Hogyan lehet az, hogy a Kripli Johnnyja és Lenin Hetes Ikre 60 éves lett? Úgy, hogy öregszünk. Ő is, meg mi is. Ez persze nem baj. A baj a színészet maga, ahogy a színész tartja: „Kevés dolog marad utánunk, színészek után. A színészi hivatásból adódik, hogy amit létrehozol, olyan illékony...” Pályája, személyes sorsa megmutatta, nagyjából jól gondolja.

Amennyit felvesz(el)

(Jurányi Inkubátorház – Czingel Szilvia könyve alapján: Szakácskönyv a túlélésért - 2018. november 30.-i előadás)

Akár Martin Sherman Rose-története. Ha a témáról szabad ilyet mondani, lightos formában. Az este meglepetése Hay Anna. Különleges hang, figyelmet követelő színpadi jelenlét, még Radnay Csilla és Nagy Mari mellett is, akik persze, „ahogy a csillag jár az égen”. Az előadás során rántott párizsit szolgálnak fel, amit magam a gimnáziumi menzán ettem utoljára, ahogy sokan mások. Privát, nézői időutazás. Egy kis üröm az örömben, tán már az életben nem tudom meg, hogy a krumplis fánk félkiló krumplija mégis mennyi lisztet „vesz fel”. 

(Feledi Project: Hullámok - 2018. november 13.-i előadás /  Örkény Színház – Sylvia Plath: Az üvegbúra – 2018. november 15.-i előadás)

“Virginia Woolf helps.
Her novels make mine possible.”
    (Sylvia Plath)

Sok a hasonlóság Virginia Woolf és Sylvia Plath életútja között, mégis bárgyúság lenne összemosni munkáságukat, sorsukat. Modernista, vallásos írók, akik nőként nőkről írtak, bátran használva új irodalmi formát, kísérleti prózát, szinte úttörőként. A Feledi Project Woolf Hullámok, az Örkény Színház Plath Az üvegbúra című kötetéről gondolta úgy, dolga van vele. Mert üzenetük van a ma emberének a lelki kiúttalanságról, a világtól való elszigetelődésről. Vajon miért is?    

Már megint visszafordult…..  

(MÜPA/CAFe Budapest – Szentpáli Roland/Feledi Project: Orfeusz-balett - 2018. október 17.-i előadás)

Olyan kicsin múlik, hogy Orfeusz és Euridiké története happy end-es legyen, persze most sem volt az. Szentpáli Roland – Offenbach, Sztravinszkij, Gluck, Monteverdi után – megírta saját verzióját, ahogy maga jellemezte „mozdulati zenét”. Feledi János koreográfus pedig mozdult rá, újat mutatva alkalmi táncegyüttesével. Az este legnagyobb csodája a harmónia volt. Zene és (kortárs)tánc számomra még sohasem működött ennyire egységes egészként. Amit a fülem hallott, arra csak egy adekvát válasz volt, az, amit a szemem a színpadon látott. Sajnálom, hogy az Orfeusz-balett csak egy estére szólt.

Glitter and Be Gay

(MŰPA/CAFe Budapest – Berstein: Candide - 2018. október 13.-i előadás)

Mi ez? Opera, operett és/vagy zenés színház? Mindegyik és egyik sem. A West Side Story sikere előtt, 1956-ban a Candide nyitotta a Broadway évadát és azonnal megbukott. Ma viszont reneszánszát éli a mű, L.A.-ban Kelsey Grammer játssza Voltaire-t, és Patti LuPone-nak sem derogál fellépni a produkcióban, Öreg hölgyként. Böhm György rendező határozott vízióval bírt a darabról, produkciója egyszerre volt eklektikus és innovatív. Kedvemre való.  

Nelli Feat. Mariska

(Nemzeti Színház – Örkény István: Tóték - 2018. október 11.-i előadás)

Szűcs Nelli október 10.-én, a Karrier-dal / Vári 60 esten szinte lélek-robbanásként énekelte pályatársnőjének a Csornije glaza című dalt. Másnap Örkény Tótnéja volt a Nemzetiben. Játszott? Nem. Mariskát megtette a darab főszereplőjévé. A színésznő tudja és meri is használni a színpadon a benne rejlő képességeket. Remélem, 30 év múlva ő is kap majd a közönségétől egy KÖSZÖNÖM-estet, mert Vári Évában és benne van valami közös: olyan nekik a színpad, mint albatrosznak a vitorlázó repülés, lételemük.

Opciók

(Nemzeti Színház – Ivan Viripajev: Álomgyár (Dreamworks) - 2018. október 3.-i előadás / Csehov: Egyfelvonásosok – 2018. október 4.-i előadás)

Aki nem Deepak Chopra és Paulo Coelho szavait issza, nehezen fogadja be Ivan Viripajev buddhista tanokkal nyakon öntött mondatait a szeretet erejéről. Néha igen bambának éreztem magam, mert az írói mondanivaló nemhogy 120 percre, de talán 20-ra is kevés. Értettem ugyan mi zajlik előttem, de csak arra gondoltam, annyi remekmű van a világirodalomban - például egy másik orosz, a tehetséges Anton Pavlovics bármely írása -, miért ez a darab? Egy okos barátom azt mondta az előadás után: Opció 1. – megírni az igazat, Opció 2. – hallgatni. Az egyest választottam. 

Mit tettél velünk XX. század?     

(Örkény Színház – Szvetlana Alekszijevics: Secondhand (Elhordott múltjaink, Csernobili ima, Fiúk cinkkoporsóban, Nők a tűzvonalban) - 2018. szeptember 29.-i előadás)

Ötletem se, miért vette elő az Örkény Színház Alekszijevics írásait. Miért érdekes nekünk éppen 2018 őszén a csernobili atomerőmű-katasztrófa, a szovjetek afganisztáni intervenciós háborúja. Az előadás végére megértettem. Nem az események az érdekesek, hanem az emberi élet. Sok-sok millió ember, aki nem tehet arról mikor és hova született, aki a történelem kegyetlen és önző sodrában egyénként csak bliktri. Az ember, aki még a maga életében sem lehet főszereplő, mert a körülmények hatalma megfojtja, megöli őt. A legtöbb, amit elérhet, hogy szabadság nélkül megpróbál boldog lenni, mert szabad akkor lenne, ha nem kellene állandóan valamitől félnie. Hoppá, mégis van az előadásnak aktualitása.  

Minden ifjú színész álma, a meseszép pályakezdés adatott meg neki. Szaladt is az álmai után. Kicsit megcibálta az élet, de megtanulta a talpon maradás szabályait. Kislányos mosolyú színésznő ült velem szemben, az idő múlását csak mókás, „Kalán nénis” szemüvege jelezte. Kiadós nyári zápor kellős közepén találkoztunk. Kapucnis széldzsekiben, ázott szárnyú pillangóként érkezett, de még rátett egy lapáttal, jegeskávét rendelt. Kívül-belül átfagyva, összekucorodva kezdett mesélni. A „pillangó szárnyak” gyorsan megszáradtak, a belőle áradó csendes szenvedély legyűrte a külvilág tolakodását. Szavaira mintha a Teréz körút zajos csúcsforgalma is elhalkult volna. Murányi Tünde ábrándos tekintete ellenére is realista, de még ezen belül is a józanabb fajta. Hivatásába vetett hite nem tört meg. Csillogó tekintettel, mohón várakozva beszélt új feladatairól, holott még a múló évad  is szólította, előadásra szaladt tovább, június utolsó napjaiban.  

A vidéki színész…, aki nem a maga ura   

(Vidéki Színházak Találkozója 2018 - Chirstopher Hampton: Veszedelmes viszonyok - 2018. szeptember 8.-i előadás)

Isten tudja miért, de ezt a produkciót vártam a legjobban, érte még az Örkény Esztrádot is kihagytam. Nem erre számítottam. Az „annyit improvizálok, mint egy vidéki színész” eléggé közhelyes mondata lett a főattrakció a férfi főszereplő szájából. Igaz, ez nyíltszíni tapsot kapott. És nem igen értettem a végén a huhogós nézői elégedettséget. Egy átlagos, nem sok kreativitást felmutató, még a szerző mondanivalóját sem kibontó, néha igen lassú színházi előadást ültünk végig. Nem javította az esélyeket, hogy az előtte lévő estén a miskolciak újrafogalmazták Shakespeare-nek – a még a le nem írt - sorait is.