Iza: Van az a réges-régi, fekete-fehér, Szinetár Miklós rendezte film. Messze a tökéletestől, de mégis a magyar Münchausen-story szép adaptálása. Megvolt itt is minden, a nagyabonyi kocsma, ahol az öreg Háry János felidézi ifjúkori kalandjait. Mária Lujza kisegítése a galíciai és burkus határon, aki ezért magával viszi a Burgba a délceg határőrt. Ott Háry a vad arabs lovat betörte, majd majlandi csatamezőn Napóleont térde kényszerítette. Az is megvolt, hogy nem kell Mária Lujza kacsója, csak Örzse szíve. Az Óz a csodák csodájában is sok Pöttöm-falva, de mégis működik. Itt valami hihetetlen történik a színpadon a túlzások terén. Példának okáért nagyobb a magyar gólya, mint a burkus medve. Tudom én persze, hogy a daljáték pár évvel Trianon után íródott, s éltető táptalaja a magyarok nemzeti önérzete fényezésének. Osztrák, olasz, francia balga/bamba, bezzeg a magyar legény - nem bírom kihagyni -„Európa DNS-e.”
Éva: Kezdés előtt elhűlve láttuk, hogy négyszáz iskolás üget be, de flottul ment a logisztika. Népi-nemzeti dalszínházban vagyunk, matinén, dixi. A Háry, mint daljáték referenciapont, ha fogott rajtunk a Kodály-módszer, ha nem. Rajtam nem, de igenis hidegrázósan szép-ép az intermezzo, a szegény vagyok.., a toborzó. És igen, Melis, Palló, Gregor – harminc-negyven éves felvételeket játszunk újra, meg újra. Mert gyönyörű és kész.
Iza: El kell ismernem, hogy a díszlet valami pazar, mégha kissé fantáziátlan is, hisz a főhangsúly a monumentalitáson van és azon, hogy a kórust és a tánckart el lehessen egyszerre rendezni a színen, Alekszandr Belozub munkája. A jelmezek (Bianca Imelda Jeremias) pedig gyönyörűek. Örzse szettje kijöhetett volna egyenesen a Néprajzi Múzeumból. Ami fájón hiányzik az a „hangok” és a színészi játék. Aki egyszer is hallotta Domahidy Lászlót Marci bácsiként a Bordalban vagy Melis Györgytől a Fölszántom a császár udvarát énekelni és játszani, az nem éri be kevesebbel. A Háry egy daljáték, nem zenés illusztráció.
Éva: Látszik a pénz a produkción, látszik ám. (Ez jó, de azt számolgatom, hogy a tánckar ruhái árából a Stúdió K egy évig játszana, ez viszont baj.) Stilizálás, pompa, skanzen-zártság, helyenként humorukat vesztett, erőtlen prózai részek, mindez egyenetlenné tesz a rendezést. Lírában erős, humorban felemás, a próza gyengíti, a Háry-Örzse (Haja Zsolt-Gál Erika) dalok emelik. Az lehetett az elgondolás, hogy a prózát felviszik a daljáték szintjére, de ezt már elengedte a rendező, szabad utat hagyva a változó intenzitású és színvonalú alakításoknak. Az öreg Háry -Háry - kis Háry hármas nem újdonság, azonban nekem sok volt a folyamatos acélos arcélű magyar jövőbe való előrerévedés, már ha van ilyen. A gyermek Háryként Molnár Örs Apor pontos, lelkiismeretes játéka gyermekkora önértékével kiegészülve túlmutatott az alakításon. Annak meglehetősen örültem, hogy Napoleonnal (Bátki Fazekas Zoltán) való elszámoláskor nem kerültek elő trianoni frusztrációk, a darab előtörténetében voltak ilynek.
Iza: Ebben az elődásban három dolgot értékelhettem. Remek volt a kórus, szépen, összehangoltan, erővel szólt. A császárnét játszó Váradi Zita kitűnő, mértéktartó komikai készségről adott tanúbizonyságot, csengőn, az előadásból kiragyogó szopránhanggal. Ő vette azt az akadályt, hogy ez egy daljáték az ének mellett a próza is fontos. Végül a Generál Krucifixet játszó Hoffmann Richard, prózai szerepben.
Éva: A pályáját rendkívül tudatosan építő Hoffmann Richárd szép szerepátvétellel olyan könnyed-aranyosat játszott, mintha egy magyar-osztrák mesében lenne a szimpi schwartzgelb mesefigura. Önlefokozás úgy, hogy letépi a melléről a tükrös mézeskalácsszívet: azért kellett ehhez arányérzék, hogy ne legyen túl cukros. Sikerült.És igen, nagyon szépen epekedett Mária Lujza után ez a Krucifix, én biztos nem Ebelasztint választottam volna.
Iza: A Háry Jánosban az ízlésen és a kényes egyensúlyon múlik minden. Ne csússzon könnyes rezignációba, s a humor ne röhej legyen. Ebben az előadásban ez nem sikerült, a komolyság mosolyognivalón pátoszos volt, a humor meg nem pajkos szemhunyorítás, hanem fejbeverős, értsed meg! Az összbenyomásom: bohózatot látok. Pedig Kodály nem annak szánta.
Éva: Van itt fejre tapadó kitömött macska és profi toborzó. Vidnyánszky Attila meg van olyan jó rendező, hogy ha akarná, meg tudná mutatni, hogy a háryjános-i magyarcentrikusság csak a mesében működik.
(Az Erkel Színház felvétele.)