A cigánytábor az égbe megy    

(Katona József Színház – Kácsor Zsolt: Cigány Mózes – 2024. február 13-i előadás) 

C.S. Lewis-tól a gondolat, hogy egy nap elég öreg leszel ahhoz, hogy újra tündérmeséket olvas. Kácsor Zsolt - a Tórából és a cigány mondavilágból összegyúrt - korántsem finomkodóan irodalmi, inkább mosdatlanul köznapi durvaságú szövegét hallgatva azt hiszem, számomra eljött ez az idő. A nyolcvan perc egy szemvillanás. Bezerédi Zoltán előadásának gazdagsága megfinomítja a prózát, és úgy követjük a történetet, akár a Frakk, a macskák réme-t az oviban.   

Don’t Rain On My Parade  

(Budaörsi Latinovits Színház – Tennessee Williams: A vágy villamosa - 2024. február 23.) 

Iza: A Budaörsi Latinovits Színház nagy maflást adott az ageing szégyenben élő 21. századnak, mert ritka, akár a fehér holló, hogy ma egy 70-es hölgyet nőnek, mitöbb vonzó, vágyakkal teli nőnek mutassanak. Ezzel párhuzamban Takács Katival szembejött a nagy kihívás. És nem a fantáziátlan színidirektorok fejéből kipattanó Csiky Gergely teremtette Szerémi grófnő karaktere, hanem az ellentmondások kincsestára, Blanche DuBois. A színésznő megragadta a lehetőséget, és vállat rándítva maga is nyelvet öltött az ageingre, miközben „eldalolta” a színpadon Streisand Don’t Rain On My Parade című klasszikusát.    

Éva: Egy nagy színésznő méltó szerepben, csodálatosan játszott egy olyan rendezésben, amely előadáshosszan kizárólag őt szolgálta. Azt éreztem, „igen, ezt így kell, végre látható, hogy Takács Kati korszakos színésznő”. Színházi életünk szégyendíjas sajátossága, hogy ez nem a Nemzeti Színházban történt meg, ott – ugye - honnan is sejthetnék, kicsoda Takács Kati. Ezért is járunk többet Budaörsre, mint a Bajor Gizi park 1-be.

Nincs irgalom  

(Centrál Színház – Arthur Miller: Az ügynök halála – 2024. február 24-i előadás)

Szerintem Arthur Miller abban hitt, hogy az ember boldogságra született. Ibsen és O’Neill nyomában, Williams kortársaként kereste, elemezte korának mintaéleteit, felnagyította a tragédiákat, egy-egy távolba mutató „milleri ítélet”-tel. Bíró Bence a darab új fordítója és dramaturgja Alföldi Róbert rendezővel némileg kiirtotta a darab humánumát, az emberért való aggodalmat, de ami fájó, az ethoszt, és a lét fölé emelkedő költőiséget. A maga irgalmatlanságában érdekes előadás született, de Alföldi húsz évvel korábbi milleri világ-és emberlátáshoz képest a hiány érzetével hagytam el a színházat.  

Korunk elmebaja túlélhető

(Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – Rideg Sándor: Indul a bakterház - 2024. február 26.)

"Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem tehénpásztorok kormányozzák. 

Ha én valamikor miniszter leszek, mindent a visszájára fordítok.(…) 

Aki vét a törvény ellen, felpofoztatom a bakterrel. 

Az ország vászontarisznyájára lakatot tetetek, nehogy kilopják belőle a pénzt…"

Rideg Sándor legszebb álmában sem gondolhatta, hogy első könyve ilyen magaslatokba jut, hisz cselédsorban nőtt fel az első világháború alatt, majd éhezett a Horthy-korszakban. Nem jutott be az írók elit klubjába, de első regényének adaptációja még ma is színpadon van, az elmúlt két évtizedben majdnem kéttucatnyi bemutatóval. Böhm György rendező érzelmes ember, és érzéke van a groteszkhez is. Tudja, hogy a „nemzeti vagy népi” a színpadon nem a bő gatya, a hímzett pruszlik, a bográcsgulyás vagy a tájszólás. Ahogy azt is, hogy a regény furabogarait nem kell nagyítani, csak élővé tenni. Az előadást nem terheli a „magas művészetet csinálunk” hamis címkéje, és mégis intelligencia-és műveltségi teszt. Élvezet nézni a gegeket, a jól komponált helyzetkomikumokat, a színészek eleven-bő kedvét, azt, hogy az előadásnak falusi komédia volta ellenére is van víziója.