Szörnyella, de Eurydice

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 – Offenbach: Orfeusz az alvilágban - 2019. augusztus 12-i előadás)

Ami nekünk Kálmán Imre, az a franciáknak Offenbach, az operettkirály. Barry Kosky úgy hiheti, ő Óz, a nagy varázsló, ha lehetőséget kap, kápráztatnia kell. Fittyet hányt hagyományra, megszokásra, elvárásra. Az „opéra-buffon”-t - ahogy Salzburgban műfajilag besorolták a darabot - valahová Fosse Kabaréja és az Örült nők ketrece közé pozícionálta. A kán-kánt szigorúan csak férfiak járják, néha nyers a színpadi játék, vaskosak a szimbólumok, igaz még épp a jó ízlés határán. Az előadás Salzburgban meglepetés, talán azért lehet itt, mert idén épen 200 éve született Offenbach. 

Szóljatok Stone-nak! 

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 - Luigi Cherubini: Médée - 2019. augusztus 16.-i előadás)

Ha bajban lenne az opera műfaja, azonnal Simon Stone-ért kellene küldeni. A fickó ért ahhoz, hogyan szerezzen a komolyzenének, az operának újabb és újabb – lehetőleg fiatal – követőket. Mintha az operaszínpad Tarantinoja. Gondolta a fene, hogy az idei év legnagyobb élménye Salzburgban egy 1797-es – a világ színpadain alig játszott -  Cherubini darab lesz. Megtanultam Stone nevét, meg a debütáló Elena Stikhináét is. Csendben néztem hogyan megy végbe a színpadi őrségváltás a világ egyik legrangosabb zenei fesztiválján, mert ők új időket hoztak, annyi szent. 

Misztikus, kissé utópisztikus

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019/ Hallein/Perner-Insel – Molnár Ferenc: Liliom - 2019. augusztus 17.-i – bemutató - előadás)

Realista, őszinte, játékos és költői. Ez mind igaz Mundruczó Kornél rendezte Liliom előadásra. A darab valóban egy népszínmű, ahogy Ausztriában mondják: volksstück. Ráadásul ugyanúgy illik ez a történet Bécsbe (Salzburgba) – ha nem jobban - mint Pestre. Sőt, sok közös vonása van Liliomnak Hoffmannsthal Jedermannjaval. Mindketten képtelenek sorsuk evidenciáinak a felismerésére. A rendező egy karizmatikus Julikát választott, Maja Schöne személyében és egy talán még erősebb jelenléttel bíró színésznőt, Oda Thormeyert Muskátné szerepére. Az ismert történeten tudott csavarni egyet, egészen más dimenzióba helyezve Molnár Ferenc klasszikusát. 

„Pepecselés és bíbelődés”

(Miskolci Nemzeti Színház – Kosztolányi Dezső: Édes Anna - 2019. június 27.-i előadás)

Költői színpadkép, lendületes előadás egy erős színtársulattól, egytől-egyig kiváló alakítást nyújtó színészek. Mégis hiányérzettel jöttem ki a színházból. A „bűnös” Kosztolányi. Ahogy életre szóló cimborája, Karinthy Frigyes írta a Nyugatban: „mintha egyenesen szakácskönyvet írna”, bár az Édes Anna „mindenképpen hibátlan, mindazzal a jófélével, amiből készült, s azzal, ami hiányzik belőle.”

Ebony and Ivory  

(Debreceni Csokonai Színház – Dosztojevszkij: Az idióta - 2019. június 14. )
   
Forrong a színházszakma. A POSZT-on pro-és kontra odavágások, de mindez nem számít, mert ha nincs POSZT 2019, valószínűleg sohasem látom ezt az előadást, aminek 2018 áprilisában volt a bemutatója, Debrecenben. A versenyprogram zöme (drfe-től a kategória: vérsz@r), egy-két  biztonsági kűr: Katona, Örkény, Radnóti. Olyanok ők lassan, akár Hofi a Kádár-korban,  gőzszelep, s néha tényleg bátrak. És akkor a program végén jön egy lágy tavaszi fuvallat. Egy szofisztikált, lélekemelő színházi ünnep, és valóban csak a nézőtéren marad meg a jobb-és baloldal, a színpadon SZÍNHÁZ van. Sardar Tagirovsky rendező és csapata viszi a bankot, mindegy kié a proforma díj. 

(Majdnem) Csodaországban 
 
Eljön az idő, amikor egy opera-látógatónak fel kell venni a kesztyűt, végignézni a Ringet. Majdnem megtettem, de a „hármaskát”, Siegfriedet kiütötte Tom Jones, aki éppen ekkor lépett fel a Papp László Sportarénában, a „négyeskét”, Az istenek alkonyát, pedig még egy Sir Tomnál is vonzóbb program. Összegezve: első nekifutásra ez rendben is volt így. Már a második nap végére világossá vált, hogy a Wagner-saga befogadása nem mindennapi esemény. Nem beszélve arról, hogy felfogtam: Siegfried, aki egy testvérpár - Siegmund és Sieglinde -  szerelméből születik, később maga is elveszi  a walkür nagynénjét, Brünnhildét. Közös felmenőjük Wotan főisten ezt még elnézné neki, na de az engedetlenségét, azt nem. (Még jó, hogy nem az én terhem a családjogi – öröklési - viszonyok kikavarása.) Arról a felismerésemről nem is szólva, az elmúlt 30 év minden filmsiker és dallama a Ringből jött.

Who’s Afraid of Amanda Szopkó?   

(Pinceszínház - Balázs Ágnes: Meghallgatás)

Színésznő ír színésznőről, színész rendez színészt, színészházaspár játszik színészházaspárt. A Pinceszínház ősbemutatója, Balázs Ágnes Meghallgatás című darabja Bogár Ella, a híres színésznő és Láng Leonárd, a színészként kevéssé elismert, de színpadi szerzőként éppen sikerrel debütáló művész kapcsolatát tárja elénk, melyről kiderült, hogy működésképtelen; megbuktak szakmai és civil életük összerendezése során. A nagybetűs szerelem egyszer talán megvolt nekik, de elmúlt, az nem tudta összetartani őket. A kettejük közötti kötőanyagot mindig is emberi gyengeségeik és frusztrációik jelentették. A darab címe részben pontos, másrészt csalóka. Valóban meghallgatáson vagyunk, de ennek a castingnak szó szerint vérre menő tétje van, nemhiába aposztrofálja művét pszihokrimiként a szerző. Csak a záró-képekben érti meg a néző, honnan indult igazából a cselekmény, s végtére is meddig jutott ő a két emberi sors megismerésében. 

Be my Baby  

(Trojka Színházi Társulás – Sipos Vera: Silence Book/fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak - 2019. május 11.-i előadás)
   
Vaskos hazugság lenne állítanom, hogy az évad előadását láttam, bár lekötött, nagyon is. A fizikai színházzal csak ismerkedőfélben vagyok, Horváth Csaba és Hegymegi Máté produkciói a referenciám. Persze egy előadásban sem körözött még a szereplők lábfeje az  orromtól pár centire. A történet bergmanos, lélektani konfliktusokkal szöszöl, nem működő párkapcsolatokat mutat meg. Van ritmusa, a hangulata skandivánosan távolságtartó. Bele lehet feledkezni, várja a néző a csavart, ami végül elmarad, de valahogy ez mégsem baj.

És a Buddha-szobor összetört

(Radnóti Színház – Harold Pinter: A gondnok – 2019. május 9.-i előadás)
   
Harold Pinter művei valahol Beckett és McDonagh írásai között vannak, félúton. Egyszerre nevetséges és drámai ami a színpadon folyik, de nem tragikomikus, inkább groteszk. E darabjában három „társadalmilag” beteg embert látunk. A látszatra legelesettebb egyszerre csak ördöggé válik. A színpadi démont Schneider Zoltán játssza. Tíz év után újra az ő vállain nyugszik egy produkció, nemcsak az előadás fontos epizodistája. Már ezért érdemes volt Alföldi Róbertnek kézbe venni a szövegkönyvet. 

Soha nem találkoztunk személyesen, mégis lassan három éve „fecsegünk”. Színházról, könyvekről, filmről, zenéről, múltról, máról, életről, halálról, betegségről, kicsinyességről, nagyszerűségről, egyszóval mindenről. Nem állítanám, hogy nyitott könyv előttem, de a sok kis részlet már egésszé állt össze, és néha érteni vélem őt. Kevesekkel osztom meg úgy a gondolataimat, ahogy vele. Ma, 2019. április 24. napján ünnepli a 70. születésnapját, örülök, hogy „ismerhetem” őt.