Valami Hamlet, valami bohózat?     

(Vígszínház – Shakespeare: Hamlet - 2017. szeptember 29.-i előadás)

Éva: Erős az én hitem, hogy minden Hamlet előadás új Hamletet hoz. Most is így történt. Kaptunk egy csupa játék, filigrán Soós Imre-figurát, akinek minden szavában ott a gyerekes báj és süt róla a halálraszántság. Áldozat. Ez nem a wittenbergai okos, atlétikus felsőtestű filozóf szőke, hanem a kisfiunk. Nagy a színház, üt a látvány és néha bizony vitte a szárazjég, a vérpatron, és az intelligens fólia a show-t, és sajnos a színészi energiát is, de bizakodom: átüt a lélek, meg Shakespeare, meg a színészi talentum ezen a szimbólumokat imitáló, de következetlen és a második felvonás közepére kifáradó rendezésen. 
Iza: Nem mondhatnám, hogy felzaklató előadást láttam, a fejem meg zsongna a sok-sok felvetett kérdésre adott válaszkereséstől. Pedig, ha valaminek, a dán királyfi történetének több rétege van, mint „Peer Gynt hagymájának”. Szokatlannak ugyan szokatlan a színrevitel, de csak füst ez az előadás, láng nélkül. Még akkor is, ha szép, átgondolt színészi teljesítményeket is láttam és ifj. Vidnyánszky Attila remek Hamlet lehetne, egy másik előadásban. A produkció nem igazán érintett meg, és sajnálom azokat, akik majd azt hiszik, ilyennek írta meg Shakespeare ezt a történetet. Persze, az is benne van a pakliban, ostoba vagyok ahhoz, hogy megértsem Eszenyi Enikő szimbólumrendszerét, rendezői üzenetét. 

Köszönetnyilvánítás

Vári Éva színházi pályarajzának papírra vetése soha nem valósult volna meg Szegvári Menyhért színész-rendező segítsége, támogatása nélkül. Igaz, a rendezőt  soha nem ismertük volna meg Vári Éva nélkül. Véletlen? Nem! Mert a véletlenül megjelenőben valójában van valami szükségszerű;  a véletlennek tűnő események  végül mintha rendszerré állnának össze, mintha minden összeillenék.  Ez a káosz-elmélet. A színésznő életpályája igazolja majd, hogy látszólagos káosz ide vagy oda, benne valahogy mégis „minden mindennel összefügg.” Szegvári Menyhérttől kaptuk meg azt a képzeletbeli kulcsot, amely ha nem is egy csapásra, de nyitotta a Vári-titkok kapuját. Egy gondolatot: „Az egyetlen ember, akit ennyi év után is imádok. Mert gyermek és nénike, cserfes és hallgatag, bölcs és totálisan naiv, makacs és engedékeny, fecsegő és nagyon-nagyon mély.” A kezdetekkor még nem tudtuk, de a munka végére világossá vált, valahol itt kell keresnünk Vári Éva titkait. A segítség megfizethetetlen volt, ahogy Szegvári Menyhért, az ember megismerésének élménye is. És köszönet Kulka Jánosnak is, aki szeretete és tisztelete egyik jeleként elkeresztelte Vári Évát „a híres pécsi színésznő”-nek.  „Átvettük” a gondolatát címnek, reméljük, megbocsát.    

Párhuzamos kritika, avagy vis unita fortior!

(Orlai Produkciós Iroda – Ladislav Fuks: A hullaégető - 2017. március 8.-i előadás)

Az előadásra két „kritikus” együtt érkezett (elvégre egységben az erő). 

Éva: Semmi rákészülés: tudom, hogy Gálvölgyi Bezuhov és Solomon is, nemcsak minden magyarok mulattatója. Primer színházi éhség: látni akarom, hogy sikerül-e ezt újra megmutatni.
Iza: Régen mozgatta meg valami úgy a fantáziám, mint az Orlai Produkciós Iroda új bemutatója. Az előadás előtt nemcsak Fuks regényét olvastam el, amit nem ismertem, hanem az 1968-as filmet is megnéztem, hogy „felkészülve” érkezzek. Lehetne fanyalogni, de nekem imponált Gálvölgyi vállalkozása, az pedig különösen, hogy erre a bemutatóra egyáltalán sor került.