A szerző, Tena Štivičić horvát író, drámája a mi történetünk is, hisz a széthullott Osztrák-Magyar Monarchia romjain élnek ők is, mi is. Változó idők változó bajai között próbálunk felszínen maradni, és soha nem volt olyan fontos kérdés majd minden családban mint ma, hogy menni vagy maradni. Vinni a házat és hazát egy másik, mások hazájába, avagy kivagyiságból a szülőhazában-és házban maradni, próbálva ezt túlélni. Egy zágrábi, egy századdal korábban még arisztokrata ház falai között kísérjük a Kos-család négy generációjának történetét, három sorfordító időpontra fókuszálva: 1945, 1991, 2011, vagyis a második világháború után Jugoszlávia megszületése, a horvát függetlenség kikiáltása, majd az ország Európai Unióhoz való csatlakozásának előkészítése.
Aföldi Róbert szépfolyású, csehovos estét gondolt a drámáról. Akárcsak a Ványa bácsiban, egy nagy ebédlőasztal körül ülünk (jelmez- és díszlettervező: Kálmán Eszter), ahol eszik, iszik, szeret, gyűlöl, nevet és sír egy család több generációja hat évtizeden át, miközben elérnek az egyik háborúból egy másik háborúba. A családtagok leginkább mindent magukba fojtanak, éppen csak csipkedik a másikat, mígnem kirobban a közöttük lappangó családi titok. Maradva Csehovnál, ahogy Vojnyickij a Ványa bácsi végén, itt is egy családtag - a „nem túl szép” Szonja horvát párja -, Lucija az igazságosztó.
Erős jelenlétű, széles eszköztárú színészek alkotják a társulatot, így Alföldi nem ötletel, hagyja dolgozni őket, irányba tereli alkotó erőiket. Egy kaleidoszkópot forgat, a sejtések és előérzetek olvadnak eggyé a nézőkben a záróképben, amikor Lucija dédanyja, Monika egy jóvátételi-monológban helyre tolja a kizökkent időt. Minden karakter, esemény lassan bontakozik ki, mint amikor megrakjuk a tüzet és várjuk, hogy az végre parázsoljon. Ezért kicsit elfáradunk, mire a játék eléri a tetőpontját, és Lucia elmondja a Kos-család túlélésének egyetlen nyertes forgatókönyvét.
Nem egyszerű olvasatú mű Štivičić drámája, és sok az előadás közel három és fél órája. Cserébe „bőrön hordott” családi sztorit látunk, hasonlót, mint Szabó Magda Régimódi története. Erős nők egymásba fonódó sorsa. A falon egy vöröseshajú szépség festett portréja, egy másik, már hervadó szépségű asszony robotol, állandóan csak eteti az övéit, egy fiatal lány régi, csipkés esküvői ruhában száguldozik, akit egy másik fiatal lány élesre töltött igazságérzettel frocliz. Köröttük államformák, gazdasági rendszerek, politikai ideológiák váltják egymást. A családtagok különböző társadalmi rétegű életet élnek, van köztük arisztokrata, proletár, paraszt, fasiszta, partizán, kommunista, kapitalista, vállalkozó és értelmiségi.
A dédanya, Monika cselédként vált leányanyává a második világháborúban. Lánya, Ruža partizán, aki háborús érdemei révén megszerzi azt a villát (egy társbérleti lakrészét), amelyben egykor anyja szolgált, s aki továbbra is vigyázza a falak között a régi tulajdonos lányát, Karolinát. Ružanak két lánya születik, a nagyobb Maša, aki gondoskodik a családi fészekről, miközben kétségbeesetten próbál alkalmazkodni az állandó változásokhoz, a kisebb Dunja, aki az első adandó alkalommal elmenekül külföldre. Mašanak is két lánya születik, a nagyobb Lisa, aki magányos, akár németországi nagynénje, és szintén távol, Londonban él. A kisebbik lány Lucia, aki a pragmatikus jelent képviseli, az egész házat akarja a családnak, ezáltal a múltat, jelent, jövőt, és mindent meg is tesz ezért.
A Kos-család férfi tagjai kevésbé hangsúlyosak a darabban, Ruža férje, Alexander hadirokkant, Maša férje, Vlado szigorú erkölcsi elvekkel bíró tanár, akit ezért megbüntet a rendszer. Dunja párja, Karloo vállalkozó, akit felesége esze és akarata vitt előre Németországban, s aki az asszonyt a tehetségéért jól elveri néha. Lisa fiúja, Marco háborús poszttraumától szenved, Lucia vőlegényét nem ismerjük meg.
A Ružat alakító Berényi Nóra Blankán a teher, hogy az előadás kezdetén „megrakja a tüzet”, amihez van ereje, színészi jelenéte. Haragos, öntudatos fiatal lány-asszony, akinek a kommunista rendszer megadja a lehetőséget, hogy felejtse „zabigyerek” státuszát, és felemelkedjen addig, amíg az pusztán kemény munkával lehetséges. Az előadás első szikrája Berényi darabbéli belépője. Férje – a szerepben Bodoky Márk - egész életén át csendesen meghúzódik harcos asszonya árnyékában, a háborúban megrokkan, ami a fasiszták bűne, a kommunisták miatt pedig soha nem hal el benne a kétely, hogy Maša lányának az apja inkább az egyik partizán elvtárs.
A történet gerincét a két középgenerációs pár alkotja. László Zsolt és Tóth Ildikó játszotta Vlado és Maša kettősét megrázta, majd kiköpte a kor, amelyben éltek, legnagyobb kapocs köztük a közös gyökerek és a megszokás. Leélik az életet unalmas biztonságban. Tóth Ildikóé az este legszebb alakítása, végig egy gondolatra felfűzve, amely valahogy így szól: „Már nem értem ezt a világot – a bizalmat hülyeségnek tekintik, az együttérzést gyengeségnek, a szolidaritás azt jelenti, hogy a másik nem tud vigyázni önmagára”. László Zsolt szépen kimunkálja az apafigurát, az egyszerre etikus és gyáva patriarchális családfő szerepét, aki persze tudja, hogy felesége és annak húga tartja el hosszú évek óta, s ugyanúgy elveszett a történelem fogatagában akár a neje. Maša húga, Dunja szerepében Pálfi Kata vendég a társulatban, és illik hozzá a szerep. Könnyedén vázolja a karakter független és erőteljes személyiségét, annak férjével való konfliktusát. A gazdag külföldi rokon, aki dugi pénzzel a víz felett tartja a családot évtizedek óta, miközben maga verbális és tettleges családi erőszak áldozata, amit titkol, hisz a gazdag és sikeres húg hűvös méltósága az imidzse. Férje, Karloo nem bocsátja meg, hogy miatta élhet jól Németországban, mert az asszony az üzleti tehetség, és házassági kudarca után egy új után néz. Beszáll a politika arénájába, hazatelepül, és meg akarja mondani a kommunizmust túlélőknek, hogy milyen legyen a szabad Horvátország. A szerepben Schneider Zoltán újabb kis remeklése, Karloo személyiségének felskiccelése, a látszólag teszetosza okos sógor, aki valójában cinikus családi agresszor, majd politikai kalandor.
Bata Éva a nagyobb lány, Lisa szerepében plasztikusan ábrázolja a közte és a család többi tagja közti világnézeti különbségeket. A teljes család elfogadja húga törekvését, hogy vőlegénye véres pénzén kituszkoljanak mindenkit a villából, sok elejtett mondatuk igazolja, tudják, hogy a férfi korrupció révén, maffia módszerekkel boldogul az üzleti életben, és innen a vagyona. Ő az egyetlen, akinek ez elfogadhatatlan, visszatér Angliába, nem alkuszik meg, hiába szereti húgát és szüleit. (Az írónő is Londonban él, sanszos, hogy Lisa alakjának személyes motívumai vannak)
Sodró Eliza alakította kisebbik lány korunk gyermeke. Hangos, jó a technika kezelésében, kissé felszínes a tudása, ám mégis hatalmas az önbizalma, aminek amúgy tudatában van, emiatt evészavarokkal küzd. Mégis ő a biztos túlélő, alkalmazkodik a korhoz, megszerzi, amit akar, nem finnyás az eszközöket illetően. A nagyszülei, szülei átvészelték a nehéz időket, maga meg úgy érzi elérkezett a jobb napokhoz, ő már nem menekül, adaptál, magát, családját, a házat. Hazája, felmenői zivataros múltján, a családi traumákon átugrik, győztesnek a 21. századba.
Kováts Adél arisztokrata Karolinja egy bájos öreg hölgy, akár Tolnay Klári Ilka nénije a Hatholdas rózsakertben. A régi ház, egy letűnt kor szelleme, aki nőként egy századdal korábban csak másodrangú lehetett családjában, amibe kicsit belebolondult, belegonoszult. Színészi mestermű, ahogy megkaparint egy torta szeletet és élvezettel, igazi műgonddal beosztva behabzsolja a nézőtérrel párhuzamosan ülve. Gazsó György és Pál András szó szerint percekre tűnnek fel a család történetében, majdnem semmit sem tudunk meg figuráikról Gazsó egy komiszár a háború végén, Pál talán Maša egykori udvarlója.
Hay Anna játssza szintén vendégként Monika Zimat, a nagymamát, aki Karolinat szolgálta, s akit Karolina gyermekével együtt a tél közepén kiűzött a házból. Légies, költői jelenésű az alakítása, ami által a darab címe? „tél” értelmet nyer, metaforává válik. A neve telet jelent, a lánya télen született, az élete mintha a hó fogságában telt volna. (Az nem vált világossá miért 3tél, feltételezem, más családtagok is télen születtek, és egyik-másikjuk külföldre menekülése szintén egy metafora, mintha eltűnnének a hóban.)
Bár egy másik háborúban vagyunk, ez az előadás mintha szerves folytatása lenne az első világháború utáni Nagybányán, a románok által megszállt területen játszódó Szálinger Balázs színdarabnak, a Kályha Katinak, amit másfél éve mutatott be a Radnóti. Újabb, a történelem sodrában csak egy pillanat élet-montázsa a hajdani Monarchia romjain, vihar utáni és előtti bénultság, kiszolgáltatottság. Emberek, sorsok, életek, egy család, aki próbálja megérteni, leginkább túlélni a körülötte újra és újra (ki)forduló világot.
Fotó: Dömölky Dániel
