Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
szombat, 16 július 2016 11:30

Cukor Kreml

De kik is azok az opricsnyikok ?

(Katona Kamra – Szoronkin: Cukor Kreml - 2016. június 12.-i előadás)

„Hát ezért építette fel a mi Uralkodónk a Nagy Falat, hogy elhatárolódjunk a bűzlő hitetlenségtől, az átkozott cyberpunkoktól, a szodomitáktól, a katolikusoktól, a melankolikusoktól, a buddhistáktól, a szadistáktól, a sátánistáktól, a marxistáktól, a megaonanistáktól, a fasisztáktól, a pluralistáktól és az ateistáktól!”

Azt tudtam kik a csinovnyikok, de a Katona Kamrában megtanultam azt is kik az opricsnyikok. Arra kicsit nehezen jöttem rá mit látok, paródiát, utópiát, avagy reality showt.

hétfő, 13 június 2016 11:29

I. Erzsébet


Nem az a lényeg hol áll a Föld, hanem az, hogy én hol állok rajta!

(Szkéné Színház - Paul Foster: I. Erzsébet - 2016. június 11.-i előadás)

Hihetetlen, hogy 2016 nyarán kell emberi/művészi vonatkozását szívből megéreznem, egy már közel három éve futó darab kapcsán, hogy mit is jelentett 2012 telén/tavaszán a Budapesti Kamaraszínház állami kinyírása. Mit élhetett meg a színház társulata, amikor kiderült nem kellenek, mert csak. Nem hiszem, hogy bárki is megtudná mondani, hogy miért kellett egy jól teljesítő állami színházat ukmukfukk bezárni, amikor azóta is annyi, sokkal gyengébben muzsikáló színház támogatása folyamatos. Három éve nézem a Nagymező utcában a gyönyörű szecessziós épület pusztulását, rajta ma is a színház nevének feliratával. Csak az ellehetetlenítése volt fontos, nyomainak eltüntetése már nem. Persze ez a kezdet volt, s ha jól emlékszem még a szakma sem nyitotta ki a száját. Szó sem volt még szimpátia tüntetésről, mint a Nemzeti Színházért, csendben nézte a színész/művésztársadalom a játszóhely megszüntetését. A gondolat apropója, a Foster-darab alapötlete. Egy színházi társulat kiebrudalása előbb Londonból, aztán Cambridgeből, majd mindenhonnan. A kiszolgáltatott, megalázott művészek, akik pénz nélkül, pódium nélkül, de még  mindig játszanak, ha kell a legelőn, mert ők a tükör a társadalom előtt, s mert máshoz nem értenek.

szombat, 11 június 2016 11:27

Az ügynök halála

Elszabadult hajóágyú

(Örkény Színház - Arthur Miller: Az ügynök halála - 2016. június 10-i előadás)

Szeretek színdarabokat olvasni, mert a szereplők jellemének, a cselekmények helyszínének elképzelése mindig egy fantasztikus, képzeletbeli utazás. És szeretem a színdarabokat más emberek - jelesül tehetséges művészemberek - interpretációján át is megismerni, mert mindig várom, hogy képesek lesznek-e a rácsodálkozás érzését kelteni bennem, hogy jé, erre nem is gondoltam. Az Örkény Színház új bemutatója kapcsán, mintha Mácsai Pál és Gálffi László smst küldött volna, tessék felébredni, másképpen érezni, látni Miller darabját, mint eddig. 

vasárnap, 15 május 2016 10:50

A Párnaember

Hála az égnek, hogy felnőttem, s gőzöm nincs ki az a Párnaember!

(Radnóti Színház - Martin McDonagh: Párnaember - 2016. május 15-i előadás)

Majdnem 15 évvel ezelőtt láttam először McDonagh darabot, ugyanebben a színházban, a Kriplit. Azon az estén három dolog dőlt el számomra. A szerző minden darabját meg fogom ismerni, ha lehet színpadon, ha nem könyvalakban, Kulka János minden színházi bemutatóját meg fogom nézni és ha tehetem felnőttként is aktív színházba járó leszek, mert a színház egy semmihez sem fogható varázslat.  

szombat, 04 június 2016 12:26

Bolondok tánca (Szabadkai Népszínház)

A lényeg, az anyagi érdek !

(Thália Színház/ Határon Túli Magyar Színházak Szemléje - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata - Lev Birinkszkij: Bolondok tánca  - 2016. május 22.-i előadás)

Ritkán fordul elő velem, hogy egy már halott szerzőről lövésem se legyen, de Birinszkijről még csak nem is hallottam. Pedig Lev Birinszkij már jó 60 éve halott. A Bolondok Tánca című művének pedig száz évvel ezelőtt volt a premierje, a berlini Lessing Színházban! A darabot látva ez szinte hihetetlen. Egyrészt amiatt, hogy az író - eltekintve most attól, hogy olvashatta Marx, Engels és Lenin elméleti műveit - hétköznapi mikroszemszögből, az Auróra cirkáló lövése előtt öt évvel leírja, miként fog kitörni a XX. század legmeghatározóbb forradalma, másrészt amiatt, hogy úristen, lehet itt van megint a forradalom szele?    

csütörtök, 26 május 2016 12:25

Földrengés Londonban

Ius murmurandi a Vígszínházért !

(Vígszínház - Mike Bartlett: Földrengés Londonban - 2016. május 23.-i előadás)

A második évadot zárom - hatodik éve hűséges Víg-bérletesként -, amikor nem értem, hogy mit is akar nekem ez a színház üzenni. Ebben az évadban Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem, Schiller: Haramiák és most a Földrengés Londonban, amikor szünetben kiürült körülöttem a nézőtér. A nézők "szavaznak", s nem azért mennek el, mert vén hülyék, akik nem értik az új színházi formákat, hanem azért, mert valóban nem érdemes feláldozni tovább az estét. Ami a színpadon folyik, abból már tuti nem lehet semmi átütő.  

csütörtök, 02 június 2016 11:45

Úrhatnám polgár (Sepsiszentgyörgy)

Az aranyzsinór 

(Thália Színház/ Határon Túli Magyar Színházak Szemléje - Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház - Moliére: Úrhatnám polgár - 2016. május 21.-i előadás)

Mi rossz van abban, ha valaki a fenségeknek akar tetszeni? Semmi. Ki a fene akarna a piaci kofák előtt cool lenni?  Az viszont kétségbeejtő, amikor a Moliére Úrhatnám polgára házában az egyetlen józan, két lábbal a földön álló ember maga az úrhatnám polgár. A  Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában pedig pont ez a helyzet. A Jourdain-ház minden más lakójának, látogatójának, szolgájának van valami kis hibája, így, vagy úgy. Egy ember van csak a helyén, minden furcsasága, feltörekvési hóbortja és tetszésvágya ellenére, a háziúr.  

péntek, 27 május 2016 11:30

Fedák Sári / Szűcs Nelli önálló estje

"Misszió szívvel-lélekkel"

(Nemzeti Színház/Bajor Gizi Szalon - Szűcs Nelli: Fedák Sári-estje - 2016.május 18-i előadás)

Kedves ismerősöm, Kereszty Ági jóvoltából jutottam el Szűcs Nelli Fedák-estjére. Ági előtte ráhangolót tartott, az általa az estre invitált 20 főnek. Friss, home-made, mandulás sütit kínálva felolvasott Rostand: Cyranojaból, hogyan készül a mandulás barackos kosárka. A következő színházlátogatás, a Cyrano beharangozásaként. Majd szemelvények következtek Fedák Sári: Te csak most aludjál, Liliom című könyvéből. Amire beültünk a Bajor Gizi Szalonba, már fel voltam spanolva Fedákra. Nem tudom, hogy a süti cukortartalma, vagy Fedák Sári 100 évvel korábbi gondolatai hallatán.  

hétfő, 23 május 2016 11:21

Ahogy tetszik

"Gyújtottál már tábortüzet ÉS-el ?"

(Katona József Színház - Shakespeare: Ahogy tetszik - 2016. május 16-i előadás)

Mintha csak a MITEM még nem ért volna véget, s a Moszkvai Művész Színház itt maradt volna egy koncert erejéig. Az Ahogy tetszik ugyanúgy végződik Kovács D. Dánielnél, mint Rizsakovnál a Korszerűtlen koncert, fergeteges rock and rollba torkollik. Jóleső érzés, hogy amit az orosz húszévesek  tudnak, azt a mi harmincasaink, vagy majdnem harmincasaink is. Két óra elteltével Borbély Alexandra és Tasnádi Bence ugyanolyan jól ropja, mint az orosz mester végzős diákjai.

kedd, 10 május 2016 00:00

Vízkereszt, vagy amire vágytok

Play Shakespeare

(MITEM 2016/ Nemzeti Színház - Sepsiszentrgyörgyi Tamási Áron Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója - Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok - 2016. április 23.-i előadás)

Sokat gondolkodtam arról, milyen lehetett a színjátszás Shakespeare korában. Nem hatott meg a Szerelmes Shakespeare című film látványvilága, de még az sem, hogy jártam a Globe-ban. A Borough Market - ahova Shakespeare vélhetően sörözni járt -, már jobban megmozgatta a fantáziám. Bocsárdi László pedig a Vízkereszt, vagy amire vágytok színre vitelével most megmutatta, amit a fejemben már "láttam."  

35. oldal / 40