Bagoly Medve Démon elszabadul  

(Örkény Színház – Závada Péter, Varga Zsófia és Kovács D. Dániel: [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt - 2024. július 6-i előadás)

A Donkihóte-projekt erős művészi vízió, ami relatív kitart majd két órát. Ötletnél feltétlen több, de nem egy Shaxpeare mosó. A szokásosnál kevesebb szikrázó ZávadaPéterség, amit jól ellensúlyoz Hajduk Károly, a legszomorúbb szerepeket játszó magyar férfiszínész és az ő menetrendszerinti búskomorsága. Azért Cervantes szemöldökét ráncolná kissé, mert elmarad a szépség, ha a vég itt is nyomorult mód szomorú. Az előadás gémereknek kötelező, bár inkább várakozást támaszt, és adós marad a gémer lét, mint okozat igazi okainak a meséjével. Van még mit csiszolni a következő évadra, de azért igen ügyes.

Nem hivalgó, cifra…

(Soproni Petőfi Színház – Anouilh: A pacsirta – 2024. június 14-i előadás)  

Fegyelmezett nézők vagyunk. (Éva anno nyikkanás nélkül végig ülte egy vasárnap délelőtti diákbérletben 300 gimnazistával a Jegor Bulicsovot.) Ráadásul fesztiváléhesen néztük A pacsirtát, sőt kíváncsian, milyen az Oppenheimer után Haumann Máté a színpadon. Az előadásnak voltak értékei, mint a játszók pontossága, a főszereplő egynemű elhivatottsága, de éhesek maradtunk. Kéri Kitty rendezőként illusztrált egy „reményszínházi” szépet, Haumann Máté folyamatosan jelenlevő Warwickja és csúfondáros-profin fókuszáló színészete, Várhelyi Áron e.h. irizálóan laza, cinizmuson inneni, pimaszságon túli dauphinje nem pöccentette ki a bornírt teljességből az előadást, de érdemes volt megnézni.

Színházak színháza    

(Katona József Színház – Dömötör András, Laboda Kornél és Benedek Albert: Mefisztóland – 2024. április 26-i előadás) 

Éva: Valami ilyesminek képzelem „a” Kaposvár színjátszását. Sok minden cikázott szakképzett nézői agyamban az előadás közben. Ezek biztos: méltó, megörökít, revans, így maradnak meg, tehetség, a szellem radikalizmusa. A Prudencia mellett ez az év előadása számomra. Az egészen átsuhant negyven év színjátszása és a kapcsolódó keserves káeurópai tapasztalat. Furcsa dolog a színpadi alkímia, érezni lehetett a folytonosságot. Ezt az előadást a Katonának kellett eljátszania, korösszegző, igaz, összetett. A „nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikája” éppen annyira jó, mint a „mosolygós igen, a ránk erőszakolt naturálnihilista nem helyett”. És tudjuk, hogy a rózsaszín az fehér, ki rendel gyóntatót forgatásra, kik nem találják tüntetés közben a színházat, hányféle túlélési metódus és veszteség keletkezett ezekben a fénytelen időkben. Ez is olyan előadás, hogy utána könnyebb élni, terhet vesz le a vállunkról, összekapcsol, pedig az „elmúlthúszév” növekvő sötétségéről szól.  

Iza: Saját színházi közegünk köszön le a színpadról, amely ijesztően rímel Klaus Mann – az 1920-as évek németországi színházi életét leíró - Mefisztó című regényében olvasottakra. Hiába a sok humor, horrort nézünk, napjaink feketekomédiáját. Egy társulatot, amely szükségállapotban van, mert az elnök lojális emberét ülteti a direktori székbe. Egy olyan művészembert, akit mérhetetlen vágy és küldetéstudat hajt aziránt, hogy művészkörével - akiket maga a nemzetnek aposztrofál – elfoglalja a színházkultúra minden centijét. Lubickol politikai támogatottságában, hogy ezáltal élet és halál ura lehet, és nem bánja, sőt kívánja, hogy a politikai hatalom újra és újra beavatkozzon  művészi alkotófolyamatokba. Kegyeltjeivel – a már általa ki vagy felemelt színházcsinálókkal - egészséges, nemzeti kultúrát hirdet, amelyben eluralkodik a homofóbia, az antiszemitizmus. Szerénységétől hajtva gigantikus szobrot állít színháza elé, hogy jelen idejét, hatalmát hirdesse. 

Tudod, a halálig rövid az út...

(Budaörsi Latinovits Színház – Shakespeara. H.ml.t – 2024. április 20-i előadás) 

Iza: Hamlet a színházban állandó, hol Shakespeare-hűen, hol nem. Így is - úgy is születtek jelentős előadások. Újra és újra jönnek a felfedezők, és velük új színpadi adaptációk. Igaz, elfogyni látszanak azok az eredeti értelmezési módok, amelyben a világrend helyrebillenése érdekében Hamlet megszabadítja királyságát a zsarnoktól, így a hű barát, Horatio viszi át örökségét a jövőbe. Abba a jövőbe, amelynek kulcsa immáron Fortinbras. Képzeletemben a dán királyfi alakja, filozófiája, erkölcse Gábor Miklós - a felvétel technikai minősége miatt mára szinte nézhetetlen – színházi felvételétől indul, és Kenneth Branagh svédszőke bajszos alakján át egészen Benedict Cumberbatch Yoda-pólós 21. századi figurájáig terjed. Budaörsön nem szereztem új lenyomatot melléjük, mert Hamlet nem lehet egy bulikirályfi, aki drogozik, biszexuális, hantás és céltalan unalmában öldököl.   

Éva: Polarizálódtunk megint Kolléganővel, én vagyok az, akinek bejött ez a rendezés. Az összes Alföldi Róbertre jellemző stílusjegy „rajta van” az előadáson. Éles szilánk ez a h.ml.t, helyenként meghökkentő, de működő értelmezéssel, esztétikailag is végigvitten, nagyon invenciózusan tömörítve, még kreatívabban kegyetlenítve. Ha nem lenne tilos, akkor leírnám, hogy jó néhány jutalomjáték van benne, az évadnyertes Takács Katié (Polonius) biztosan, de lenyűgöző, alázatos és fókuszáltan fegyelmezett volt Szőts Orsi Oféliája is. Itt ezennel feltalálom a társulati tehetség fogalmát, ez egy tehetséges társulat. Fröhlich Kristóf még ne dőljön hátra, de ez a h.ml.t megvan, megcsinálta.

Ruszt József tér … a Broadwaytól balra

(Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház - Thomas Meehan - Charles Strouse - Martin Charnin: Annie – 2024. április 12-i előadás) 

Éva: Dupla élvezet a premier, amikor a nézőtérről olyan egyszerűen könnyűnek és könnyednek látszik ez a bitang nehéz zenés műfaj. Az eszünk hiába tudja, hogy annyi munka van ebben az előadásban, ami egy piramis felépítéséhez kell, a bennünk élő önfeledt néző természetesnek veszi a hibátlan belépést, a tizenegy tagú mindent eljátszó zenekart, az iskolázott énekhangokat, a sokszínű játékot, a takkra lépő tánckart, a zéró üresjáratot, az összes működő poént, a hozzáadott szívet, lelket és tehetséget. Böhm György rendező, aki Thália régi cimbije és kispapja már az első pillanatban megvett minket a „Ruszt József tér”-táblával.

Iza: Járvány, veszélyhelyzet, infláció, megszorítások, a közszféra sztrájkhullámai, évek óta ebben élünk. Mivel lehetne ebből kis időre kiszakadni? Egy musicallel, és éppen az Annie-vel, amelynek alapüzenete, hogy a világválság nem feltétlenül pusztít el. (A darabban az 1929-1933 közötti világválság nyomasztja Amerika lakosságát.) Könnyű lehetne egy ilyen típusú zenés darabbal gyönyörködtetve fantáziálgatni vagy szentimentalizálni, ám a zalaegerszegi produkció – Böhm György vezénylete - legnagyobb értéke az, hogy ezt elegánsan elkerüli.  

„Valami baj van Kazincbarcikán…”

(Örkény Színház - William Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának Závada Péter féle átirata: LIDÉRCEK, SHAXPEARE, DELÍRIUM – 2024. április 2-i előadás)

Éva: Bodó Viktornak Budapesten rég színházat kéne vezetnie, itt azonban nyilván nem fog. Nagy kár, mert ha ő rendez, ott mindig a szabadságról van szó. Csak már - 2024 Magyarországához illően - nagyon keserűen. Ennek ellenére én szeretem Bodó univerzumát az egymásba érő-forduló életekkel, a dimenziólépésekkel, a műfajszörffel, az infantilis mágia keveredését a kisrealista jellemábrázolással, és az abba virtuózan átcsapó szürreállal.

Iza: Vigyáznék a gyors ítéletekkel, de ez a produkció először, másodszor, meg harmadszor is „retró diszkószínház”. Nem áhítozom - általam sosem látott - iskolateremtő színházi nagyok után, megértettem, hogy színházi korosztályom jelene ez. De a csillogó lufikból kiértenék némi mondanivalót, hogy ne csak keressem a kincset, ami nincs. A színház arra hivatott, hogy adott kor emberi, társadalmi viszonyait elém tárja, és lehetőleg lenyomatot is hagyjon a korról. Azonban az előadás tömör víziója, amit Bob Dylan énekel-szaval már ötven éve: I would not feel so all alone/Everybody must get stoned. Hát, NEM. 

Ördögük van

„Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, 

és mindennel foglalkozom, 

ami rendes embernek nem jut az eszébe.”

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

(Stúdió K Színház - David Greig: Prudencia Hart különös kivetkezése (fordította Závada Péter) – 2024. március 1-i előadás) 

Éva: Az évad legjobban várt színházi eseménye, a hely, amelyért legjobban izgulunk, a társulat, amelyet legjobban szeretünk. Az ilyen előadásokért járunk színházba, benne van minden, amiért érdemes: tehetségért, szabadságért, észért-szívért, kiszámíthatatlanságért. Recenzens felvételizett anno zsenge ifjúkorában a nagybölcsészre, azóta tudja, hogy a bölcsészek a „narratíva” szóról ismerik meg egymást. Néha azt is mondják, hogy Derrida, dekonstrukció, intertextualitás.  Igen nagyon örültem tehát a bölcsész(et)paródiának is. 

Iza: A színházcsinálás hőskölteménye, hogyan lehet azt szerelemből, szívből, akaratból, és főleg dacból. Eredmény: kivételes produkció, amely magával ragad, megnevettet és még el is gondolkodtat. Meg persze keservesen elszomorít. Látni, ahogy a színészek a kimerítő, több órás előadás után még díszletet bontanak. A mai, erős kézzel irányított színházi világában valamiért ez a műhely nem kedves, nem kap a közösből. A pénzosztó kultúrpolitikus(ok) cinikus csendben várja(ák), hogy a cudar körülmények között a tehetség erodáljon. Úgy tűnik, egyelőre juszt sem fog.  

Don’t Rain On My Parade  

(Budaörsi Latinovits Színház – Tennessee Williams: A vágy villamosa - 2024. február 23.) 

Iza: A Budaörsi Latinovits Színház nagy maflást adott az ageing szégyenben élő 21. századnak, mert ritka, akár a fehér holló, hogy ma egy 70-es hölgyet nőnek, mitöbb vonzó, vágyakkal teli nőnek mutassanak. Ezzel párhuzamban Takács Katival szembejött a nagy kihívás. És nem a fantáziátlan színidirektorok fejéből kipattanó Csiky Gergely teremtette Szerémi grófnő karaktere, hanem az ellentmondások kincsestára, Blanche DuBois. A színésznő megragadta a lehetőséget, és vállat rándítva maga is nyelvet öltött az ageingre, miközben „eldalolta” a színpadon Streisand Don’t Rain On My Parade című klasszikusát.    

Éva: Egy nagy színésznő méltó szerepben, csodálatosan játszott egy olyan rendezésben, amely előadáshosszan kizárólag őt szolgálta. Azt éreztem, „igen, ezt így kell, végre látható, hogy Takács Kati korszakos színésznő”. Színházi életünk szégyendíjas sajátossága, hogy ez nem a Nemzeti Színházban történt meg, ott – ugye - honnan is sejthetnék, kicsoda Takács Kati. Ezért is járunk többet Budaörsre, mint a Bajor Gizi park 1-be.

A cseléd, a boszorkány, az asztalos, meg a ficsúr

 (Vígszínház – Molnár Ferenc: Az üvegcipő - 2023. szeptember 21-i előadás)

Iza: Az üvegcipőt csak akkor érdemes elővenni, ha éppen van a színháznál olyan színész, aki képes költőien életre kelteni a darab valamely főszereplője édes-bús életét - a miszticizmussal bíró pesti városrész mindennapi keservével együtt - úgy, ahogy Molnár megálmodta ezt a kisrealista mesét. A Vígszínház kegyelmi állapotában van, nemhogy a főszerepekre, de a kéttucatnyi (!) szerepre is van tökéletes aktora, akik gyönyörrel játszanak Molnárt a színpadon. Nincs túlzó gesztus, minden színpadon kiejtett mondat, sóhaj molnárul szól. Még az is magától értetődik, hogy ebben - a felszínén játékos, mélyén katartikus - produkcióban piros hó esik, így a szociológiai kórkép tündérmesére lesz hitelesítve.
Éva: Olyan jó volt a Vígben lenni, mint az Alföldis Nemzetiben anno, dixi. Stohl szintet lép, végre nagy és korszakváltó szerep, nem lektűr és kommersöl. Kovács Patrícia a mandula test és attraktív melír mögött egy agyongyötört, de erős nőt játszhat, aki kénytelen állni, és állja is az ütéseket. Waskovics Andrea Irmája nem folyékony méz, de tényleg száz százalék végletes életre-halálra szerelem, ezért győz. (Recenzens meglehetősen elégedett, amikor egy Molnár-darab rendezésében egy nő győz.) Császár Paliként Medveczky Balázs egy józsefvárosi fiók-Sinatra, kis idő múlva nem lesz vele tanácsos kezet fogni. A Mohácsi testvérek megélezték Molnárt: halott zabigyerek, kirúgott Császár Pali, zéró emberi jog, vastörvények, nulla társadalmi mobilitás, már egyetlen kérdésre is cserdülő rendőrpofon. A mesés Horthy-korszak, tudják, névadója a tetkós, cigányzenekedvelő ellentengernagy, aki inkluzíve kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona. Pár év és a Don-kanyar is méltatható lesz.

Férfiszenvedély

(Orlai Produkciós Iroda – Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek– 2023. szeptember 21-i előadás)

Éva: Elveszettség ellen, fásultság ellen, cifraélet ellen egy feles? Igen. Modus vivendiként azonban veszélyes. Tudják, Mister Alkohol karjaiban tart és mégsem szeret. 

Iza: Billy Wilder filmje jutott eszembe, a Férfiszenvedély, az alkoholfüggőség durván plasztikus feldolgozása. De amire kijöttem, mégis úgy gondoltam az új OPI produkció inkább az életközepi válságról szól. Amire megérjük a negyvenet világossá válik, valahogy fenn kell tartanunk a mindennapi kegyelmi állapotunk azért, hogy társadalmilag működhessünk. Van, aki iszik, van, aki balagyféltekés rajzórára megy, és van, aki színházi blogírásba kezd. A színészi jelenlét miatt magam biztos többet láttam az előadásba annál, amennyit Paczolay Béla rendező színpadra vitt.