Pennyt adnék a gondolatáért……

(MÜPA – CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitóelőadása – Bartók: Kékszakállú herceg vára, Csodálatos Mandarin - 2016. október 7.)

Vitray Tamástól hallottam még gyerekkoromban ezt az angol szólást, egy Navratilova-Graf teniszmérkőzés közben. Most értettem meg igazán a népi bölcsesség értelmét, ahogy néztem Káel Csaba rendezte Kékszakállú herceg várát a MÜPA-ban. Ámultam, de nem jóleső érzések közepette. Az volt a legkevesebb, hogy elképzelésem sem volt mi járhatott vajon az alkotók fejében.

Yusif, a köznapi hős

(MÜPA - Anna Netrebko és Yusif Eyvazov-koncert - 2016. szeptember 29.)

Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk, mindig kell bűnbak. Még egy olyan eseményen is, mint Anna Netrebko és Yusif Eyvazov ária-estje. Az egyiket piedesztálra emelni, a másikat pofozó-zsáknak használni. A mai hírek veleje, elviseltük Yusif-ot, mert Anna csatolmánya. Pedig Eyvazovnak – aki vitathatatlanul tehetséges és rokonszenves - csak egy hibája van, nem megasztár. Azt már csak kevesen veszik észre, mennyi kurázsi és elszántság kell ahhoz, hogy keserűség nélkül tudjon örülni a szeretett nő sikerének. Kitegye magát annak, hogy kiáll a színpadra egy állócsillag mellé, tenni mosolyogva a dolgát, hogy a másik még jobban ragyoghasson.

A beregszászi négyes

(Nemzeti Színház – Szergej Medvegyev: Fodrásznő (100.) - 2016. október 17.-i előadás/ A.P.Csehov: Három nővér - 2016. november 6.-i előadás)

„Oroszországot nem lehet megérteni,
hinni kell benne”
 (Fjodor Ivanovics Tyutcsev)

Kristán-Szűcs-Trill-Tóth, négy hajdani beregszászi színésznek sikerült az, amit elképzelhetetlennek hittem. Morális alapon nyugvó, zsigeri ellenállásom megtörése a mai Nemzeti Színházzal szemben. Van az a művészi teljesítmény, ami képes két órára felülírni, hogy minek a lerombolása árán működhet egy művészeti intézmény, csak a produkció számít, és ami a színpadon történik. Az a fontos mire képes az akarat, a tehetség és a művészi alázat. Bónuszkén egy pillanat Szűcs Nellitől, aminek az emléke hosszan megmarad a figyelmes nézőben. 

Agyő Robi, welcome Róbert !

(Centrál Színház – Lerner/Loewe: My fair lady – 2016. október 12.-i előadás)

Sok gondolatot és érzést keltett bennem a My fair lady új bemutatója. A legmarkánsabb mégis az volt, hogy a magyar színházi élet enfant terrible-je, Alföldi Róbert, ha nem is finom angol, de ezüstös hajú, középkorú úrrá érett. És nagyon jól áll neki!

Ernő nem tud hibázni!

(CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál – Christopher Marlowe: II. Edward – 2016. október 9.-i előadás)

Felzaklatott Alföldi. Miért kell nekem a hosszasan, szenvedélyesen csókolódzó Fekete Ernőt és Patkós Mártont néznem, amikor egy quasi királydrámára ültem be? Ad abszurdum miért kell pánikban lennem amiatt, hogy Fekete Ernőről leesik még a rajta lógó vacak kis lepel is, s még többet látok, mint amit a rendező már amúgy is megmutatott. Persze semmi kifogásom Fekete Ernő ellen Ádám-kosztümben, de Alföldi Róbert rendezőként – az én ízlésem szerint - most öncélúan sokkolt. Ezen az estén kevesebbel is beértem volna. Fekete Ernő olyan formátumú színész, hogy egy oldalpillantásából nagyregényt olvasok ki, nem kell levetkőztetni, hogy hasson rám és a többi nézőre.

Ezen bizony dolgozni kell még!  

(Thália Színház – Francis Veber: Bérgyilkos a szomszédom – 2016. október 8.-i előadás)

A Bérgyilkos a barátom egy nem túl bonyolult dramaturgiájú, de azért megírt bohózat. Hasonló kaliberű, mint a Játékszínben a Hölgy fecseg és nyomoz. Csak hát nagyon nem mindegy ki viszi színre és kik adják elő. A Játékszínben tudták, ha van egy abszolút nagyágyú, a többi már megy magától az oldalvízen. A Thália Színház nem ismerte fel ezt az alapösszefüggést, a bemutatóval (már) megint nem jár csúcsra.

Vargas könnyei

(Wiener Staatsoper – Verdi: Simon Boccanegra – 2016. október 3.-i előadás)

Hvorosztovszkij - D’Arcangelo - Vargas. Együtt, egy színpadon. Erre még a sors is azt mondta, na nem. Hvorosztovszkijt orvosai visszarendelték kemoterápiára az előadás előtt pár nappal. Nem baj, bepótoljuk ezt még Dimaval, s azt se bánom, ha Anyeginként, vagy Scarpiaként. Lehet, ha összejön a meghirdetett előadás, az már valóban befogadhatatlan élményt hozott volna. Így csak tátva maradt a szánk.

Akik a vendégbarátságra azért ráfaragtak…

(Sanyi és Aranka Színház - Aiszkhülosz: Oltalomkeresők - Karsai György beavatószínháza - 2016. október 2.-i előadás)

"Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint,
saját olvasmányai alapján,
de ne azok után, amiket mások mondanak neki."
(Einstein)

Karsai tanár úr újabb görög beavatószínházában nyomtuk le a 2016-os, „brüsszeli üzengetős” népszavazás délutánját. A kezdet pazar volt, jól esik a mezei nézőnek, amikor egy Kossuth-díjas tépkedi a színházjegyét, jelesül Lukáts Andor. Már az este első mondata tanulságokkal bírt. Megtudtuk, a xénia szó a görög nyelvben két jelentéssel is bír, az idegent és a vendéget egyaránt így nevezik. Aki idegen, az egyben vendég, s aki vendég, az a görög morál egyik alaptételeként, jogosult a vendégbarátságra.

Csak egy tánc volt?

(Nemzeti Táncszínház - Feledi Project: Psyché - 2016. szeptember 22.- i előadás)

Lehet, botorság arról írni, amihez alapvetően semmi köze nincs az embernek, de érzi, mégis valami megfogta, foglalkoztatja. Eddig a napig tuti az utolsó utáni ötleteim egyike lett volna, beülni egy modern táncszínházi előadásra. Miért tettem mégis? Az életemben tavaly felbukkanó „pillangóhatás” újabb kis fodraként, egy új ismerős invitálására. De ha már így esett, a lehető legjobb, ami velem történhetett, hogy ez a Feledi Project egyik előadása volt.   

Sej ripityom ! 

(Spinoza Színház – Jávor: A fenegyerek, a színművész és az ember - 2016. szeptember 13.-i előadás)

“Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek.”
(Pál apostol első levele a korintusiakhoz)

Akárhogy is, talán Jávor Pál az egyetlen igazi magyar filmsztár, a mi Clarke Gable-ünk. Lassan egy emberöltő, 57 éve halott, de nincs hét, hogy ne játszanák valamelyik filmjét a tv-ben, ne csendülne fel valahol a Gyűlölöm a vadvirágos rétet, vagy a Jaj de szép kék szeme van magának. A filmek ma már megmosolyogni valók, a minőségük éppen a nézhetőség határán, a dalok banálisak, színészi alakításról alig-alig beszélhetünk, és mégis hatnak. Lehet már nem él olyan néző, aki színpadon látta Jávort, ő azonban mégis itt él közöttünk. Nagyon úgy tűnik, Jávor örökkön-örökké ragyogni fog a magyar színművészet egén.