Thébában még voltak következmények 

(MITEM 2018 – Vahtangov Állami Akadémia Színház a Nemzeti Színházban – Szophoklész: Oidipusz - 2018. április 13.-i előadás)
 

  
Azt, aki gőgben él,
gőggel járatja kezét és szavát,
nem fél a Jog istenétől,
az eget sem tiszteli,
kerítse kezébe a Végzet,
baljós kéjek ostora
ha igazság nélkül használja hasznát,
tilos utakra tántorul
s bántani bátorul a Bánthatatlant

Éva: Van király, aki betartja az ígéretét, vállalja a felelősséget, a bűnét büntetés követi. Szophoklésznál.  Jött a Vahtangov szaltózó despotával, sisakos-lándzsás futó ikonikus görög harcossal - igaz, mini hintaló volt a kezében - és a végzetet szimbolizáló mindent elpusztító vashengerrel a színpadon. Erő, szépség, helyenként archaizáló teatralitás, de nekem bejött.
Iza: Egy a biztos, a Vahtangov Színház produkciója – Mohácsiékkal szólva - mély hatást pakolt rám. Oroszul hallgattam őket, fülhallgatón át megtámogatva angol nyelvű tolmácsolással. Az angol tolmács volt az este igazi szenzációja (számomra). Valós színészi produkciót nyújott, élte, szavalta Szophoklész sorait, recitálás jött a fülhallgatón át. És ott volt még látnivalónak Iokaszté szerepét megszemélyesítő színésznő, mintha az orosz színház örök ragyogása. 

Zsákbamacska igazságunk van csak

(MITEM 2018 – a Berliner Ensemble a Nemzeti Színházban – Brecht: Kaukázusi krétakör  - 2018. április 14.-i előadás)

„Vértesek: Mit óhajt, kegyelmes úr?
Acdak: Semmit, kutyatársaim.
Egy nyalható csizmát, alkalomadtán.”

Éva: Dísztelen, kíméletlen és profi előadás.  Nem pihen a szemünk szépségen, nem élünk át jót. A színpadi sötétből  előbukkanó színészek és epizódok viszik a nézőt próbától megpróbáltatásig, zűrtől bajig. A közhellyé vált „elidegenítés” a gyakorlatban úgy működik, hogy a harcvonalba teszi az eszünket, de nem iktatja  ki a szívünket. Gruse nem okos, nem szép, de erős. Kell is erő erre a mocsok világra.
Iza: Kegyetlen néző vagyok. A Grusét játszó színésznő belépett a színpadra és onnatól kezdve egyre azt hallottam: „Csak nem egy szamovár?”. Mintha Körmendi Jánost láttam volna Csehov-paródiája Irinájaként. Egy derék német Gruse Vacsnadzét, aki kemény, szőke, kecstelen. A berliniek előadásában minden benne volt, amit Brecht színházáról tudok, különösen a híres V-effekt. Jó ritmusú, átgondolt előadást láttam, de hatást mégsem gyakorolt rám, még egy ici-picit sem. Lehet ez volt a cél? 

Egy előre eltervezett gyilkosság története   

(Nemzeti Színház – Colm Tóibín: Mária testamentuma - 2018. április 7.-i előadás)

A Bajor Gizi Szalonban Jézus anyjának, Máriának emlékezését interpretálja a színház művésze. A nagyszínpadon eközben egy befogadott produkció, cigány-musical dübörög. A zenétől remeg a padló, a falak. A zaklatott monológ igazi buli hangulatot kap kívülről. Milyen műsorszervezés ez már? Minden tiszteletem Nagy Marié, aki képes volt mindezek ellenére csak a „küldetésére” koncentrálni. Tóibín regényét egysóhajú monológként tolmácsolta, mégsem untuk a már rogyásig ismert sztorit, mert új aspektusát hallgattuk, színes és míves előadásban. Mintha egy szomszédasszonyt, annak tékozló fia zűrjeiről, anyai szíve fájdalmáról.

Olyan a nép, amilyen a besúgója? A fogyatékosa? A fogyatékos besúgója? Elvarázsolt világ, nemzet- és besúgókarakterológia az Örkény Stúdióban Bíró Krisztával.