Iza színházban járt - MITEM 2016 - A holló
kedd, 26 április 2016 11:03

MITEM 2016 - A holló

Értékelés:
(24 szavazat)

 

A borg holló

(MITEM 2016 - Szentpétervári Alekszandrinszkij Színház - Gozzi: A holló - 2016. április 16.-i előadás)

Gene Roddenberry, a Star-Trek atyja, halála után 25 évvel a színháztörténet szerves része lett, a Béta-kvadráns klingonjai sorra tűnnek fel a színpadon. Előbb márciusban, Valló Péter Velencei kalmárjában, mint a karnevál részesei, most pedig Nyikolaj Roscsin munkájában, A hollóban. Az estén a színészek össze nem téveszthető maszkban léptek színre, homlokukon a klingon tarajsorral. 

Ha ez nem lett volna elég utalás a futurológiára, megidézésre kerültek a borgok is. Nyikolja Roscsin rendező, egyben díszlettervező olyan fémalapú, technicista díszletet állított színpadra, amivel még a Galaktikus Föderációban is csak a nanotechnikára épülő borgok bírtak. Tudom, aki nem Star-Trek rajongó annak ez zagyvaságnak tűnik, de aki sci-fi hívő, pontosan tudja miről beszélek.

A párosítás azért meglepő, mert Carlo Gozzi darabja 1761-ben íródott, s biztos vagyok benne, hogy a 40-es évei elején járó Roscsinon kívül, keveseknek jutott volna eszébe ez a művészi asszociáció, úgy by the way, segítségül hívni a Csillagflottát. Persze ennek köszönhetően, valami egész szürreális este bontakozott ki a színházban.

A színészek arcukat takaró gumimaszkban és hátközépig érő rasta-szőke parókában játszottak (klingon fejjel), vagyis elvesztették művészi kifejezőeszközük egyik legnagyobb hatású fegyverét, az arcjátékot, a mimikát. Ezt mozgással és hanggal kellett pótolniuk, helyettesíteniük, így formálva különböző karaktereket. Ráadásként egyen, sötét öltönyt viseltek a két női szereplőtől eltekintve, akik viszont majdnem talpig fátyolban voltak és némán. A színészeknek kiesett még a jelmez adta karakterformálás lehetősége is, elvette tőlük a rendező és Ekaterina Koptyajeva jelmeztervező. Ez szemmel láthatóan nem zavarta a színtársulatot.

A történet egy hercegi testvérpárról szól, akinek uralkodó tagja, Millo vadászat közben megöl egy "varázshollót", ami miatt vezekelnie kell. A varázsló átkot bocsát rá, varja miatt. Öccse, Jennaro magát is feláldozná, hogy bátyját óvja, felszabadítsa az életét fenyegető varázslat alól, még asszonyt is lop neki. De ahogy az a mesékben lenni szokott, minél jobbat akar Jennaro, annál balabbul sülnek el a jó cselekedetei.

Roscsin igazi fantasyként vitte színre a misztikus mesét. Volt a színen véráldozat, darabolás, kínzás, emberélet kioltása, lefejezés és fröccsent a vér. Mindent a hatás kedvéért. Ebben a a Jennarot játszó Tikhon Zhisnevsky és a Millot játszó Valentin Zakharov partner volt. Millo egy ágyékkötőben tombolt hosszan a színen, próbálván lerázva a súlyos rabláncokat, kezéről lábáról. Jennaro pedig szikár, sötét ruhás középkori lovagként próbált túllépni a buktatókon, úgy dobálva klingon fürjeit, mint Britney Spears. Mindkét színész értette és érezte a mozgásszínház nyelvét, abszolút kifejezték testükkel a karakterek aktuális érzelmeit, lelki vívódását, azok kétségeit. A nézők látni vélték ezt, nemcsak hallani, arcuk takarása mellett is.   

A két főszereplőn kívül Ylene Nemzer fogott még meg, aki Pantalona főminisztert játszotta. Öntelt és tehetetlen vezetőjét, egy semmire sem jó minisztertanácsnak. A színésznő darabos, férfias mozgásával, hanghordozásával furcsa férfit, de eredeti karaktert formált. (Tudom szörnyű, hogy mindig minden emlékeztet egy múltbeli képre, egy másik színészre, de ő Feleki Kamillt juttatta az eszembe, a Gerolsteini kaland főminisztereként.)

A másik jó "játékos" a Norandoként színre lépő Victor Smirnov volt, az est porondmestere. Álarc nélkül játszott, ő volt a narrátor, felvezette és levezette az előadást. Még a meghajlás is csak intésére történhetett. Érdekes színészfigurája volt ő az előadásnak. Fizimiskájában, mint egy orosz háborús veterán és Mály Gerő keveréke. Ráadásként pontosan tisztában volt szerepével és súlyával, minden értelemben. Nem tudom megfogalmazni miért, de piknikus, lomha alkata ellenére eleganciát és misztikumot hozott az előadásba. Érezte a néző, hogy itt ő a nagy varázsló.

Ahogy Gozzi ismertebb mesés darabjai is - a Szarvaskirály, Turandot -, A holló is egy kicsit filozofikus mese  a szeretetről - itt éppen a testvéri szeretetről -, a hűségről, az emberi gyarlóságról. Ami pluszt adhat e daraboknak, az a színrevitel. Az Alekszandrinszkij Színháznak pedig sikerült hozzátenni ezt a pluszt. Előbb elbambultatták, majd elvarázsolták a nézőt. Nem fáradt le az agyunk, hiszen mesét néztünk, mégis jóleső szemöldökfelhúzással szemlélhettük végig, hogy úristen, mi történik a színpadon.    

(A fénykép saját felvétel az előadásról, középen Victor Smirnov.)

      

Megjelent: 930 alkalommal