soma, Melinda bolyongása és tetemének körbemutatása az udvarban, ahogy Bánk házának felgyújtása, stb.

Bagossy Levente munkáinak tisztelője vagyok, de most csalódást okozott a díszlete. A tavalyi Katona József Színház-beli Bánk bán előadás utánérzése. Ék alakú, nézőtér felé nyíló falak, középen egy trónszékkel, az oldalfalak mozgathatók, rajta csapóajtók az összeesküvők, udvari emberek közlekedésére, kukucskálására. Annyi a nóvum, hogy mindkét oldalfalat egy-egy befejezetlen, monumentális falfestmény borítja. A II. Endrét játszó Rázga Miklós portréja a színpadközép mélyéről olyan, akár vitéz nagybányai Horthy Miklós győzelmi pózában. Kacagányban, életnagyságnál is nagyobb festményről néz a direktor farkasszemet a közönséggel. Jeli Sára Luca jelmeztervező bátran váltogatta a színpadi outfit-eket a turkálóstól a luxus elegánsig. Bánk bán metroszexuális. Jól kozmetikázott és fodrászolt, látszik, hogy ad a külsejére. Rajta mintha fekete női leggings lenne, rövid szára alól kivillan mezítelen bokája a feketecsatos bőrcsizmácskájából. Karcsúsított, színes szőnyegszövet és fekete sálgalléros kaftánja II. Endre felsőjével harmonizál, ami nála fekete az az uralkodón szőnyegmintás. Melinda kis turkálós ruhácskájával ellentétben Gertrudis félvállas selyem felsőben pózol, két oldalt combig hasított szoknyanadrágban, arany tűsarkú szandálban. A férfiak fülében fülbevaló, az összeesküvő nagyurak, akár egy gazdag roma lagzi résztvevői.  Kell a két óra, hogy a nézői szem ezt befogadja.

A pécsi társulat már nem a ’70-es és ’80-as évek nagy korszakát éli, nincs különösebb szakmai dicsfénye a teátrumnak. Holott vannak képességes színészei, és született itt az elmúlt évadokban is jó előadás. A produkció legnagyobb hiánya, hogy a szereplők zöme nem tud megfelelni az érezhetően határozott - de ettől a színháztól nagyon idegen -, Z-generációs alkotói elvárásoknak. A legjobb szó Vilmos Noémi stílusára a multitasking. Sok impulzusra kéne figyelni a színpadon, és kölcsönhatásban állniuk egymással a szereplőknek. De a legtöbb színészt leköti, hogy valahogy megoldja a ráosztott feladatot, „megcsinálja” a maga szerepét, a teljesítmények nem támogatják egymást.

Az előadás tartópillére Gertrudis szerepében Herczeg Adrienn. Neki határozott elképzelése van arról ki is a meráni nő. Jól egyensúlyozott játékában a királynő nem egysíkú, ő az egyetlen szereplő, akinek formátuma és valós stílusa van. Igazából ő lenne a tökéletes uralkodó, mert van érzéke az ármánykodáshoz, ha kell a nagyvonalúsághoz, a tökéletlenséget is el tudja fogadni, de karvalyként csap le a legkisebb gyengeségre is. Azt nem tudtam eldönteni, hogy színészi hozzáadott érték vagy rendezői elvárás, hogy a királynő olyan, akár Sharon Stone az Elemi ösztönben. Férfimód szexista. Nem elegáns, ahogy szétnyíló szoknyanadrágjában - leginkább mezítelen combokkal -, mintha szétvetett lábai közé kapná a nézőteret. A trónszék csak miatta lehet a színpad közepén, hogy ez a Stone feeling meglegyen.

Götz Attila megoldja Ottó szerepét, de a neki vizionált transzvesztita színpadi külső: fülbevaló, festett arc, hangsúlyosan festett ajkak nevetségessé teszik a figurát, férfi gerjedelmét, különösen, hogy nővére inkább macsós. Götz ezt azzal egyensúlyozza, hogy Ottó karaktere nem igazán ellenszenves, inkább esendő Gertrudis árnyékban. Urbán Tibor Biberach szerepében akár egy kellemetlenkedő légy. Mindenhol ott van, mindent hall, mindent beköp. Színes a színpadi karaktere. Rázga Miklós uralkodóként leginkább nem látszik Herczeg színpadi és királynői hatása mellett, inkább festett portréja uralja az estét. Széll Horváth Lajos részéről Tiborc megformálása korrekt, de korántsem öreg, büszke parasztembert látunk. Tiborc inkább a maga nevében beszél, nem az elnyomottak és megnyomorítottak vádjait sorolja, és nem sarkallja Bánkot cselekvésre, elmarad az is, hogy ő lenne Melinda kísérője a bajban. Hangsúlytalanná vált az egyébként hősi szerep, ami nem a színész hibája, a rendező/dramaturg leredukálta a figurát. 
 
Bánk bánként Bera Márk szereposztási tévedés. Bánk magányos hős, bizonytalan, mint Hamlet, de felelős és formátumos államférfi, aki nem nem tud cselekedni, hanem nem akar meggondolatlanul cselekedni. Most Bánknak se akarata, se tartása. Egyszer határozott csak, a bemocskolódott Melinda elutasításában. A Bánk bán legfőbb üzenete, hogy Bánk felelős politikusként, “minden magyar nevében” vonja kérdőre a tivornyázó, pazarló élősködőket, magatartása királyi. Bera Márk játékban ennek nyoma sincs. A bán figurája minden összetettséget nélkülöz, egy vékonydongájú, jól öltözött szobacicus. Vlasits Barbara Melindája hozzá igazodik. Nem tragikus áldozat, különösebb büszkeség és határozottság sincs benne, simán elviselné az őt ért gyalázatot.

Mikhál, Simon és Petur bán szereplőinek (Tóth András Ernő, Józsa Richárd, Bergendi Barnabás) nem sikerült emlékezetes karaktert építeniük, inkább illusztráltak, mintsem játszottak. Hangosan, hőzöngve, ajkuk közt elveszett Nádasdy szövege, nem lehetett érteni miről is ágálnak olyan nagyon. A békétlenek táborában megjelent egy hosszú, ezüstős hajú úr a színpadon, aki nincs feltűntetve szereplők között. Érdekesebb volt a néma játéka, mint a nagyurak szöveges produkciója. (Csak remélem, hogy nem a betévedt kellékes vagy ügyelő volt.) Darabont Mikold durva és hangos játéka sem adta vissza Izidóra darabbéli szerepét. Nem Melinda párja abban, hogy ő is egy Ottó által megszégyenített nő. Érthető, hogy Ottó nem akarja ezt a lányt. Ha valaha is szerette volna Ottót, nem tudná úgy beárulni őt Gertrudisnál, ahogy most látjuk, minden szánalom és fájdalom nélkül, szenvtelenül.      

Stenczer Béla Myskabánként, a fiát, Solomot játszó Arató Árminnal keretjátékot ad az előadásnak. Ők a szerződtetett felszolgálói a nyitó bálnak, és levezénylői Gertrudis temetésének. A rezonőr szerepét töltik be, mindentudó és mindent átlátó, józan figurák, akik mai szavakkal magyarázzák a cselekményt, s kimondják a köz véleményét. Stenczer játéka kifejezetten élvezetes, az első percben megnyeri magának a nézőket.      

Erős, és jó értelemben vett hazafias heve van az előadásnak, ami a nézőtéren ülve átérezhető. Különösen, hogy slágerparádé kíséri a játékot. Máté, Bródy, Presser, Demjén dallamai, éppen csak Zámbó Jimmy marad ki a múlt század ’80 és ’90 es évek dalaiból. Zeneileg hatásos és erős a finálé. De ez színházi produkció, s meg kéne felelni bizonyos szakmai követelményeknek. Az első, és legfontosabb a tiszta színpadi beszéd. Nádasdy parádés mondatait agyoncsapta, hogy a tucatnyi szereplőnek jó, ha harmada érthető a nézőtéren, holott a pécsi Kamara ugyan nem kis színház, de számos előadás alapján „átbeszélhető”.

Vilmos Noémi és alkotótársai határozottan gondolnak valamit Katona művéről, annak eszmeiségéről, amit próbáltak ötvözni 2020 őszének politikai/társadalmi történéseivel. Korántsem ötlettelenül, erős koncepcióval. De a rendező még jócskán támaszkodni tudna egy erős társulatra, ahogy a pécsi társulatnak is szüksége lenne egy rutinosabb vezetőre. Az enyhe csalódás, hogy az este végkicsengése az: a XIII. század óta nem sok minden változott itt Közép-Kelet-Európában. A hatalmon lévők a gyarapítás helyett fosztogatják, ami felett uralkodnak, az alattuk lévők meg hőzöngenek, panaszkodnak, de mégis széthúznak, elárulják egymást, az ügyüket. Csak jelszavakban jók, s néha - mindezek ellenére is -  becsúszik a siker. Az előadásnak van lendülete, látványa, és kifejezetten jó nézőként látni, hogy a színészek hisznek abban, amit csinálnak. Vilmos Noémi teljesítménye - akinek vizsgamunkája a rendezés – meggyőző, sokat ígérő a jövőre nézve.

Az fog csalódni, aki várja a pécsi „trágár” Bánk bánt, mert az nincs. Az előadás kétórányi durvasága annyi, mint Mohácsinál, vagy Alföldinél 10 perc, Esti mese szint. Kifelé jövet a Király utcában a Korhely vagy a Replay szállingózó vendégeitől sokkal cifrábbakat hallhatunk. Nem vagyok biztos benne, hogy a színház közleménye nem reklámfogás volt-e. Járványveszély ide vagy oda, tele a Kamara, és kritikusok, pesti nézők hada a nézőtéren. Ha az volt, ügyes. Ha nem, szerencsés.     

(Fotó: PNSZ honlapjáról.)

Megjelent: 2373 alkalommal