A molnári korkép megmarad, csak a 20. század eleje helyett már a 21. század magyar társadalma perifériájára szorult minimálbéres átlagmunkásait és piti csirkefogóit látjuk. A Városliget helyett talán a Corvin pláza oldalában. Liliomnak nem fűlik a foga  a munkához, inkább  lányokat simogat egy bevásárlóközpontban, hogy aztán elszedje, amit tud: pénzt  sörre, drogra, és amit a mai lányok már adnak, és vesznek maguk is a fiúktól. Juli és Mari rosszabb helyzetben vannak Molnár cselédlányainál, egyikük egy élelmiszerláncban robotol, a másik takarítónő egy plázában. Ficsur a 4-6-os vonalának nagykörúti szakaszán bármelyik megállóban felszállhatna kizsebelni, Muskátné ex-utcalány, aki játéktermet üzemeltető kisvállalkozóvá avanzsált. Egyikük sem lecsúszott ember, nem volt honnan lecsúszniuk, ahogy esélyük sem egy más, emberi életre. Ők a magyar born to be wild nemzedék utódaiként a born to lose generáció, akik biztos nem építik győztessé magukat. Az ő útjuk: csonka család, nevelőotthon, iskolázatlanság, örök csóróság, Újköztemető – lehetőleg – fiatalon és árvákat hagyva maguk után.

Giliga Ilka látványtervező nyitóképe egy parkolóház emeleti fordulójában egy nagy kuka és a lépcsőlejáró között van, ez marad a játéktér végig. A rendőrség helyszínelői éppen elkerítik sárga szalaggal a tetthelyet, poroznak ujjlenyomat után, zacskózzák a bizonyítékokat, kesztyűben, fehér védőruhában, a sürgősségi mentőszolgálat közben levonul, a földön fekvő férfinak nem volt szerencséje, már nem viszik be a Rókusba. Ő Závodczky Endre, gúnynevén Liliom. Giliga a darab szereplőire olcsó, műszálas hétköznapi viseletet ad, a kínaiból és a C & A-ból. Csak a rendőrökön komilfó az uniformis, Liliom felsője hátán egy német cég neve díszeleg, amely friss tejet forgalmaz, Ficsur pulóverén angol felirat: Törd szét a szabályokat. (Több mai élelmiszerlánc logója hangsúlyosan megjelenik a színpadon, remélem, ők fizetnek ezért, és nem az Örkény a felhasználásért.)   

Kovács D. Dániel rendező megkísérli maivá értelmezi a színházilag már szétcincált Liliomot, ami nagy próbatétel. A hét képet kicsit összerázza, a haldokló Liliom víziója a teljes történet a színpadon, ezzel mintha fejet hajtana Babarczy László 1982-es szolnoki rendezése előtt. A közel harminc fő-és mellékszerepből csak a fele maradt. Bíró Bence dramaturg Molnár stilizált, múlt századi műnyelvét értő gonddal és leleményesen „fordította” le 2022-re, az eredeti szöveget tiszteli, napjaink argóját gördülékenyen illeszti a párbeszédekbe. („Szius” köszöntés megvéve!)  

Tasnádi Bence Liliomja egy proli Ken baba, csak Barbie párja nem Juli, hanem a kikupálódott Muskátné. A szokásos laza vagány feeling és az alap Tasnádi-sárm most kevés. Nem, hogy nem szerethető figura, egyenesen taszító a durvasága, lustasága, mert nem jött át, hogy az élettel szembeni idegenségéből fakad. Semmi mítosz és erő nincs körülötte, nem a szenvedélyei sodorják bajba, hanem a gyengesége miatt elsodorja az élet. Ahogy haladunk a cselekményben azt kívánjuk, hogy vesszen már, ne vergődjön tovább. Nem gyötri a reménytelenség és esze ágába nincs megjavulni, magasról tesz a jóra. Vezérelve a munka nélkül pénzszerezés. Csuda tudja mit lát benne Juli, mert átlátszó, mint az üveg. Pedig nem véletlen, hogy Molnár Liliomnak nevezte el főhősét, ami a fény, a tisztaság, a remény ősi jelképe.  Józsa Bettina is anti-Juli. Már a találkozás kezdetén sincs benne élet, nincs honnan  csendessé válnia és befelé fordulnia. Se tisztaság, se tartás, és nem emelkedik  Liliom fölé, csak a mártíromság jön le a figurájából. Nem is igen tudna a férfi fölébe emelkedni, mert Molnár cselédlánya biztos nem markolná meg egy férfi belső combját az első randevún, és nem vetné magát az ölébe. Most két mintha érzéktelen, felszínes ösztönlény van a színpadon. Érdekes – hisz Tasnádi és Józsa egy pár az életben -, hogy külön-külön erősebbek alakításaik, mint a közös jelenetekben, nem illenek össze a színpadon, és itt borul Molnár darabjának lényege. Elképzelhető, hogy ez rendezői instrukció volt. Azt azért illet észrevenni, hogy a halál pillanatában materializálódik ennek a két embernek a szerelme vagy mije, ahogy Juli Hollunderék fényképező paravánja elé cibálja a halott Liliomot, hogy egy időzített képpel legyen közös fotó legalább, ha a közös élet nem jött össze.   

Borsi-Balogh Máté Ficsurja pitiáner bűnöző, aki saját társát is átveri, hátra hagyja, és sunyiságában van a fenyegetése. Ő korunk tanulatlan fiatalja, aki Kis Grófo dalaiból és a valóságshowkból tudja mi az élet, és akár Vivcsó „nem lesz csöveskukorica”, mert ő "Csumpi Rudi" és irány külföld, csak előbb egy nagy buli, hogy legyen pénz rá. Intellektusa hiánya miatt már a kigondolásakor megbukott az ügy, pedig azt tudja, hogy nem szórjuk gyorsan a lopott pénzt, és bizony dolgozunk 3 hónapot a balhé után, ahogy azt is, nem kokót kell szívni, hanem sanaxot spurival keverve. LMBTQ érzékenyítő a figura, csak egy tétova mozdulat, de mintha szerelmes lenne Liliomba  

Kókai Tünde Marikája sem a naiv egyszerűség, és igazából ő sem szerethető. De az este egyik legjobb alakítása Kókaié, nála megcsillan Mari alakjának molnári bája, ahogy ízlelgeti, ejti szerelme, Hugó nevét, akit Vajda Milán kiváló, lelassult ritmusérzékkel formál meg. A pandémia utáni új eszköztárú Vajda Milán áll a színpadon, megint egy remek kabinetalakítással. Az este leghitelesebb páros jelenete az övék. Csodák csodájára Hugó egy Zuckerbergnél okosabb vállalkozóvá növi ki magát, Mari meg egy okos fiatal lányból szilikonnal felpumpált műnővé, akit teljesen kielégít, ha 18 millás karkötőt villant egy 35 millás divattáska felett.   

Szandtner Anna Muskátnéjának felszíne közönséges és „színházias”, de sokkal több benne a titkolt emberség és érzékeny nőiség, mint Juliban. Jéger Zsombor Hollunder fiúja nagyon ki van találva, mind mozgásban, mind mimikában. A Halál Angyalaként bukkan fel minden kulcsjelent környékén, és több nyomot hagy az este végére, mint a címszereplő. A Lujzát játszó Gellért Dorottya, és az orvosok, rendőrök, angyalok karát adó Baranyi Emma, Juhász Bence, Kerek Dávid, Gellért Dorottya, Liber Ágoston, Nemes Tibor, Szász Gabriella egyetemi hallgatók ötletes, ügyes truppként mozognak a színpadon, jól énekelnek, összhang van köztük, minden csoportos jelenetük utolsó morzsáig kijátszva.   

Az estét egy harmincas rendező színpadi víziójában két hatvanas viszi. Znamenák István Hollunder néniként csak a Secondhand katonaanyja utánérzete, a Fogalmazó szerepében erősebb, fajsúlyosabb, ahogy végtelen türelemmel rendelkezik Liliom irányába, és szarkazmusa többször is nevetést csihol a közönségből. Nagyon tud sima, egyáltalán nem vicces mondatokat poénra mondani, játszani. Csuja Imre színpadi jelenléte a bemutató legnagyobb értéke. Linzmann szerepében új szint hoz a Secondhandban játszott figurája apai fájdalmához képest, a számára írt monológ a mi kortörténetünk: a generációváltás nem sikerült, új idők ugyan jöttek, új hősök nem. Ahogy ott van sorai között a rendszerváltó apák kudarca és szégyene is a kinevelt fiaik miatt. Az ő jelenete a bemutató apropója, Magyarország 2022-ben húsz mondatban. Öt éve a IV. Henrikben és négy éve a Sendhandben volt ennyire erős, hogy ne felejtsük el, ő nem Pajkaszeg polgármestere, hanem egy fajsúlyos, drámai színész.

Kovács D. Dániel meggyőző, ötletes előadást állított színpadra. nemcsak hat, szinte lefejel a szcenika. Jól adagolja az játék során az újabb és újabb meglepetéseket az átgondolt történetmesélésével, a jelenetek, azok kis részletei kapcsolódnak, kiadják az egészet. Viszont nem varázsol, nem épít legendát, amit nem is titkol. Ez lehet az üzenete. Ma nincsenek legendák, maximum 15 perc hírhedtség, és folyamatosan éljük újra az „átmenti időket”, amelyek újra és újra szörnyeket nevelnek ki. Ma se tere, se aktualitása nincs Molnár költőiségének, nem vesznek körül jó energiák, egy vége hossza nincs Arany-balladában lélegzünk; „Rossz időket értünk, rossz csillagok járnak: Isten ója nagy csapástól mi magyar hazánkat!”