Iza színházban járt - Varsányi Anna: Az eprésző kislány (Budaörsi Latinovits Színház)
vasárnap, 18 december 2022 18:33

Varsányi Anna: Az eprésző kislány (Budaörsi Latinovits Színház)

Értékelés:
(39 szavazat)

Várkonyi Zoltán mulat

(Budaörsi Latinovits Színház – Varsányi Anna: Az eprésző kislány)

Kósa Lajos és Borkai Zsolt polgármesterségét látva merész vállalkozás napjaink Magyarországán abszurdot vagy groteszket írni a helyi politikai elitről. Varsányi Anna talált egy szegmenst, és beleképzelte magát egy határszéli magyar falu úgy 300 lelkes közösségébe. Ami született az nem a Rokonok, de Alföldi Róbert összehozott belőle egy precízen kivitelezett, minimum élvezetes színházi estét, haszontalan és/vagy kártékony emberek reménytelen kavalkádját. Komolyan venni nem szabad, de nevetni ér.


Valahol Magyarországon – „Nyugat és Kelet találkozásánál” - egy határszéli faluban játszódik a történet. Karcsi, a tanácselnökből polgármesterré vált falusi pater familias szó szerint élet és halál ura, ami a faluban történik a kisbolttól az erdészeten át a Kultúr műsoráig bezárólag, abban ő az illetékes. Abszolút főpénztárnok, és nemcsak a saját és a polgármesteri hivatal, de az összes falubeli porta kasszája felett. Ami pénz a faluba bejön, bárhonnan, az az ő kezén folyik át, és onnan már csak – 30 % mehet tovább. A falubéliek egy tanító, egy erdész, egy bolti pénztáros, egy nyugdíjas, egy vállalkozó és talán egy varrónő személyében képviselik magukat a történetben. Miután Karcsi műkedvelő színjátszó is, és népballada előadásra lehet pályázati pénzt síbolni a Kultúrban vadul folyik Az eprésző kislány színpadra vitele. Méghozzá Várkonyi Zoltán, a Budapestről érkezett rendező irányításával.

Alföldi rendezte be a játéktere is. A Kultúr lengőajtaja néz velünk szembe, rajta felirat: Színház-terem. Felette hatalmas vadásztrófea, az oldalfalakon több kisebb darab, optikailag pocsék helyen egy műanyag óra, ami végig 3/4 12 mutat, vagyis tudjuk, itt még a szocializmusban megállt a fejlődés, az élet az azért nem, ment tovább, ahogy tudott, tud.

A nyitóképben berobban egy falusi asszonyság, a Mama. Pető Kata jelmeze mesés. Fehér és neon színekben játszó Nike tornacipő a nylon harisnyás lábon, felette visszahajtott szárú férfinadrág, felül pulóver, kötött mellény, mindezen rózsás nylon otthonka, és persze színes és mintás fejkendő, OTI-szemüvegkeret. A falu többi lakója is hasonló eleganciával bír, szeretik a susogóst, a műbőrt, a párducmintásat és a rózsaszínt. Karcsi a műirha kisbundát, lehet, az ’50-es években még TSZ-elnökként kezdte, hátán mindig ott billeg a vadászpuska.
 
A vendégrendező frusztrált, Jarry Übü királyával bíbelődött volna, amivel a fővárosban csúfosan megbukott. (Kultúrkörben néztük a darabot, amikor Chován Gábor bemutatkozva kiejtette nevét, felszisszent az egész nézőtér, mindenki tudta kit tisztelhet Várkonyiban.) Azonban Karcsi Az eprésző kislányhoz ragaszkodott. Nem véletlenül, hisz a történet szerint az éjszakai erdőn eprésző kislány elcsábítja saját apját a sötétben, s amikor rájönnek mit tettek, a vadász apa lepuffantja lánykáját, nehogy lebuktassa. Ahogy haladunk a történetben fény derül rá, hogy Karcsitól a liliomtiprás sem áll távol, meg a puskahasználat sem.

A népballada címszereplője lldi, a helyi tanítónő, aki hajlandó saját pénzen jelmezt varratni az egyetlen előadásra. Megteheti, mert férje, Tibi a polgármester jobbkeze, feladta az autószerelést, hogy escort lányokat fuvarozzon neki a vadászatokra, és bekamerázza a vadászlak szobáit, hogy Karcsinak legyen „tárgyalási alapja” egy-egy pályázat vagy politikai alku előtt. A házaspár szerepében Bohoczki Sára és Ilyés Róbert. Már nem emlékeznek miért házasodtak össze, de van két gyerekük, állandó feszültségforrásnak pedig Tibi anyja, a Mama.  

Alföldi hosszú évek óta rendez Budaörsön, és nagy szerepe van abban, hogy itt az elmúlt 5-6 évben színészi pályák épültek fel, mert az igazgató gondoskodik a társulatáról és olyan rendezőket hív, aki kibontja a tehetségüket, és ha kell (fel)neveli a színészeket, hogy repülhessenek. Bohoczki Sára e színészek egyike. Az amerikai Szabadságszobor fejdíszével a fején, nylon zoknis lábán Dorothy tűsarkú smaragdcipőjében és mellrészén epermintából kilógó, rojtos pomponú topban emberi sorsot visz a színpadra. Általa  megismerjük Ildit az embert, a feleséget, a tanárt. Színes, hebrencs, szolgálatkész, ott van játékában az asszonyi hiszti, de egy csalódott feleség józan megfontoltsága is. Az is kiderül, hogy igazi pedagógus, szociális érzékkel. Kicsit meglepett, hogy Ilyés Róbert az év egyik Aase-díjasa, mert hórihorgas alakjával, már-már Velenczey Istvánt idéző intellektuálisan komor tekintetével bármely karakter felépítésére képes, és pályáján Bicska Maxitól Eddie Carbone-n át Kareninig sok mindent játszott, ő nem epizodista, főszereplő. Fegyelmezett játékkal, most is pontosan hoz egy egyszerű gondolkodású, ám morális kérdésekben helyes döntésre képes munkásembert, aki ha kell el tudja dönteni mi a jó és mi a rossz, és neki melyik oldalon a helye.

A Mama szerepében Takács Kati, aki ugyan pályáján színésznő-díva volt, az intelligens fajta, a szakmát is megtanulta, nem gond ma, hogy karakterszerepeket játsszon briliánsan. Mára tudja, amit anno Tábori Nóra vagy Máthé Erzsi, egy kis szerepben ragyogni, bármely előadásban vinni a tejfölt, akár némán is, mert jelenléte van a színpadon. Ezen az estén ziccer szerep az övé, aminek egyetlen másodpercét nem hagyja veszendőbe. Amit egy irigy és szekánt anyósról gondolunk azt könyörtelen kajánsággal kijátssza a színpadon, és szurkáló gonoszságai ellenére is maga mellé állítja a közönséget, szimpatizálunk vele. (Nagyon szép emberi pillanata volt az estének, amikor Takács Kati a színpad szélén ülve, ha nem is takarásban, de majdnem láthatatlanul a nézői szemeknek belefeledkezett fiatal pályatársa, Szőts Orsi játékába, és szóló jelenete alatt ő is nézőjévé vált 1-2 percre. Csak egy magában biztos színész tud ilyen szeretőn önzetlen lenni.)   

Úgy sejtjük, a Mama titkos szeretője Karcsi, a polgármester. Mertz Tibor ezen az estén úgy toppan be a színpadra, hogy azonnal tudjuk a férfi fején vaj van, és a vállán nem véletlen fityeg a vadászpuska. (Varsányi Anna nem cáfol rá történetében Csehov színpadi intelmére a pisztolyról, de nem spoilerezek.) Mertz Tibor játszotta már Tartuffe-öt, Malvolio-t, Lucifert, Miskint, egy nárcisztikus, velejéig korrupt maffiózó a magyar végeken neki aztán meg sem kottyan. Tudja mi az az understatement a színpadon, azt is eljátssza, amit a szerző csak gondolt, de nem írt le. Nemcsak a falut, az előadást is sötéten uralja, első benyomásunk helyesnek bizonyul, annál is nagyobb gazember, mint amilyennek látszik, és véletlenül sem egy kedves csaló.  

Hartai Petra Szilvikéje és Frölich Kristóf Csongora megmutatja, hova fog vezetni az iskolai oktatás lezüllesztése, sem olvasni, sem taktikázni nem tudnak, buták hozzá. Még a Kossuth rádiót sem hallgatják, és fiatalkoruk ellenére már alkoholisták, akik a közmunkánál nem fogják többre vinni, és ha Karcsi jóindulata megszűnik nekik végük. Hartai remekül hozza a közönséges, nagyon buta falu szépét, Frölich pedig egy olyan felszínes, deszka egyszerű fickót, akihez képest a Szépség és a Szörnyeteg Gastonja egy filozófus.

Szőts Orsi Teri szerepében sötét ló, a karaktere olyan lány a szomszédból féle. Látszólag buta, de aztán kiderül, hogy neki azért van taktikai érzéke és képessége is, hogy elcsípett információkkal előnyt kovácsoljon magának. Amije nincs, az egy stabil férfi és családi biztonság. Varsányi Anna Terinek komoly monológot írt, matt részegségében ő buktatja le előttünk Karcsit. Élvezetes Szőts játéka, ahogy billegtet minket a lány jellemének megítélésében, ráadásul mértékkel, mulatságosan játssza a részeget. A másik parádés jelmez az övé Pető Katától, van rajta mit fogni anti-Barbie, rózsaszínben és párducmintában.

A rendező szerepében Chován Gábor a darab rezonőre. Könnyű neki tisztán látni, mert nem a fertőben és korrupcióban élő falu része. A nézőkkel együtt hitetlenkedik, velünk együtt nem hiszi, amit hall és lát. Művészi idegösszeomlása parodisztikus, ám élvezetes.
 
A darab az utolsó tíz percében vesz egy furcsa fordulatot, betoppannak a faluba az ukrán és orosz menekültek. A falubeliek nem is hallottak a háborúról, Csongor guglizza meg az interneten, hogy valóban harc dúl a szomszédban. Abban a zárványban, amiben ők élnek, ez nem oszt és nem szoroz. Mert Karcsiból élnek, Karcsi meg a közpénz nagy kasszájából annyit lop, amennyit csak tud. Betoppan harminc éhes és fáradt ember – a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai és diákjai -, akiket el kell szállásolni, meg kell etetni, s ezzel el is van az egész falu. Bevallom, ez kissé didaktikus dramaturgiai fordulat volt számomra, mert az azt megelőző nyolcvan perc után ez váratlanul komoly fordulat. Egy ember tudja ezt kihasználni, Karcsi, megerősíti kártékony pókhálóját, nehogy kilyukadjon és véget érjen számára a végeken tomboló dolce vita. Ekkor kerül le a válláról a vadászpuska.
 
Ebben a nem sokszereplős mai magyar tablóban - ha groteszk mód is - ott van napjaink vidéki reménytelensége. Kártékony helyi vezető, haszontalan és a haszonért készségesen félreforduló emberek sokasága. Komolyan venni nem szabad, de nevetni lehet rajta. Alföldi Róbert rendezőként tud tempót tartani, színészt mozgatni, történetet mesélni, méghozzá fordulatosan és élvezetesen. Nagy irodalmi alapja nem volt ehhez, de közölnivalója igen. Úgy hiszem, ha Várkonyi Zoltán fentről lepillantott,  biccentett, van ez olyan, mint a ’70-es években a Vígben a Kör négyszögesítése vagy a Vidám kísértet lehetett. A színészi jelenlét az, ami hitelesíti az előadást.   

Fotó: Borovi Dániel/BLSZ
 

Megjelent: 1052 alkalommal