Lermontov, a tatárok, meg a thébai Szphinx   

(MITEM-2017 – Almetyjevszki Tatár Állami Drámai Színház – Lermontov: Asik Kerib - 2017. április 26.-i előadás)

Végre, valami igazi „szórakoztató színház” is a MITEM-en, majdnem. Amikor nem azon kellett töprengeni, hogy a felszíni tartalom mögött mi is a valós tartalom. Azt mutatták, mondták, amit láttunk. Vagy mégsem?  A tatár színház is megviccelt. Már éppen teljesen elandalodtam a távol-keleti mesében, amikor egyszer csak jött a híres thébai Szphinx, meg az ő találós kérdése, in medias res. Azóta sem jöttem rá, hogyan és miért. 

Nemzeti Lovas Színház

(Nemzeti Színház – Euripidész: Hippolütosz - 2017. április 10.-i előadás)

Karsai György tanár úr megtanított beavató színházi estéin, hogy a görög drámákat mai szemmel kell olvasni, így felfedezni a bennük rejlő, örökkévaló tanulságokat. Ezt Zsótér Sándor is tudja. Nem aktualizálta a történetet, mégis mai gondolatokat közvetített a k.e. 428-ban íródott darab színrevitelével. Euripidész persze az emberi lélek, vagy inkább az emberi gonoszság nagy ismerője volt: „Valóban tudom, mily gonosz, mit tenni szándékozom, de erősebb bármely megbánásnál a haragom.”

A tarantói Mama Leona pár napja  

(Thália Színház – Carlo Goldoni: A főnök meg én meg a főnök (Két úr szolgája) - 2017. április 29.-i előadás)

Készültem a bemutatóra, elolvastam a színház ajánlóját: „A Ponyvaregénybe oltott commedia dell’arte, a Keresztapával keresztezett mágikus realizmus – Goldoni klasszikus vígjátéka, a Két úr szolgája mai olasz környezetben, őrült és kacagtató színpadi mesében.” Fejemben teljes káosz. A mágikus realizmus a Száz év magány, hogy kereszteződik ez a Corleone-család storyjával? A Ponyvaregény film neo-noir, black comedy, a commedia dell’arte meg a XVI. század vásári rögtönzése. Mégis, mi a fene lesz ez? Magam is elcsodálkoztam, de a Thália Színház szezonbéli legjobb előadását láttam.

Eofrosinia, a mikrofarad és a marxista irodalom 

(MITEM-2017 – Július Együttes MHAT 9. Stúdió – Andrej Platonov: Fro - 2017. április 30.-i előadás)

Füllent az a színháznéző, aki azt állítja, hogy Platonov nevéről neki nem Csehov ugrott be először, s a címről tudta mit jelenthet. Pedig Andrej Platonov orosz író műve, a Fro, ami az Eofrosinia női név rövidítése a MITEM egyik legeredetibb előadása volt. Viktor Rizsakov volt tanítványai, Július Együttes néven jöttek újra Moszkvából, megmutatva, hogy a mai orosz húszéves színházcsinálóknak mit jelent az orosz hangosfilm, a sztálinista bürokrácia kiépülése, az orosz irodalom egy, a nagyközönség előtt talán ismeretlen darabja. Akárcsak múlt évben a Korszerűtlen koncert című előadásukban, megint tengernyi energia és szépség a színrevitelben. Ráadásul elképesztő mennyit fejlődtek  a színészek kifejezésmódban, játéktechnikában, mennyire profik és mennyire tudják mit és hogyan akarnak megmutatni a színpadon.

„A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság”

(MITEM-2017 - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Bartis Attila: Nyugalom - 2017. április 28.-i előadás)

Talán ezt az előadást vártam legjobban az ez évi MITEM-en, mert a Színházi Kritikusok Céhe a 2015/2016-os színházi évad legjobb előadásának ítélte. Megnéztem. Vajon mit nem láttam én, amit ők igen? Úgy jártam el, ahogy dr. Frégel javasolja az eredeti regényben a főhősnek, Weér Andornak: “…írjon….szublimáljon egyet. Attól megnyugszik.” 

Az Ancien Régime rinocéroszháton megy a Pokolba

(MITEM-2017 – Radu Stanca Nemzeti Színház – Goethe: Faust - 2017. április 27.-i előadás)

Silviu Purcărete rendező és Helmut Strümer látványtervező olyan szemorgiát rittyentett a Fautsból, amit nem könnyen felejt el a mezei néző. Főleg az, aki művészszínházakhoz szokott és általában két lepelről kell elhinnie, hogy megindult a birnami erdő. Gusztus kérdése, hogy a színházlátogató az érzékeit, vagy az agyát szereti-e jobban használni a teátrumban, vagy netán mindkettőt egyszerre. Az biztos, ha rendező lennék, és éppen akadna két olyan színészem, mint Bács Miklós és Ofelia Popii, nem biztos, hogy a Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválban gondolkodnék Goethe klasszikus műve kapcsán. Persze fanyalgás ide, vagy oda, az előadás azért hetekre való gondolkodnivalót adott.

David Bowie, a színháztényező

(MITEM – 2017 – oslói Norvég Színház – Eugene O’Neill: Amerika Elektra - 2017. április 24.-i előadás)

Tavaly a svájciak hozták el a MITEM-re a csehovi új formákat, Ostermeier Sirályával. Nagyon úgy tűnik idén a norvégok. Görög sorstragédia farmerban, zenei  trióval kórus helyett. All that jazz, és működött! 

Кто, как, почему/Ki, miként, miért, avagy itt mindenkinek szenvednie kell! 

(MITEM – 2017 – Alekszandrinszkij Színház, Szentpétervár – Dosztojekvszkij: Bűn és bűnhődés - 2017. április 23.-i előadás)

Lehet, jókor talált meg a darab és kifárasztott az 5 és fél órás előadás, de attól tény, hogy nagyon-nagyon sok jó, sőt kiváló színházi este ellenére két éve nem „rántott magával” így előadás. A régi élmény egy mindent megváltoztató döbbenet volt, ez egy lelki felszabadulás. Annak igazolása, hogy bármit is hoz az élet, ha elég erősek vagyunk így, vagy úgy, de mindenen túllépünk. Ha van hitünk magunkban és szembenézünk azzal, hogy vannak dolgok, amiben valójában vétlenek vagyunk, de a következményén változtatni mégsem tudunk. Az is közrejátszott persze, hogy a Porfirij leadta nekem a színpadról „azt a baltát”, kár, hogy csak 20 perces megőrzésre. És egy nevet örökre megjegyeztem, Виктория Викторовна Воробьёва-ét (megdolgozott érte, hogy anyanyelvén említsem).

Hedda, mint Belle Starr 

(MITEM – 2017 – Dramaten Stockholmi Királyi Színház – Ibsen: Hedda Gabler - 2017. április 22.-i előadás)

Belle Starr a XIX. század egyik törvényen kívüli hölgye volt Amerikában, aki igen ügyesen használta a puskát. Akárcsak a svédek Heddája. Nekem valahogy úgy tűnt, fétisszerűen rakosgatta a pisztolyokat, mint nem létező kisdedjeit, akikre persze nem vágyott. Az biztos, ha nem olvastam volna Ibsen darabját, most semmit nem tudnék belemagyarázni a látottakba. Ezért, vagy éppen ennek ellenére, lekötött az előadás. A címszerepet játszó Electra Hallmann érdekes színésznő, akinek határozottan van színpadi jelenléte.

Capitulatus! 

(Erkel Színház/ Komische Oper Berlin – Mozart: Die Zauberflöte/Varázsfuvola - 2017. április 20.-i előadás)

Bergman, Branagh, Kosky. Ők valami olyat tudnak, amit nagyon kevesen. Más, új szintre emelni egy már amúgy is remekművet. Rendezőként álomvilágot építettek Mozart (és Schikaneder) Varázsfuvolája apropóján. A berlini Komische Oper előadása kivétel a törvények alól, a színen valami olyan működik, ami első megfontolásra kizárt.  Tim Burton humora és ízlése, Buster Keaton rezzenéstelen arca, Claudette Colbert bája, a Nyugati Boszorkány masírozó majmai, Cafrinka fekete macskája, Hagrid Aragogjának neje és persze Mozart zenéje. Mindez együtt, egyszerre, céllal, okkal, szellemesen és értelemmel. Az „animációs” opera varázslatféle.