Marlon Brando önéletrajza alapján: Botrányhős (Orlai Produkciós Iroda)
A színjátszás „keresztapja”
(Orlai Produkciós Iroda – Botrányhős - 2024. október 23-i előadás)
Marlon Brando minden idők egyik legelismertebb filmszínésze, holott közel sem aknázta ki tehetségét. Ráadásul egy olyan földrésznyi országban, ahol csak a most van, a múltbeli siker nem siker, és ahogy F. Scott Fitzgerald fogalmazott: „Az amerikai életben nincsenek második felvonások”. Brandonak persze volt második felvonása, amikor leírják, ő meg újra szupersztár lesz, majd hátat fordít az egésznek. De ezzel sem ő, sem Hollywood, és az amerikai közönség sem tudott megbirkózni. Klem Viktor viszont a színész személyét övező legendával igen, prímán eligazodott a Brando-mítosz megfoghatatlan és áthághatatlan ködében. Monodrámájával fellebbenti a takarást, és nem csak az egykori botrányhőst, de a siker és kudarc páros országútján száguldozó embert is megmutatja.
Tarnóczi Jakab: Radical relax (Katona József Színház)
Mumpicok a Katonában
(Katona József Színház – Tarnóczi Jakab: Radical relax – 2024. október 11-i előadás)
Éva: Tarnóczi Jakab nem az én generációm, de még lehet az én rendezőm. A Radical relaxban előadáson belül műfajt vált, és megint tudatosan eltünteti a láthatatlan negyedik falat. Jól szórakoztam az első félórára eső többrendbeli nézői tanácstalanságomon, hisz az előadás szerkesztése átírja az ötvenéves színházi idegrendszeri sablonomat, töri a rítust, hálistennek. Vajdai alakítása járulékosan lerombolja a lélekkufár-ipart, miatta nem tudok már komolyan venni gurut, szellemi vezetőt, trénert, döntésközpontú életviteli mentort, angyallátót, virágterapeutát. Bányai Kelemen Barna Hollywood glamour korszakának is díszére válnék, és úgy lepördít egy Családi körbe illő vérrealista nagymonológot, hogy visszatapsolnám. Rezes Juditban Máthé Erzsi-s erő van, ahogy táncol, az olyan erős, szabad és önazonos, mint Molnár Piroska kaposvári Cecíliájának „Kvittek vagyunk”-ja.
Iza: A ’60-as években hippik lázadtak hátat fordítva a fogyasztói társadalomnak, és mára nemcsak a gyerekeik, lassan az unokáik is felnőttek. Ők talán beilleszkednének, mégsem találják helyüket a 21. század második évtizedében. Ha kilátástalan volt a rendszerváltás után szegény és/vagy értelmiségi családban gyereknek lenni, mára még inkább az. Pedig „kell egy hely….hol néha másról álmodunk.” Tarnóczi Jakab pedig kitalálta, hogy a tinédzsereknek és a fiatal felnőtteknek ez a hely legyen a színház. Nem azt mondja a színészeknek, hogy ne nézzenek ki a nézőtérre, mert ott egy fal van, hanem felviszi a nézőket a színpadra. Vannak persze, akiket sosem fog megmozdítani, de a fiatalabbak – számos kevésbé fiatallal – örömmel benne vannak a buliban.
Jánossy Lajos: Itt élet (Katona József Színház)
Hazamenni egy előadásba
(Katona József Színház – Jánossy Lajos: Itt élet – 2024. október 10-i előadás)
Éva: Az Itt élet az én generációm előadása, minden mondata a helyén, elkerüli a melodrámát, a nosztalgiát, a negédet, kritika és odatartozás egyszerre, sok együttérzéssel önmagunk iránt. Türelmes előadás ez, mindenkinek eljön egy nagyon erős monológja, megéri kivárni. Ez az előadás húsz év létstratégiai pannója, kukucskálás, keserűség, és örvendező berohangálása egy visszahozhatatlan kornak. Szerettem nagyon néző lenni, többszörnézős előadás.
Iza: Úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy az érett Kádár-korban nőttem fel, a végnapjain váltam felnőtté. Ha ez az Orbán-rezsimre esik, egészen más ember vált volna belőlem. Az előadás a ’80 után születetteknek ugyanúgy történelem, ahogy 1848 vagy a Mohácsi-vész, ellenben az X-generáció második hullámának: újra gyerekkor. Nem nosztalgia, hanem annak a keserű-boldog megélése, hogy mennyivel több jóravaló emberrel találkozhattunk a közéletben, a tv-ben, és mennyivel jobb volt abban a meggyőződésben felnőni, hogy a rendszer alapjaiban rendben van, ha nem is volt így. Az előadás saját tömeggel és térrel bír, méltó igazgatói abgang Máté Gábortól.
Wéber Kata: Egy nő anatómiája (Pesti Színház)
Kacsatánc
(Pesti Színház – Wéber Kata: Egy nő anatómiája – 2024. október 5-i előadás)
Figyelmesen néztem és – úgy hiszem – értettem is mi zajlik a színpadon, mégsem érintett meg a darab főszereplőjének tragédiája, családja szétesése. Könnyen lehet azért, mert Mundruczó Kornél rendezte filmélmény katartikus erejére vártam. De hiába jegyzi itt is Wéber Kata a szövegkönyvet, mintha egy más, pasztell történetet néztem volna. Talán csak az utolsó kép, Nagy-Kálózy Eszter és Radnay Csilla néma jelenetének szépsége és finomsága hatott rám, egy tétova simogatás, ideges mosoly, amiben benne volt, hogy a fájdalom, a halál az élet része, el kell fogadni.
Woody Allen: Brooklyni mese (Orlai Produkciós Iroda)
Woody nem maradt pácban
(Orlai Produkciós Iroda – Woody Allen: Brooklyni mese - 2024. október 4-i előadás)
A szerző imádja New York-ot, főleg Manhattant, ahol nincs nyomor, bevándorlók, afroamerikaik és latinok (csak munkaruhában), sem bűnözés. Mégsem ott, hanem Brooklyn városnegyedében cseperedett fel – szerencséjére –, hisz ez a közösség, gyermekkora életre szóló témát adott a filmkészítéshez. Színházi karrierje sem lebecsülendő, első sikere a Játszd újra, Sam 1968-ban, amelyet tucatnyi más darab követett. A Covid alatt újabb színdarabbal gazdagította életművét, és valószínűleg megérne egy külön írást, hogyan szerezte meg ennek világpremierként való színreviteli jogát az Orlai Produkciós Iroda. Ha már megszerezte, derekasan bele is állt a feladatba. Az utóbbi évek egyik legjobb produkciójával rukkolt ki.
Churchill és Garbo (Rózsavölgyi Szalon)
Idegenek az éjszakában
(Rózsahegyi Szalon – Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo – 2024. szeptember 25-i előadás)
Éva: Két vasautonómiájú ember, az egyiket még a világháború sem karcolta meg, a másik Hollywoodba sem pusztult bele. Mindketten moll hangneműek, merő belső harc az életük. A kudarcokkal való együttélés a kulcs, a harcmodor persze eltérő. Körülöttük a fecsegő felszín, a high society, a képeslapkék tenger, Callas kitörései és sok vodka-martini… na, meg whisky. Egy párbeszédekre épített lektűrből rendezői varázslatra hepiend nélküli, de szívmelengető este lett.
Iza: Merő izgalom a téma: Greta Garbo és Winston Churchill találkozik Arisztotelész Onassis legendás hajóján, a Christina O-n 1959-ben, miközben Onassis éppen - férje orra előtt - akarja meghódítani Maria Callas szívét. Az izgalom abból fakad, hogy a találkozás valóban megesett, de ki tudhatná, hogy egyáltalán szót váltottak-e azon a nagy hajón ők ketten? Kissé hihetetlen volt, hogy Nagy-Kálózy Eszter Garbo, míg Hegedűs D. Géza Churchill bőrébe bújik. Minden ostoba előítéletem így dőljön romba. Ha van helyes, szívmelengető színházi este, ez feltétlen az, és a két szereplőknek elhittem, hogy Greta és Winston keringőzik előttem a Ligur-tengeren.
Kis Magyar Színházi Büfékalauz
Velünk született altruizmusunkat a színházi büfékben felváltja a lendületes egoizmus, csillanásnyi hedonizmussal: rozé, perec, koktél, sós mandula, gesztenyeszív, kerül, amibe kerül. (És kerül. Egyszer kiszámoltuk, hogy egyik kedvenc színházunk vörösbor inkluzíve perec egységárai négy személyre havi ruházkodási költségünket vitte – volna - el.) Bármely Molnár Piroskás vonatkozás esetén természetesen kis Hungária Extra dry. Következő életünkben pihenésképp színházi függönyrojt szeretnénk lenni, esetleg büfés. Évezredes gasztronómiai tapasztalatainkat osztjuk meg igen kedves olvasóinkkal, nem titkolva el a nemzeti trikolórban pompázó zselatinos izével kapcsolatos esztétikai kifogásainkat, a zalaegerszegi koktélkultúra feletti ámulatunkat, nota bene Spinozás vagy Gólemes kulináris kalandozásainkat.
Színházba járni drága mulatság. Főleg, ha az este végére kiderül, hogy csak borsos árú időtöltést finanszíroztunk, ám nem kaptunk sömmitlen sömmit. Olyan, hogy „olcsó színház” 2024-ben már nincs, kivéve, ha a Nemzeti Színházba járunk, de ott meg mostanság vagy nincs mit nézni, vagy belénk fagy a sajtosroló valami fesztiválhumbugtól. Tisztelet a kivételnek.
Prémium élmény, amikor már megérkezni is jó az előadás előtt. Amikor a színházi pultosok ránk mosolyognak, van egy barátságos gesztusuk, átsegítenek az „izé vagyok, a jegyér’ jöttem” bénaságán. A büfé alaphely. Ott eszünk, iszunk, készülünk, izgulunk, sminket igazítunk, és csak azért is veszünk sós karamellás sajttortát, pedig már több órája spártai diétát folytattunk és nyerésre álltunk.
Tudjuk, hogy a színházművészet háza táján fontosabb kérdések is vannak, mint a színházi-büfék állapota. Mégis, ezzel a gyakorlati bédekerrel kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy jobban érezze magát a színház másik fele: a néző.
Útmutatónk alapján nem érdemes színházat választani, nem lehet belőle megtudni, hol uralkodik Thália, hol a fakadásig dotált tündöklő középszer, de azt, hogy hol néznek ránk úgy, mint a döglött patkányra még ezer forintos langyos kóla vásárlása után is, vagy hol mosolyodik el a büfés egy Csehov idézetre, azt igen.
Nem titkoljuk el, hogy elveink is vannak, több színházba úgy megyünk, hogy a kulacsban ásványvíz, ridikülben mogyi, konyakmeggy, bocicukor van, mert a Gracchusok esküje kutyaf…üle volt ahhoz képest, mikor eldöntöttük, ebben a bótban öt forintot nem hagyunk, olyanok a körülmények. Első blikkre sohasem teszünk ilyet, mindig fogyasztási tapasztalat áll a verdikt mögött.
És akkor nézzük a „versenyzőket: