Két óra kevés volt annak eldöntésére: tragédiát, melodrámát vagy komédiát nézek. Nem tagadom, a dramaturgia szabályait felfedeztem. Volt expositio. David, a Tudomány és társadalom folyóirat főszerkesztője kisbáránynak öltözve, felhőcskés, bebújós pizsamában motyogott a színpad szélén arról, hogy boldogtalan, mert egyedül van a világban. Valós személyként társalgott rákban már elhunyt feleségével, Meryllel, aki mindenképpen rá akarta venni, hogy menjen el a barátaihoz marihuanát szívni és kokaint szippantani. De David nem akart, így a barátok lepték meg otthonában, macinak, Hitlernek, kalózkaptánynak és Hulknak öltözve. Hozták magukkal a Cleopatra jelmezes Elizabethet is, aki ötperces nagymonológot tartott neki a FÉRFIRÓL! David ezt a megpróbáltatást nem vette jól, kiutasította a társaságot. Így bontakozott ki némi ellentét. Az már kétesélyes, hogy az ellentét tetőfokára hágott-e. Mindenesetre volt sorsfordulat, talán kettő is. David meglátta gyászában az alagút végét, beleszeretett a szónokló Elizabethbe. Legjobb barátját, Franket mindeközben megmérgezte felesége, Sally, abban a hitben, hogy gyermeket vár tőle egy másik nő, Betty. Ha úgy vesszük új helyzetek alakultak, lett conclusio. A gyilkossá vált asszony börtönbe, David meg újra padlóra került, hisz új szerelme viszonzatlan maradt. Így aztán a halott asszonyával táncolgatott megint, képzeletben. Nagyjából ennyi a Viripajev-darab tartalma.
Előadás után kénytelen voltam a műsor-lap tüzetes vizsgálatára: „az amerikai filmek általános kliséivel találkozunk…..a darab szereplői a lét értelmét, a szeretet lehetőségét kutatják - egy olyan világban, ahol az „álomgyár” abszurditásig fokozódó mesterséges közege már legyűrte a hétköznapi valóságot.” Anyám, Viktor Rizsakov, a rendező egy hollywoodi filmet sem látott? Mert Viripajev történetét szépen feldolgozta az „álomgyár”, így vagy úgy a P.S. I Love You című filmben, az Amerika szépségben vagy éppen a Halászkirály legendájában. Még sziruposan is reálisabban. Nem beszélve Jackie Collins hollywood-i férjekről és feleségekről írt könyveiről, amiből ha egyet olvastál, mindet olvastad. Az írónőnél aztán vannak hús-vér figurák, lehetett volna meríteni.
Viripajev karakterei gyenge szálon kötődnek „az amerikai filmek általános kliséihez”. Ott van David, aki nem katatón a fájdalomtól, s nem emiatt vonul el a fejében élő álomvilágba. Inkább egy félrecsúszott Woody Alan hős, csak most nem a zsidó lét terhe és szex milyensége a főtéma. A csupa tűz Trill Zsolt szinte leszedálva. Ez valahogy nem az ő szerepe. Kristán Attila Frankként úgy viselkedett, akár egy mini Aranypolgár. (Na, mégis egy filmklisé.) Korrekt szerepformálás, de messze áll ez a figura színészi habitusától. Rácz Józsefnek, aki Sally elhagyott férjét, Teddyt játszotta, Tóth Lászlónak, aki Teddy új szeretője és a John lámát alakító, a szinte élő buddhizmusnak, Bordás Rolandnak semmi esélye nem volt jellemábrázolásra. Egyszerűen nem írt nekik az író szerepet, csak úgy vannak. Az ő karaktereikből nem lehet – Csehovnál maradva – Firszet, Szerebjakovát, Tyelegint kreálni, mert nincs miből.
Katona Kinga, Meryl alakjában üde jelenség. Még halottan is élő a videó-technika segítségével. Ő képviselte a józan észt. Elizabethet Tarpai Viktória formálta meg. Csupa keep smiling, bármelyik lelkizős talk-showban lenne helye. Ötperces monológja a férfiember nagyszerűségéről felépített, majdnem hatásos, annak dacára, hogy mondanivaló benne alig. Próbált valami hétköznapi ésszerűséget megmutatni, csak éppen nem volt ennek ellenpárja a színpadon, mert az „álomgyár abszurditása” az nem jelent meg. Az, hogy egy nő elhagyja egy másik férfiért az urát, aki új partnerének immáron egy férfit választ, majd a nő az új férjét megöli féltékenységében, talán már sablonos is. Ez az élet, a szürke hétköznapok, nem kell hozzá lelkileg elsivárosodni. Frank szeretőjéről Betty-ről (Vas Judit Gigi) nehéz volt elhinni, hogy ez a lány képes lenne egy kiégett üzletembert nejétől elszeretni. De azt is, hogy egy ördögi tervben partner lenne, akár a Mandarlay-ház asszonyában Mrs. Danvers. Fiatal, csinos, de érdektelen figura, ennyi.
Sally, Frank felesége, Szűcs Nelli. Mindegy mit írt az író, ő valamit kezdett a figurával. Számomra az este legjobb jelenete volt, amikor Sally elmegy Davidhez gyónni, megölte Franket. Szűcs Nelli egy clown. Persze, hogy nem megtört asszonyként vall Davidnek, hanem egy fitt-ball labdán átesve, napszemüvegben a sötét éjszakában, nagyestélyiben. (Mondjuk, az nem derül ki a történetből, hogy került a szeme alá monokli, amikor nem verekedés közben ölte meg Franket, hanem whiskyjébe kevert méreggel, annak lefekvés előtti szokásos „kontroll-kortyával”.)
Egy meglepő fordulat azért volt az előadásban. Betört a színpadra a Chicago musical. A börtönbe került Sallyhez belátogatott Betty, bocsánatát kérve, hogy Frank mellett részt vett a nő kínzásában, s azt hazudta gyermeket vár tőle. Ligeti-Kovács Judit, mint Morton mama beengedi, s nyomtak előbb hármasban, majd a teljes stábbak egy majdnem Cella-tangót. Itt veszítettem el a fonalat örökre.
A játékot imponáló térbe helyezte Alekszej Trebugov díszlettervező. Manhattan felhőkarcolóit vetítette a falakra, fekte-fehérben, míg a színpad szinte csupasz volt, csak pár fotel és fitt-ball labda. A jelmezei már kevésbé voltak ennyire ötletesek. Lehet, a látszaton alapuló társadalmi kapcsolatok illusztrálása volt a célja, de ízléstelen szinte műanyag forma-és színvilágot vonultatott fel, talán csak Meryl karaktere úszta ezt meg.
Látható volt, hogy iszonyatos munka van a produkció létrehozásában. (Na meg pénz is, a hozzáadott technikában.) Derekasan küzdő színészek, akik mind akartak valamit kezdeni a szerepükkel. Mit tegyenek, ha az nincs megírva? Kivételesen nem lehetett a színészi talentummal emelni a szövegen, nem volt mit.
Aztán másnap este a Kaszás Attila Teremben három Csehov egyfelvonásos ment a szereplők egy részével. Ezek az írások elég becsületesen papírra vannak vetve. Első jelenet: A Medve. Benne Szűcs Nelli és Trill Zsolt csúcsra járatva, kiegészülve Varga Józseffel, a "medvé"-vel. Szűcs szilajnak is féktelen energiájú színésznő, akinek alaposan vissza kellett vennie, hiszen egy hét hónapja világtól elzárkózó özvegyet adott, Popova Jelena Ivanovnát. Csak hát olyan özvegy volt ő, aki ugyan siratja a férjét, de képtelen kizárni életéből az életet. Koplalásában is benyalja a baracklekvárt, amit szolgája, Luka (Trill Zsolt) tálal neki, s kieszi még a sonkát is az inas uzsonnájából, meglehetősen bizalmas kvaterkázás közben a ló abrakolásáról. Amúgy meg minden porcikája szerelemre éhes. És végre betoppan Szmirnov, a szomszéd birtokos, ilyesféle beszéddel: „Más se hiányzott nekem, mint ez a szoknyás filozófus", „Maga is azok közé a szerencsétlenek közé tartozik, akik nőnek születtek." A felek összecsapnak a halott férj tartozása miatt, a férfi követelni jött, az asszony meg nem akar fizetni. Már éppen pisztolypárbajra készülnek, amikor a nő rádöbben nagyon is valós vágyaira. Még egy „medve” is jobb a semminél. Szűcs Nelli túlzások nélkül, hihető, jól adagolt dühvel, majd ellágyulással játssza a földbirtokos özvegyét, mondhatni finoman. Mulatságos, ahogy szaladna is, meg nem is a férfi után. Teste rohanna, esze még maradna, de szíve mégis hajtja.
Trill Zsolt szólója: A dohányzás ártalmairól című jelenet. Kvalitásos színészhez méltóan, az írás egyetlen ziccerét sem hagyja kihasználatlanul. Előadásmódja csendesen visszafogott. Érezteti, jó, ő egy papucsférj, de zsarnok felesége jobb, ha a háta mögé néz a 13 ablakos kis panzió-házukban, senki ne sajnálkozzon rajta. Ha kell, majd ő szánja magát. A színész remekül használja a közönségét, azonnal belekapaszkodik egy-egy váratlan történésbe a nézőtéren, beépíti játékába a hirtelen tüsszentést, egy leeső táskát. Előadása könnyed, reflektív, élvezetes. Ami a fő, mértéktartó, szórakoztató.
Az utolsó darab, a Leánykérés némiképp vásári komédiává sikeredett, mintha commedia dell’arte és a cirkusz világában ültünk volna, ahol a bohócoknak nagyon meg kellett mutatni, min is kell nevetni. Számomra nem feltétlenül ilyen a csehovi groteszk. A három szereplő, akár a higany, hol lent, hol fent. Minden rossz tulajdonságuk felnagyítva. A lánykérő vőlegény, Ivan Vasziljevics Lomov (Tóth László) szívbajos és csúnya. Natalja Sztyepanovna, a leendő ara (Kacsur Andrea) göthös, fukar, már apja mellett elvirágzott gazdasszony, aki több érdeklődést mutat a bivalyréti legelő és a Csípdmeg kutya, mint a szerelem iránt. Persze azért férjhez menne. Az apját játszó Trill Zsolt itt talán túl heves, túl bogaras. Ezzel együtt élvezhető volt a sokszori heves babhajigálás, a futkosás, hangzavar, erős dobbantások. Csak nem volt folytatása ez a stílus az első két darab érzékeny és míves kidolgozásának.
Az egyfelvonásosokat Vidnyánszky Attila jegyzi rendezőként, a Beregszászi Színházban volt a premier két évtizeddel ezelőtt, s a Nemzetiben is vagy hat éve játsszák már. Remekül használt tér, minimális díszlet, korhű jelmezek (Balla Ildikó munkája mindkettő), minden a színészi játékra kihegyezve. És remek a zeneválasztás is!
A Viripajev-előadásban nem lesz 20 év, mint Csehovban az tuti.
(Fotó: Eöri Szabó Zsolt, A medve)
