Martin Sherman: Rose
A kis nagy nő
(Orlai Produkció, Spinoza Színház - Martin Sherman: Rose - 2016. október 15.-i előadás)
Vári Éva finom dáma. Azt tesz, amit akar: buklé házi zokniban és fekete zsorzsett délutáni szettben olyan sorsot mutat nekünk a Spinoza négylépésnyi színpadán, hogy az még nézőként is teher.
A mi Palink
Amorózó, dzsentri, ikon, művész, korszakos szimbólum: Jávor Pál. A Spinoza Színház róla szóló szezonnyitó premierje hibátlan választás, táblás ház és a nosztalgiaünnep.
Köd utánam (Örkény Színház)
Cintányéros tutti a csillagesvényen
„Csak az derült ki, amit úgyis
tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák,
szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.
Ez pedig – végül is – megbocsájtható.”
Petri György: 1956
Köd utánam - Kovács Márton, a Mohácsi testvérek és Parti Nagy Lajos jegyzi az Örkény Színház évadnyitó operettjét három kurta rövid felvonásban. Magyar színház operettel biztosra megy: van, ahol az önkormányzati fenntartó rendeletben teszi kötelezővé. Jól van ez így: a könnyed dallamvilág, a humor, a primadonna-bonviván, szubrett-táncoskomikus párosok tapsos-táncos abganggal végződő szükségszerű egymásra találása jótékonyan hat a megtépázott állampolgári idegzetre. A polgárnak szordínós háborgás és nyugalom egyaránt kell.
Kleist: Kohlhaas (Szkéné)
Gyilkosra szavaztam
(Kleist: Kohlhaas/Szkéné)
Az előadás ötödik percében szavaznunk kell, hogy meghaljon-e Kohlhaas. A végén egy gyilkosé a kegyelmünk. Ráadásul hiába. Ennyit bármilyen szavazás értelméről.
Haramiák (Pesti Színház)
Ne játssz égi bosszúállót, nagyfiú
Schiller: Haramiák, Pesti Színház, rendezte: Kovács D. Dániel
Karl Moor téved: sorsunk kusza fonalát nem bogozza ki senki és nincs láthatatlan hatalom, amely megnemesíthetné a gyilkosságot. Kovács D. Dániel Schiller romantikus művének idealizmusát elvetve sodró lendületű, modern hangvételű, csupa virtuóz ötlet végzetdrámát rendezett - főleg fiataloknak.
Vihar (Örkény Színház)
Minden varázslat
Shakespeare: Vihar/Bagossy László/Örkény Színház
Einstein szerint vagy abban hiszünk, hogy a világon minden varázslat, vagy abban, hogy semmi. A varázsló a gnóthi szeauton parancsa szerint él, a legtöbbet önmagáról tudja, ezért a többi ember is nyitott könyv a számára. A varázslat nem megosztható: magányos műfaj. A varázsló - a beavatott - egyedül van. Magányos a varázsló, magányos az író, magányos a rendező. Magányos az Örkény színpadán Prospero. Bagossy László Viharja a varázslatról, hatalomról és a különállásról szól. Gálffi László Prosperója autonómiáját a megszenvedett magány és tudás adja, a hatalom csak ráadás.
Shakespeare: Macbeth (Ódry Színpad)
Féktelenül
(Ódry Színpad - Shakespeare: Macbeth - 2016. január 29.-i előadás)
Mindent lehet. El lehet játszani a negyvenszereplős Shakespeare-drámát négy színésszel egy egyetemi padláson. A képzeletünk működik, a végzősök tehetsége és néhány irodai görgős szék, bot, kötél, vörös gumikesztyű, antracitszürke műanyag fólia elegendő ahhoz, hogy a sötét skót tragédia megelevenedjen.
Barakiás - Fodor Tamás
Barakiás: Fodor Tamás
Szikszai Rémusz rendezésében mutatta be Székely János Caligula helytartója című drámáját a Zsámbéki Színházi Bázis támogatásával a FÜGE Produkció és a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás 2011-ben. Jelenleg a Szkéné Színházban játszott előadás a hatalomnak alávetett ember külső és belső kényszer között őrlődését, a döntés nagyszerűségét és hiábavalóságát mutatja be.
Csuja Imre - portré
Jókor, jó helyen - Csuja Imre az Örkényben
"Én tudatosan vagyok ösztönös”
Mindenki ismeri: mozinézőknek az „Ízrájder, öcsém” Csokija Rudolf Péter Üvegtigriséből, tévénézőknek Al Bundy lúzer cipőbolti eladó magyar hangja a Rém rendes családból, most épp az internet és közösségi oldalak egyszerű népét hódítja meg az Országos Mentőszolgálat újraélesztési klipjével. Megtekintése erősen ajánlott.
Anamnesis (Katona Jószef Színház)
A nevetés gyógyít
A Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös előadásában volt látható ez év decemberéig a magyar egészségügy jelenlegi helyzetéről szóló darab. Az írók a színlap szerint Bodó Viktor és Róbert Júlia voltak, de széles körű ötletbörze előzte meg a színrevitelt, nézők, színészek és mindenki, akinek volt már abszurd, röhögtető, és kínos kalandja a honi egészségügyi ellátással, beküldhetett történetet. Kaptunk is elrajzoltsága ellenére egy igazán reprezentatív és pontos képet arról, hogy milyen groteszk dolog is ma Magyarországon egészségügyben dolgozónak, páciensnek, vagy hozzátartozójának lenni.