Sommás véleménnyel kezdem, hogy senkit se érjen meglepetés. Ez a legrosszabb könyv, amit valaha olvastam, amiért pénzt adtam, és amiről kritikát írtam. Elég nagy bravúr (nem tőlem, a szerzőtől). Ritkán írok olyan könyvről, ami nem tetszett, bár az sokszor tanulságosabb, mint egy szimpla dicséret. Kötter Tamás kötetét sem szerettem egyáltalán, de az azért mégis képviselt egy olyan irodalmi értelemben vett nívót, hogy nem lógott ki azoknak a könyveknek a sorából, amiket általában olvasni szoktam. Mitch Winehouse könyve sem tetszett, de azért az is meg volt írva (és lefordítva) egy olvasható színvonalon.

Azt mondják, egy regény szövegében a legfontosabb a felütés: az első mondat. Jelen cikk tárgyának első mondata igazából semmi különös, pláne nem a címéhez képest.Ez a könyv ugyanis véghezviszi azt a bravúrt, hogy már a címe szíven üti az embert (abban az esetben persze, ha fogékony rá, ha megpendít benne egy húrt): Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? Letaglózó erejű kérdés és annyi mindent sűrít magába…! Egy egész életet akár. Vagy egy egész világot?

Kötter Tamásnak két novellafüzére jelent meg korábban. Olvasni nem olvastam őket, de arra emlékszem, hogy kritikai fogadtatásuk pozitív volt és keresett kötetek voltak. Az IKEA, vasárnap Kötter első regénye és úgy gondolom, attól, hogy valaki jó novellista, egyáltalán nem biztos, hogy jó regényíró is, magyarán, hogy „van benne annyi”, amennyi egy hosszabb, több száz oldal terjedelmű történet elbeszéléséhez kell.

Mondják, hogy azért nehéz novellát írni, mert sűrítve, koncentráltan, akár néhány oldal terjedelemben kell felépíteni egy egész világot és egy kerek történetet. Ugyanakkor egy regénynél az jelent nehézséget, hogy a történet elég izgalmas, fordulatos, változatos legyen ahhoz, hogy akár több száz oldalig terjedjen. Nem mindenki Kosztolányi Dezső, aki egyaránt volt a novella és a regény mestere (sőt, a verseké is és az, hogy mindhárom műfajban maradandót alkotott, igen egyedülálló teljesítmény). Az ő nagy felfedezettje, Gelléri Andor Endre zseniális novellista volt, viszont egyetlen, A nagymosoda című regénye egyáltalán nem tudott felnőni néhány oldalas történeteihez.

Adja magát a párhuzam Gelléri és Kötter között, bár nem hiszem, hogy egy szinten volnának és sajnos kritikám tárgya nem csinált kedvet a Kötter-novellákhoz. (Szerencsére Gelléri novelláival előbb találkoztam, mint egy szem regényével.)

Vesszőparipám Karinthy Ferenc mellőzöttsége. Minél jobban megismerem a munkásságát, annál inkább úgy gondolom, többet ér és érdemel, mint hogy lábjegyzet legyen apja életrajzában. Tetszik, hogy egyszerre volt nyelvész és irodalmár, ettől kicsit még közösséget is érzek vele, mert példaértékű számomra, ráadásul három regényét (Szellemidézés, Kentaur, Epepe) remekműnek tartom, de nagyon szeretem a Nyelvelés címmel kötetbe gyűjtött nyelvészeti tárgyú írásait is, mert egyszerre olyan olvasmányos, ahogy csak egy irodalmár és olyan tudományos, ahogy csak egy nyelvész tudta megírni. Keseregtem én már egy sort az író „elfelejtettségén” korábban, igaz, pont akkoriban (tavaly ősszel) jelent meg újra naplójának egy tekintélyes, 1974 és 1991 között írott része.