Gerhard Dorfer és színésztársa, Anton Zettel szatirikus monodrámáját a Josef Lang k.u.k. hóhért 1971. április 15-én mutatták be a zürichi Theatre am Neumarktban, és mára klasszikus darabja a német nyelvterület népszínházainak. Josef Lang, a simmeringi asztalossegéd élettörténete, aki katonai szolgálata után - jól házasodva – összespórolt annyit, hogy Bécs külvárosában nyisson egy kis kávéházat. Egyik törzsvendége a bécsi hóhér, Karl Selinger volt, aki meggyőzte az önkéntes tűzoltóként már bizonyított Langot, hogy segítse őt a kivégzésekben "sportból, fizetés nélkül". Selinger halála után valóságos nyomozást indítottak a hatóságok, hogy megtalálják az ingyen segédet, hogy kinevezhessék Bécs hóhérává 1900-ban. A bécsi Arbeiter-Zeitungban megjelent nekrológ szerint Lang 39 embert akasztott, és a "nevető osztrák hóhér" képe bejárta a világot. Saját módszert dolgozott ki - egy számára kellemetlen szexuális kaland közben szerzett tapasztalásából kiindulva -, mert a csapóajtón áteső angolszász módszert "durva mészárlásnak" tartotta. Önfojtási kísérletek révén rájött, hogy egy kivégzést "kellemes érzések" kiváltásával is végre lehet hajtani. Lang feljegyezte gondolatait, de a „száguldó riporter”-nek, Egon Erwin Kischnek is részletesen beszámolt büszkeségéről, a hivatásáról.
A szerzők elmesélik Lang életét és munkásságát. A nehézfejű - négy elemit is hat év alatt elvégzett - kisfiút egészen addig kisérik, amire a Simmeringben kávét főző Pepi úr (ez volt Lang beceneve) a világot már nem igen értő, egyedül borozgató öregemberré válik. Monodrámájuk hamar elért a magyar színpadra is, Kovács János előadásában ezzel nyitott a szegedi egyszemélyes színház, a Kisszínház 1980-ban. Bodonyi József negyven év elteltével újra fordította és választott színészére szabta a darabot. Kettejük révén a monodráma korántsem szatirikus, a kilencvenedik percre Lang-Stenczer meghasonlik hivatásával.
Lengyel Péter díszlettervező századelős kispolgári környezetet teremtett az N. Szabó Sándor Teremben. Masszív, alig megmunkált tetőgerendák alatt 20. század eleji almárium, durván ácsolt székek, asztal, egy jobb vörösbársony karosszék, párnák, takarók, a polgári létet szimbolizálni hivatott gobelin terítő. A színészen Istvánfi Fruzsina rétegezett, korhű ruhadarabjai, a keménykalaptól a hózentrógeren át a hosszú jéger alsóig, a szürke sok-sok árnyalatában.
Bodonyi József végig Stenczer Bélát láthatta maga előtt, derűs, kisfiúsan őszinte tekintetét, a nevetésre és sírásra egyszerre hajló száját, megállapodott külsejét. A színészt, aki harminc éve készenlétben várt egy olyan szerepre, amelyben örökre a nézők jó ismerősévé válhat. Egy szerepre, amely hatalmába kerítheti, és amellyel ínyenc módjára bánhat, mert minden (színész)porcikája kiélvezheti annak zamatát, maga pedig saját kedvére fűszerezheti.
A hetvenegyedik tavaszát élő Stenczer Béla már az induló pécsi operatagozat gyermekszereplője a ’60-as években, de csak 1990-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja. A bölcsész végzettségű népművelőt Lengyel György szerződtette Bagossy László pécsi egyetemi színjátszói közül, így a rendszerváltás az ő életében pályaváltást is hozott. A harmincharmadik évadja elé néz Baranyában, a negyedik igazgató alatt. Száz felett jár színházi bemutatói száma, csak néhány szerepe: Svejk, Sancho, Tevje, Peacham, Heródes, Doolittle, Fagin, Kubanov, Lőrinc barát, Lusta Dick, Balu, a János vitéz francia királya, Böffen Tóbiás, Schneider Mátyás, Polonius, A testőr kritikusa a Valahol Európán Simon Pétere, a Kőműves Kelemen Vándora ……
Vidéki színész legalább évi három bemutatóval, megbízható karakterszínésszé vált zenés darabokban és drámákban (komédiában és tragédiában) edződve. Nem feledte népművelő voltát, Simon Istvánt és Jordán Tamást ő váltotta - Kőhalmi Andreával - a POSZT ügyvezetésében egészen annak beszántásig.
Most jött az abszolút főszerep, monodráma, nehéz színpadi jelenés társak, így kapaszkodók nélkül. A műfaj inkább a legnagyobb színésznők sajátja, akiknek nehéz szerepet osztani szerepkörváltásuk táján, ám színpadi virtuózok, akik fenntartják az érdeklődést egy szál magunkban is. Övék a több lehetőség, mert annak ellenére, hogy sok önálló fellépést láthatunk, ezek inkább verses estek, prózai összeállítások. Bálint András, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Hegedűs D. Géza, Pál András, Köles Ferenc egy-egy költőt, írót megidéző estjei. Az utóbb két évtizedben játszott férfi monodrámákban - az Egy örült naplója, a Kean, a színész - Gàlffi László, Széles László és Keresztes Tamás vette az akadályt. Az első kettő Kean, Keresztes Popriscsin szerepében.
A rendező Pécsett hagyta érvényesülni az évtizedes tudást, csak mankókat adott színészének. Egy kalapos szobainassal játszhatja Stenczer, ahogy Lang a kávéházában beszélget az elődjével. Németh János színésztársa a hangszórón át eleveníti meg a hóhért, halljuk, de hangja révén már-már látjuk is, ahogy kanalazza a levest, meghúzza a sörös kriglit. Amikor Györfi Anna évődően pajkos hangja szól felvételről, Stenczer eljátssza, ahogy Lang egy unatkozó bécsi hölgy fojtogatós szexre való felhívása közben – visszarettenése miatt meg nem tapasztalja -, de felfedezi az oxigénhiányos állapot mámorát.
A játéka tudatos, egyben ösztönös, egy férfi díszpéldányt kell színpadra vinnie. Langot, a büszke szakembert, aki 20 másodperc alatt kivégez, és ezt senki nem tudja ilyen gyorsan, ezért becsülik és tisztelik. Tipikusan osztrák, jó lelkű ember, aki ugyan 18 éven át szállította az embereket „életből a halálba”, de könnyelmű természetét soha nem tagadta meg, így a testi örömöket: a jó ételt, jó italt, a népszerűséget, a női nemet. A feljegyzések szerint Langot imádták a bécsi hölgyek, amelynek ő egy percig nem ellenállt.
A kedélyesség Stenczer színpadi alapfilozófiája, minden szerepben lassan merül a játékba, és közelinek tűnik, mert vele figyelhet a néző, kiélve a történet iránti saját kíváncsiságát is. Karakterszínész, a folyamatos jelenlét helyett mindig kis töredékekből kell szerepívet építeni, a színpadi jelenlétének súlyt adnia. A játéka most kimért, a tényekre szorítkozik. Igazolja Langot, akit jóleső érzéssel tölt el pozíciójának tudata. Egy olyan embert látunk, akire lehet számítani, akinek felelősségérzete van, magabiztos. A precízen felépített karakterének legfőbb jellemvonása a mögöttes érzelem hiánya, már-már dokumentatív információközlést látunk. Mégsem egysíkú a játéka, mindig jó érzékkel vált, vélhetően a sok zenés szerep miatt. A hóhért emberként illeszti a társadalomba, megmutatva, hogy - oly sok más között – ő is csak egy közszolga. A játékában cinkosság, egy-egy kézlegyintésében némi bírálat. A mozdulatai kissé suták, és egy cirkuszi kikiáltó magamutogatásától sem riad vissza, de sorozatban nagyít és szűkít, így időről-időre kizökkent a blazírt történetmesélése sodrából, és be-beránt a karakter intim szférájába. Az előadás végén nem a clown kerekedik felül, hanem a csend, abszurditásig fokozva, ahogy egy ember morális alapon szembenéz az életével. Stenczer a darab végén eljátssza Lang önmaga előtti erkölcsi pusztulását, akinek pályafutása és élete a Monarchiával együtt véget ért 1919-ben.
Talán sokan csak annyit tudnak Stenczer Béláról: „jó kis színész”, de alig látták valamiben. El kell menni Pécsre és meg kell nézni. Olyan színész, aki látszólag csak „odaáll” a pécsi színpadra, és – megint csak látszólag - kész a figura. Azonban mindig van az általa életre keltett karakterekben valami vibrálás, az emberként, színészként átélt események, és hűsége a színházához, a városához. Ez a hűség végül kiadott egy sikeres színészsorsot. Egy sorsot, amely mögött harminchárom évnyi kemény munka áll. És ráadásul jó látni azt a lehetetlenséget, hogy ő egy boldog színész. Nem szégyelli, hogy vidéki színész, hogy a pályája, így ő maga is esendő. Mer boldog lenni így is, hogy egyetlen díját a szakmájától kapta, a Gobbi-díjat 2022-ben, állami kitűntetése nincs.
(A színész saját szavai: https://www.youtube.com/watch?v=mwePfSzX7Ag)
