Kushner darabja nagyjából azt tette az amerikai színházzal, amit az ötvenes években Arthur Miller vagy Tennessee Williams: megmutatta, hogy a színház nem pusztán történetmesélés, hanem nemzeti önvizsgálat. Kushner azonban már egy másik Amerikáról beszél: a Reagan-korszak Amerikájáról, az AIDS-járvány idejéről, a hidegháború utolsó éveiről, a konzervatív politikai fordulatról, és arról az országról, amely egyszerre beszél szabadságról, miközben emberek ezreit hagyja meghalni. A darab New Yorkban játszódik 1985 körül, de valójában Amerika lelkiállapotáról szól. A központi szereplő, Prior Walter AIDS-beteg, szerelme, Louis elhagyja, miközben körülöttük vallási, politikai, szexuális és identitásbeli konfliktusok robbannak ki sorra. A realizmus egyszer csak áttör misztikába: angyalok jelennek meg, halottak beszélnek, a mennyország politikai intézménnyé válik. Kushner nem „meleg drámát” írt, hanem azt mondta: Amerika története nem érthető meg azok nélkül, akiket Amerika peremre szorít.
A darabot Upor László fordította és Sándor Júlia dramaturg ugyanolyan naprakész szöveget hoz, akár a Radnótiban tavaly bemutatott első rész esetében, személyes kedvenc: “…olyan ez, mint valami hibrid rezsim alaptörvénye.” Devich Boton és Szabados Luca díszlet-jelmez látványa nem változik, ott folytatjuk, ahol az első részt abbahagytuk, s ez Wurk Ikona media és LED designjával kiegészülve elrepítenek a Reagan-korszakba.
Az Angyalok Amerikában – Második rész: Peresztrojka már a címében is kulcs, hisz Mihail Gorbacsov indította szovjet reformpolitikát jelzi a nyolcvanas évek végéről. Kushner biztos nem véletlenül választotta, hisz darabja alapvető kérdése: Mi történik, amikor minden rendszer összeomlik? A test, a kapcsolatok, a vallási bizonyosság, a politikai ideológiák, a szexualitásról alkotott normák, és nem mellesleg maga az amerikai álom. Prior Walter – aki az első rész végén angyali látomást kap – a második részben prófétává válik. Az angyal azt követeli tőle, hogy állítsa meg az emberiséget, mert az túl sokat változik, és túl sokat akar.
Prior Walter a modern dráma egyik legkegyetlenebb szerepe. Egy AIDS-beteg, aki egyszerre haldoklik, hisztérikus, vicces, szexi, vallásos látomásokat kap, majd gyakorlatilag ő lesz az emberiség ügyvédje az angyalokkal szemben. Inkább egy aknamező, mint hálás szerep. Major Erik pedig nem eljátssza Priort, hanem elkoptatja a szerepben a saját idegrendszerét újra, ahogy az Angyalok Amerikában I.-ben is a múlt évadban. Az első percekben még egészen tudatos. Színész, pontosan tudja, hogy most nagy szerepet játszik, aztán valahol félúton történik vele valami: elfogy a technika, és megérkezik az ember. Onnantól Prior nem figura, hanem állapot. Major Erik pedig nem haldoklik a színpadon, kellemetlenebb, amit csinál: mindenek dacára élni akar, és ettől lesz nagyon jó az alakítása.
László Zsolt Roy M. Cohn szerepjátszása miatt érdemes színházba járni. Cohn a huszadik század egyik legvisszataszítóbb politikai hulladéka, és ezzel párhuzamban a modern dráma egyik legjobb szerepe. László Zsolt nem démonizálja a figurát, emberivé teszi. Mert nem ordít, amikor lehetne, és nem mutatja, azt hogy „nézzétek, mekkora gazember ez.” Egyszerűen úgy viselkedik, mint aki egész életében megszokta, hogy az erkölcs az csakis másokra vonatkozik. A hangja, a cinizmusa, a testének lassú leépülése precízen adagolt, így László Cohnja nem meghal, hanem elhasználódik, mint egy túl sokáig működtetett politikai rendszer. Ez már nem is alakítás, sokkal inkább boncolás.
Tóth Ildikó (Hannah, Henry, Ethel Rosenberg) három különböző világot játszik az este alatt, és közben egyszer sem látni a technikát. Színpadra lépve egyszerre lesz mormon anya, kórházi pragmatizmus, majd történelmi kísértet. Nincs effekt, nincs a „nézzétek, milyen sokoldalú vagyok”, csak pontos jelenlét. A Rosenberg-jelenetekben különösen hideglelős, mert nem szerepet vált, hanem gravitációt.
Lestyán Attila Belize a darab erkölcsi középpontja. Aki mindent lát, mindent ért, és ennek ellenére még mindig képes szeretni. Lestyán Attila okosan nem csinál a figurából drag queen-karikatúrát. Humora, ritmusa, szexualitása van – és ami a legfontosabb: erkölcsi súlya. Belize általa nem egy mellékszereplő, hanem a darab lelkiismerete.
Berényi Nóra Blanka az Angyal. Az Angyal szerepe rizikó, ha túl misztikus, akkor nevetséges, ha túl emberi, akkor kevés. Berényi Nóra Blanka szerencsére nem eljátssza a transzcendenst, inkább betör, s ez működik. Alakja nem vigasz és nem spiritualitás, hanem kozmikus pánik. Az HBO minisorozatában könnyű volt Emma Thompsonnak a Central Park felett lebegnie filmen. A színésznő eléri ugyanazt a hatást a Radnóti filmkészítéshez képest igen szegényes technikájával, mert saját testéből építi fel és belülről játssza ki a karaktert.
Harper szerepe könnyen válhat neurotikus bohózattá, de Bata Éva ezt elkerüli. Az ő Harperje nem bolond, csak túl érzékeny egy olyan világra, amelyben az érzékenység már rég nem érvényes valuta. Finom, pontos, és időnként egészen fájdalmas. Joe Pitt maga Amerika. Krisztik Csaba Joe-je fegyelmezett, vallásos, konzervatív és belül teljesen szétesett. Krisztik remek, ahogy a férfi belső szégyenét fizikailag is megjeleníti a színpadon.
Louis egy egészen hálátlan figura. Beszél. Gondolkodik. Menekül. Beszél. Intellektualizál. Beszél. Pál András pontosan tudja, hogy Louis valójában egy piszok gyáva alak és nem is akarja megszerettetni a fickót. Az ő Louis-a olyan ember, akitől egy társaságban azonnal elmenekülnénk, ellenben a színpadon képtelenek vagyunk levenni Pál Louis-áról a szemünket.
Nagy Péter István pontosan képes azt megmutatni, hogy ez a darab minden korról szól, amely járványt él át, identitásháborúkat vív, politikai polarizációban él, de közben közösséget szeretne építeni. Emiatt térhet vissza ez a darab most és újra a színpadra. Rendezésében a Peresztrojka nem a nyolcvanas évekről szól, hanem egy olyan korról, amely ab ovo fél a változástól. Színpadján ugyan ott van Reagan Amerikája, az AIDS, a vallási képmutatás, de ez már mégsem New York, mert érezzük, hogy kellemetlenül közel van. És Kushner végső mondata – Prior könyörgése: More life - Több életet ebben az előadásban nem egy szlogen, hanem vádirat.
Az este végére az angyalok nem szállnak le. Mi zuhanunk föl. Ráadásul nehezen hisszük el, hogy valóban ott folytattuk, ahol egy éve a Radnótiban abbahagytuk, azon a hőfokon, abban a lage-ban, mintha csak egy szünet lett volna. És azt sem vesszük észre, hogy eltelik három óra, mert visz magával a lendület, és egy üres perc nincsen, amelyben kikapcsolhatnánk kicsit, mégsem fáradunk el, feldob - Több életet jelszóval jövünk ki a színházból. Mestermunka, mestervízió - újra.
Az első rész: https://izaszinhazbanjart.hu/2025-marcius/item/820-tony-kushner-angyalok-amerikaban-radnoti-szinhaz
Fotó: Dömölky Dániel
