Részemről magasan volt a mérce. A társulat tavaszi, Vasarely-etűdök című produkciója megnyert. Nem azért, mert olyan fantasztikus volt, amilyet még nem láttam, sőt, erősen érződött, hogy a pandémiából szabadulva készült nagy gyorsasággal. De eszmeisége és szépsége volt, gondolatokat közvetített, ha tetszik volt művészi üzenete. Megmutatott valamit az éppen 60 éves fennállását ünneplő társulat jelenéről.
Az ÁdámÉva című táncszínházi előadás – mutatós színlapja – szerint: „Az előadás üzenete: a teremtő gondviselés és a kozmikus egység befogadásának élményét a szeretetben való létezés tudja csak közvetíteni.” Hm? A leíró magyarázat sem segít, szó esik benne a Nag Hammádi tekercsekről, a gnosztikusok feljegyzéseiről és a Szófia-mítoszról. Erős a gyanúm, a jelenlévő több száz nézőnek – hacsak nem voltak szépszámban a PTE BTK hallgatói – maximum halvány sejtéseik lehettek e témakörökről. Nekem is.
Az lejött, hogy kilenc, időben és térben független „mozgó képet” táncoltak el az este folyamán, de az első, világosan érthető és látványos jelenet után - Ádám és Éva bűnbeesése a Paradicsomban - megjelent egy zölden villódzó „Mátrix” felirat, s ebből nyilvánvalóan meg kellett érteni, hogy a disztópikus jövőben járunk. De egy-egy kép erejéig mégis visszatértünk a messzi szép keletre, Nimród két fiával, Hunorral és Magorral üldözve a Csodaszarvast, aki elvezetett Dúl király lányaihoz. Aztán in medias res jött egy bárjelenet a Place Pigalle legsötétebb sarkáról vagy egy rave party, 5-6 hibernáló kapszula, amelyek egyikéből láthattunk egy feltámadás félét. Többször elveszettem a fonalat, hogy most mit is nézek. Egyértelműen hiányzott a koherens történetmesélés. Kerestem, kinek a fejéből pattantak ki a képek, de szerző nincs a színlapon, így Iványi Marcell rendező víziójának tudom be. A kerek sztori híján a koreográfia (Molnár Zsolt és Szabó Márton munkája) ténylegesen befogadható, dramatikus cselekményt nem mutathatott, leginkább hangulatokat és érzelmeket jelenítettek meg a színpadon.
Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező látványvilága impozáns. Fantáziadúsak, élénkek és kicsit sejtelmesek a jelmezek, követve az egyes képek témáját. Egy-egy jelenet vetített és/vagy leereszthető fátyol függönyökkel, könnyen mozgatható guruló emelvényekkel illúziókeltőek. A Paradicsomban játszódó etűd, a Csodaszarvas üldözése, a rave party képei során lehetett gyönyörködni a mozgó testek, formák, színek kavalkádjában.
Igazi laikus balett-nézőként annyit szűrtem le, hogy a mozdulatok szépsége (szinte muzikalitása) igényes, és dinamikusak a csoportos táncjelenetek is. Egy-egy szólótáncos képes volt „színpadi pillanatot” teremteni. De emellett azt is éreztem – különösen az este második részére -, hogy maguk az alkotók is felismerték, a tartalmatlan balett-tételek egymásutánja kevés, így erősen az eklektika irányába lökték az előadást. A klasszikus balett elemei mellett bevetették a kortárstánci formákat is. Nem ragadhatott magával az este energiája, ritmusa, mert rendre megtört a produkció íve.
Manapság, a modern tánc kultuszában ritka az olyan előnyös fizikai adottságú, erős és szép izomzatú balett táncos, mint Koncz Péter. Így képzelem a danseur noble balett-táncostípust. Méltóságteljes, igazi karakter a Kígyó szerepében, és álarcban, jelmezben is rögtön felismertem elegáns mozgását. (Csak úgy mondom, a teljesítmény láttán jegyet vettem decemberre a társulat budapesti vendégjátékára, ahol ő lesz Escamillo a Carmenben.)
Marina Pérez Ahedo a Halál angyala, és Árnyékként Frank Edina előadása szintén megfogott, pontos, beszédes karaktereket hoztak, élték a koreográfiát, előadásmódjuk szinte látomásszerű. Ádámként Tuboly Szilárd, Évaként Kis Jana Luca – abszolút önhibájukon kívül - nem tudtak az előadáson átívelő főszereplő emberpárt hozni, ahogy arra a cím utal, mert ebben a produkcióban ennek egyszerűen nincs tere.
Bármennyire is igyekeztem befogadni „a kozmikus egység élményét a szeretetben való létezés közvetítésén át”, nem ment. „Csak” kilenc önmagában kidolgozott és tisztességesen színpadra vitt balett-képet láttam, egy-egy pillanattal, ami megragadt bennem, vitathatatlanul képzett és fegyelmezett táncosokkal. A részek nem álltak össze egésszé, még a színlap elolvasása után sem. Megérdemelnék a pécsi táncosok, hogy történet is kerüljön a „lábuk alá.”
[Az este szereplői: Ádám - Tuboly Szilárd, Éva - Kis Jana Luca, Kígyó - Koncz Péter, Árnyék - Frank Edina, Hunor - Matola Dávid, Magor -Varga Máté, Dúl király lányai - Pintér Rebeka, Rónaki Nina, Halál angyala: Marina Pérez Ahedo, Arkhónok, maszkosok: Balogh Csongor, Domján Kristóf, Erdélyi Zsombor, Karin Iwata, Marina Pérez Ahedo, Matola Dávid, Molnár Zsolt, Pintér Rebeka, Rónaki Nina, Szabó Márton, Reetta Riikonen, Szendrői Bence, José Blasco Pastor, Varga Máté
Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa, Videó: Lőrincz Attila, Fénytervező: Pető József, Zeneszerző: Philippe Heritier, Szabó Balázs, Koreográfusok: Molnár Zsolt és Szabó Márton, a koreográfus asszisztense: Kovács Zsuzsanna, Koreográfus: A rendező munkatársa: Uhrik Teodóra, Vincze Balázs, Rendező: Iványi Marcell]
(Fotó: Pécsi Balett)
