Jean Cocteau darabjának szinopszisa a Színház 1945. októberi száma szerint (ismeretlen szerzőtől): „Van egy öregedő házaspár. Ennek a házaspárnak az egymás iránti szerelme olyan szép, ahogy az csak öregedő házaspárnál lehetséges. Az asszony nagy színésznő, a férfi még nagyobb színész. Azonban már felnőtt egy új nemzedék is, mely ugyancsak érvényesülni akar. Ennek az új nemzedéknek egyik színésznő tagja megjelenik a boldog és híres színésznő öltözőjében és rajongás formájában azt hazudja, hogy az asszony férjével, a híres színésszel viszonya van. Hamar kiderül, hogy a viszony nem igaz, de a hazugság felébresztette az ördögöt, aki igazzá teszi. Akkor azonban a rajongásról derül ki, hogy az sem igaz.” Pontos leírása a műnek. A játékhoz a keretet a Gobbi Hilda teremben szürke leplekkel elválasztott, üres tér adta, benne néha leereszkedő rózsaszín tüll-sátorral. Díszletelemként – szék, asztal, ágy – fürdőkádakat használt Bukta Imre díszlettervező. A színészek mai ruhában, farmerban, tornacipőben, egyedül Rátóti vászonöltönyben, Szűcs Edit tervei alapján.
Kíváncsi lennék, Dér András rendező érdeklődését mi keltette fel a mű iránt. Intő jel volt elvégre, hogy 1945 óta ez a darab harmadik színrevitele hazánkban, s a női főszerep – állítólag - még Bajor Gizin is kifogott a darab ősbemutatóján, 1945 októberében. Neki pedig messze távol nem volt Bajor kaliberű művésze a nagy színésznő szerepére. Pedig Esther míves, összetett figura, ezer játékkal. Van benne kicsi Maugham Julia Lambertjéből, egy leheletnyi Csehov Arkagyinájából, jó sok Molnár Ferenc Helenjéből, vélhetően ezért is volt párhuzamérzésem a Pesti Színház Testőr előadásával. Titokzatos, édes-gonosz, a korral már bölccsé vált vamp. Volt időm álmodozni, nem kötött le annyira a játék, hogy ne játsszak el a gondolttal, hogy milyen lehetett volna ebben a szerepben Mezey Mária, Domján Edit, Ruttkai Éva.
Nagy-Kálózy Eszter a szimpla feladatmegoldásnál nem mutatott többet. Még gyönyörű hangja, színpadi beszéde sem érvényesült. Egy fáradt, leharcolt, de azért még jó alapokkal bíró ifjú nagymamát hozott, hiszen Esther a darab végére nagyszülővé válik. Az ő színésznő figurája nem szenvedett, nem élt, csak úgy volt, vitte előre a női, színésznői becsület. Esther szövegében még az ironikus, vaskos poénok sem ültek, peregtek csak szürkén azok is. A férjét, Florent Rátóti Zoltán több színnel mutatta meg. Igaz, nem egy „bizonyos nemzeti színház” - ahogy a darabban azt sokszor hivatkozták - méltán büszke, vezető drámai színészét, nem egy Maraist, Gabint, hanem egy közepes ripacsot, művészként is, férfiként is. A színészpár művészbarátnőjét, Charlotte-t játszó Tóth Auguszta legalább ütemes volt, kicsit emlékeztetett hajdani ragyogó önmagára, amikor Alexandra volt Molnár Hattyújában, egy jó előadásban.
Az ifjú generációt Mátyássy Bence és Ács Eszter képviselte a színen. Mintha az Alkony-sagaból léptek volna meg. Mátyássy halottfehér könnyező bohóc, némán, maszkokat mutogatva, kicsit gitáron pengetve. Látszólag gőze nem volt a színésznek mit is szimbolizál ő ebben a darabban, mi a túróért kell a főszereplő-hármas, a „szerelmi háromszög” arcát mintázó maszkokat mutogatnia egy fátyol mögött, amikor azt amúgy kivetítik a színpadon. Az ifjú színésznő, Liane szerepében Ács Eszter szintén tanácstalanul tévelygett, Sokáig hittem, paródiát látok, a színésznő Csehov Sirályából Nyinát és Mását csúfolja. Különösen, hogy elhangzott egy Nyina-monológ töredék is. Az amúgy is megzavart (dramaturg: Verebes Ernő), hogy beszúrtak a szövegbe Kosztolányi verstöredéket, kis részleteket Shakespeare, Ibsen, Vörösmarty darabjaiból. Azzal nyugtáztam ezt, mégis színészek a játszott figurák, hiszen más apropója ennek nem volt. De a darabban használt videotechnikának, a színészek civil képei bevágásainak, a Pegazusok Nem Léteznek nevű zenei formáció és a Sziámi zenéjének sem. Az estre az tette fel a koronát, amikor Ács Eszter rúdtáncos punk-lányként, kapucnis bodyban - oldalán a szereplők kórusával - elénekelte, hogy: „Társasjáték a mi életünk / A legvégén majd célba érünk / A végtelenbe visszafekszünk / Meglátjuk majd, volt-e Isten / Vagy egyedül van minden itt lenn.” Nemzeti - Közönség: KO. Még akkor is, ha Nagy-Kálózy fuvolázott, Rátóti gitározott és Mátyássy dobolt. Megy a színész-zenekarozás itt is, nemcsak a Katonában, Örkényben.
Valóban csak tíz perc élmény jutott az estén, amikor Nagy Mari bejött leporolni a művirágokat, kicsit zsörtölődni a színésznőkkel. Mese nem volt, csak pár perc a karakterépítésre, 20 mondattal. Abszolválva, felsőfokon. A vicc az, Nagy Mari képes lenne olyan Esthert színpadra „csinálni”, akit Cocteau formázott, írt meg.
Szóval meg kéne fogadni Yoda-mester tanácsát. A jedi-bölcsesség igaz a színházcsinálásra is: Do. Or do not. There is no try.
(Eöri Szabó Zsolt próbafotója)
