A téli napforduló reggelén az alvilág topográfiájára szakosodott, igen fura folklórtudós, Prudencia Hart tudományos konferenciára indul a skót határra. Az összejövetel többi résztvevője szintén elég fura, és még ők is kétkedve tekintenek rá, különösen dr. Colin Syme, a futball-indulók kutatója. A tudományos találkozó a hó fogságába kerül, így az akadémikusok jobb híján elvonulnak a helyi kocsmába inni és dalolászni. Prudencia gyorsan lelép, hiába figyelmeztetik a helyiek, hogy ne bolyongjon egyedül, mert ezen az éjjelen lelkeket gyűjt az ördög Ami ezután történik az a hipotermia és az ital okozta rémálom, vagy ki tudja…...
Éva: A játék lényege a virtuozitás, ottlevés, eltűnés és felbukkanás, a társulat tagjai jönnek-mennek köztünk, átváltoznak, átváltoztatnak. (Töprengéses helyezkedés előzte meg helyválasztásunkat, de nincs értelme, mindenhonnan látni, meg amúgy is mozgunk a dramaturgiailag igen indokolt ponton.)
Nagyon szerethető a játékos-narrációs történetmesélés, mintha Pru története is legenda lenne és mi hallgatnánk a pubban. Másrészt az előadás igazi bölcsésztrip, kicsit Pendragon-legendás, a női Bátky János keresi a titkot. Pru abban is hasonlít Bátkyra, hogy mindene a könyvtár. Bátky elénekli az „érik a, hajlik a búzakalászt”-t mikor ősnyomtatványra lel a Llanvygani bibliotékában, a lány meg szó szerint az örökkévalóságot is majdnem eltöltené egy könyvtárban.
A Stúdió K erőssége a „mindenből bármit” és a magas színvonalú társulati kamarazenélés, ráadásul ezen az előadáson alaposan átütött a játék öröme is. Pallagi Melitta egy slendrián és önreflektív mini Pallasz Athéné, nagy adag igazságérzettel és fáradhatatlan tudományos ösztönnel. Lovas Dániel dr. Colin Syme-ként a mindnyájunk által ismert, felületi érzelemmel is alig rendelkező ősmacsó – bizony ilyen az univerzitás falai között is előfordul, nemcsak a szürke kardigános, mackósajtos középkorúaké a tudomány világa. Meseigényünknek eleget tett és kedvünkre való volt a dramaturgiai fordulat, mely egymás karjaiba sodorta őket, különös tekintettel káeurópa legvonzóbb Ördögére, Nagypál Gáborra. Nagypál játékának eredménye maga a lazán eszközetlen transzcendencia-trip, a Stúdió K összes terei a kastélya, oda teszi a közönségét, ahová akarja, ha az ujjával köröket írna le, azt is megbűvölten követnénk. Bámulatos az előadás tempójának fokozása és a záró „nagyjelenet” is, a Netflix megnyalná mind a tíz ujját, ha ilyen izgalmat tudna teremteni egy….asztalon. Sokadik nagy színészgenerációját adja már a színháztörténeti jelentőségű Stúdió K a magyar nézőknek, minden valamirevaló rendező rendez itt, ez afféle céhremek. Szerencsések vagyunk, hogy ezt az előadást láthattuk. Az biztos, hogy ez az előadás zászlóshajó (avagy koronagyémánt) lesz, jegyek kapkodása várható. Ez egy olyan színház ráadásul, amit nem tájbuszos vattaemberek töltenek meg személyi jövedelemadónkból, úgyhogy minden honfiút és honleányt ehelyütt is felszólítunk, hogy menjen a Stúdió K-ba, mert ott jó.
Iza: A darab fekszik a társulata erejének és Kovács D. Dániel látomásos rendezői világának. Pénz nélkül, fantáziával és elszántsággal létrehozni némi varázslatot a fizikai színház trükkjeivel, a résztvevők összes, mozgosítható képessége igénybevételével. Hála Istennek sokoldalúan tehetséges az együttes, pluszban még majdnem mindenki játszik valamely hangszeren, Kovács D. meg hosszú évek óta szabadúszó, független, kényszerből rég kitanulta már a majdnem pénznélküli színházcsinálás fortélyát.
A hat szereplő akár egy polip hat csápja mindenfelé terjed a térben. Asztallapokon, székeken ugrálnak, kígyóznak a közönség sorai között, de fizikailag mégsem rántják be őket játékukba, csak testközelből engedik figyelni a „csinálást”. A polip agya – alkalmanként a játszókkal kiegészülő – egy mini zenekar, azaz egy gitár, egy hegedű, hozzá ütős alap. Ez éppen alkalmas mindenféle stílusú és korszakú hangeffektus, dallam létrehozására. A dallamokból meg rigmusok lesznek Závada Péter szellemes csípős soraira. Az előadás zenei játékossága (a hegedűn közreműködő Szabó Sipos Ágoston vezetésével) egyensúlyt teremt a valóság és a természetfeletti között, néha egészen kísérteties.
A színházi csapat találékonysága mindenre kiterjed. A Stúdió K előterét, büféjét nyüzsgő kocsmává alakították, s ez már önmagában egy show-elem, de remek a fények játéka is, van telihold, rave party, a lámpák, a mennyezeti égősorok szivárványszínben villognak, de még koromsötét térben is folyik játék, amikor a nézők világítanak mobilfénnyel.
A szereplők hitelesen és ügyesen csúsznak akadémikus figurából részeg mulatozóba, majd vissza, ahogy a valóságból álomszerűbe, majd újra hétköznapiba.
A címszerepben Pallagi Melitta vibrál, egy frusztrált, szúrós akadémikus, aki megvív riválisával, a fickós és tenyérbemászó Colin Syme-al (Lovas Dániel), hogy aztán a kocsmában eltöltött szürreális bacchanáliából lelépve összefusson egy baljós idegennel (Nagypál Gábor), akinek hatalmas könyvtára lenyűgözi, a könyvek iránti olthatatlan szenvedélye pedig elnyomja félelmét a férfi ördögi vonzása felett.
Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Samudovszky Adrian és Spilák Lajos körbe-körbe szaval, énekel, táncol. Senki nem kíméli testi épségét sem a zsúfolt asztalok tetején, sem a szűk átjárók között. Ez a két és fél órás zenés szellemtörténet több mint előadás, inkább közöségi élmény, amely – szó szerint - évezredeket és dimenziókat ível át. Zajos, kötetlen történetmesélés, aminek egy munkás, feszült nap végén nagy élvezet a részesévé válni.
