Robert Icke Szophoklész tragédiáját dörzsölt mód modernizálta. A történet egy országos választáson játszódik, a szavazatszámlálás éjszakáján. Egy férfi, Oidipusz politikai pályája beteljesülésének küszöbén áll, kampányközpontjában várja az eredményeket. Az exit poll elsöprő fölényt mutat, és még nem tudja a végeredményt, amikor elmondja első vezetői-elnöki beszédét a tv-stáboknak, melyben azt ígéri, nyilvánosságra hozza születési anyakönyvi kivonatát, újra indít egy nyomozást felesége első férje, a korábbi uralkodó, Laiosz halálának körülményeiről. Egy modern politikus, akinek küldetése van: megtisztítani a hazugságoktól és a korrupciótól beteg országot, anélkül, hogy képben lenne saját múltjának csapdáit illetően.
Fogalma sincs róla, hogy a sorsa eldőlt, közel három évtizeddel korábban. A robosztus és energikus Oidipusz a győzelmi beszéd után lecseréli öltönyét melegítőnadrágra, a divatos bőrcipőjét lángvörös Nike-ra, a kampányközpontban ünnepi-családi vacsorára készülődik feleségével - a támogató házastárs prototípusával – Jokasztéval, és három, „egészséges és jól nevelt” gyermekével. A felszín egy tökéletes család képe, de a kirakati kép alatt szörnyű, személyes titkok. A feleség könnyedén viccelődik: „Három fiam van, az egyik 45 éves.”
Az első tisztelgő látogatás Tiréziásztól kapják (Bálint András), akinek szavait – megölöd apád, és feleségül veszed anyád, az új országvezető Kreón lesz - Oidipusz könnyedén New Age-i maszlagként lesöpri, ellenfele politikailag motivált hazugságának tartja. Mégis ez az a pont, amikor szuperszonikus sebességgel megindul bukása felé, éppen a győzelme éjszakáján. A szerző „felismerési szakaszokra” bontja darabját, egymás után kerülnek elő a családi titkok. Először Oidipusz 18 évesen okozott tragikus kimenetelű autóbalesete, amely Jokaszté első férje halálát okozta, majd felesége első házassága, végül Oidipusz születési anyakönyvi kivonata.
Oidipusz szerepében Pál András remekel. A nyitójelenetben éppen valaminek a kezdetén, győztesként áll a színpadon, a zárójelentben olyan férfiként, aki egyetlen éjszaka alatt elérkezett sikertörténete végéhez. Oidipusza szívós politikus, miközben gyengéd, a családját mélyen szerető gyermek, férj, apa. Játékával többször eltemeti karrierjét, pusztán két tétova szóval: "ugyanaz a baleset", fokozatosan veszíti el eltökéltségét, erős énképet. Amire rájön, hogy örökbe fogadták, már azt sem tudja, honnan indult, honnan származik. A választás napjának hajnalára atomjaira esik szét, rádöbben, hogy bármi is történjen, megbűnhődik. Félig felöltözve, mezítláb, motyogva ténfereg. Pontosan érzékelteti, tragédiája nem alászállás, hanem önmaga teljes elvesztése, a nemlétbe való átcsúszás.
Jokaszté erős nő, akinek eljött a tökéletes pillanat, végre megtalálja a megelégedettséget hozó boldogságot, elhagyhatja múltját is. Drámai, szép jelenet, ahogy Kováts Adél feltárja az asszony borzalmát, az élete felett hatalommal bíró férfiak, így apja és első férje bűneit, akik gyermeként egy pedofil öregember felesége szerepét szánták neki. Kegyetlen és sűrű perceket hoz a mélyre temetett traumák feltárása. A 13 éves kislányt egy ötvenes férfi teherbe ejt, majd a gyermek elsőszülött gyermekét erőszakkal elveszi. Fokozatosan tör fel a fájdalma, birtokba veszi, és végleg elpusztítja, a győzelem hajnalán a halálba menekül. Kétségkívül az évad egyik nagy formátumú színésznői alakítása. Nekem Jokaszté örökre ilyen marad, ahogy Kováts Adél színpadra gondolta.
Az előadás csúcspontja, amikor a férj és feleség, egyben az anya és fia egymásba kapaszkodna, miután a sejtésekből összeáll bennük a teljes igazság. Testükből, tekintetükből a vágyakozás, a veszteség, a tiltott vonzalom sugárzik, de közöttük már áll az áthatolhatatlan fal: az igazság. Színházi pillanat – annak minden pátoszával és szépségével -, ahogy a két színész tétován, félve, ölelés nélkül öleli egymást, eljátssza némán, hogy kiüresedett az élet, történetüknek itt és most vége van, még lélegeznek, de már nem kapnak levegőt.
Az előadás többi szereplője abszolút a helyén van, de jó értelemben véve mellékszereplők, nem szerepelnek súllyal az eredeti történetben. Páran tudnak még úgy jelen lenni az előadásban, hogy az ne a dramaturgia puszta kívánalma lenne. Martin Márta Oidipusz örökbefogadó anyja, Meropé, Berényi Nóra Bianka az Oidipuszba szerelmes személyi titkárnő, Likhász, Gazsó György a halálos közúti balesetben meghalt Laiosz sofőrje, és Schneider Zoltán Korin, Jokaszté testőre szerepében. Nekik van kicsi terük arra, hogy sorsot mutassanak, jellemet formáljanak. A felelős társulati tagság ékes példája László Zsolt Kreónja, amint egy főszerep specialista színész alázattal alájátszik a kollégáinak.
A színpadon egy nagy digitális kijelzőn skarlátvörösen ketyeg visszafelé az óra, és ahogy fogy az idő, úgy nő a rettegés érzése. Az előadás előrehaladtával Oidipusz kampányirodája fokozatosan szétesik a szereplők körül, ahogy sorra tűnnek el az OID – Jövőt teremtünk! választási szlogent hordozó panelek, üresedik a tér, úgy ritkul a levegő.
A történet Szikszai Rémusz vezényletével dermesztő thrillerré válik a Radnótiban. Oidipusz, egy ember, a kortársunk, akinek élete a szemünk előtt sorssá válik, egyben a létezés kiszolgáltatottságává. Példázata annak, hogy talán-talán életünket teljes egészében nem is irányíthatjuk. Mert egy eredetileg „csak” hiba, ha tragikus hiba is egyszer csak bűnné válik. Holott mindenki hibázik egyszer-egyszer, ám utóbb nem minden hiba helyrehozható.
Szereplők: Pál András, Kováts Adél, László Zsolt, Martin Márta, Schneider Zoltán, Berényi Nóra Blanka, Bálint András, Kozma Veronika e.h., Kuttner Bálint, Major Erik, Gazsó György, Szikszai Gáspár (Varga Frigyessel váltva), és Balogh András, Németh József, Szabó Sándor, Vagány Attila.
Fotó: a nylít próba jelenete.
