Érdemes elidőzni az író, Rideg Sándor személyénél kicsit, akit legismertebb műve, az Indul a bakterház beárnyékol. Ha nevét halljuk, rávágjuk Bendegúz. Pedig tucatnyi írása van, három József Attila-díja, egy Kossuth-díja, sírja a Farkasréti temetőben. Viharos időkben élt, az első világháborúban cseperedett fel cselédgyerekként, majd a Horthy-korszak nincstelenségében volt fiatal felnőtt, nyilván, hogy huszonévesen már harcos munkásmozgalmár. Első regényét, az Indul a bakterházat 1939-ben a Népszava közölte, az írószakma tehetséges népi íróként köszöntötte, de e titulus már Németh Lászlóé és Illyés Gyuláé volt, Rideg nem fért be közéjük a négy elemijével és csikóstudományával. Aztán jött a Rákosi-kor, a kommunista éra. Kortársai szerint nem volt a rendszer szolgája, „hihetetlenül becsületes volt”, és csak azt írta, amiben hitt, amit helyesnek tartott. Jó, hogy helye lett a magyar irodalomtörténetében.
Mihályfi Sándor 1980-as regényből adaptált tv-filmje pont annyit használt Ridegnek, amennyit ártott. Ugyan minden idők egyik legjobb filmje között tartják számon, de vígjáték. Holott az Indul a bakterház valahol a korszak társadalomábrázolása, a főhős sorsának van történelmi és társadalmi mélysége, nagyképűen: szociológiai determináltsága. Bendegúz lázad sorsa ellen, megaláztatásait torolja meg környezetén. A múlt század harmincas éveiben egy fiatal élet, lehetne Tamási Áron Ábeljének vagy Tersánszky Kakuk Marcijának vasutas-tehénpásztor rokona. Nehéz a regényt színpadra vinni, mert a szereplők csak a történetben élnek, nem követjük életüket, csak adott élethelyzetüket egy erősen leszűkített helyen: egy vidéki bakterházban. A konfliktusok helyzetkomikumra épülnek, erős népmesei elemeket hordozva. Ha szigorúak vagyunk, nincs is színdarab, csak elrajzolt karakterek és egy nagy poénhalmaz. De közben meg mégis ott van benne a nyomor, a mérgező társadalmi-politikai helyzet: a falu elképesztő elmaradottsága, a szegények iskolázatlansága, Trianon, lusta állami alkalmazott, korrupt rendőr, ügyeskedő kereskedő, simlis, de okos falusi ember, a családnak teherré vált öregasszony, házasságon belüli kicsapongás, abuzált kamasz.
Annak ellenére, hogy a Tímár Péter által színpadra írt regényadaptáció bohózat, Böhm György rendező ezeket mind színpadra tette, rendezői víziója, hogy mindig van kiút, és a ránk szabott, a jelen korunk (magyar) elmebaja is igenis túlélhető. Mellette van most is a Böhm-team: Michac Gábor díszlettervező, Túri Erzsébet jelmeztervező és Bakó Gábor koreográfus. Négyen hoznak létre egy igen impozáns, a felszínén idilli, a részleteiben nagyon groteszk látványvilágot. Michac színpada több szintes, tetszetős és gazdag részletvilágú, a zsírosbödöntől a dézsán át a kurrogó galambdúcig, beleértve a kerti budit is. Életemben először láttam színpadon, amiről sokat olvastam, hogy a falusi lagzik asztalának építéséhez leakasztják a ház gyalult ajtajait. Túri Erzsébet jelmezei nem hivalkodók, szegénysorsú emberek lakják a falut, egyetlen túlzást engedett, a vőfély a lagziban egy élő matyóbabává változik. Bakó Gábor mozgáskoreográfiái megcsinálták több szereplő számára a karaktert, mozgássorai tisztelegnek némiképpen Kemény Henrik bábszínháza előtt.
Sajnos, a József Attila Színházban láttam vendégjátékukat, így a díszlet számos eleme rejtve maradt előttem, mert ez a színpad sokkal kisebb, mint a zalaegerszegi, és a nézőtér felfelé néz, nem lefelé. Így például csak a képeken láttam, hogy a bakterház ebédlő asztala alatt Nagy-Magyarország formájú a fű, ahogy a mozgás-koreográfiákon is látszott, hogy nincs hely a teljes „kipörgésre”.
Rendezői truváj a végig színpadon masírozó tűzoltózenekar, mert azonnal előhívják a tudatalattiból a filmes asszociációkat, meg amit érzelmileg ezekhez társítunk: Tűz van, babám, Isten hozta, őrnagy úr!, Macskajaj. (A zenekar tagjai: D. Varga Ádám, Görög Ferencz, Hertelendy Attila, Jens Christian Clausen, Schüttönhelm Tibor, amúgy ketten közülök a színház színészei.) A zenei betétek külön fejezete az előadásnak, a második nagy truváj. Egyben ez az előadás kvíz-része is, több tucatnyi dallamfoszlány, aminek az adott jelenethez köze van, a szöveg, a dal kora mögöttes értelmet, áthallást ad neki. Händel- Mendelssohn-Kálmán Imre-Ábrahám Pál-Morricone-Bella Ciao-Bubamara zenei tengelyen mozgunk.
Az előadás Bendegúza ezen az estén a kb. hét-nyolcéves Besenczi Zsongor volt. Aki über cuki, de még kicsi a szerephez, tényleg kisgyerek, az ő színpadi jelentléte a csintalanságra teszi a hangsúlyt. Holott Bendegúz már nem gyerek, és még nem felnőtt, egy félnótás tinédzser. (A másik szereposztásban Kovács Dávid játssza, aki már megfelel életkorban a figurának, és tavaly A tanú-ban remek úttörő volt.) Éppen ezért a hangsúlyok eltolódnak az előadásban és a Bakter a főszereplő, csak aztán jön Bendegúz, és mellette azon társulati tagok bevonása, akik a regényben valójában mellékszereplő karaktereket - a szélesebb színészi eszköztáruknál fogva - erősebb színpadi jelenléttel tudják megfejelni.
A Baktert Besenczi Árpád játssza visszafogottan és remekül, mert felmutatja a figura tragikomikumát. A joviális – kicsit Svejkes - külseje jól illik a Rideg Sándor-i groteszk világba. Nagyon jó a szövegmondása, ahogy hangsúlyozással az egyszerű, látszólag ártatlan mondatoknak ad egy kis jelenkori áthallást, például a „magyar királyi vasút szörnyű állapotáról”. A Hevesi Sándor Színházat Farkas Ignác tette fel színházi térképemre 2014-es Kohlhaas Mihály alakításával. Aztán jött Gyurica, Petronius, Bástya elvtárs, és kísérem pályáját, színházát. Az előadásban ő a piócásember, s ahogy a regényben a Bakteron, úgy az előadáson is sokat segít jelenléte. Amikor Farkas bejön a színpadra, egy olyan színész jön be, akire onnantól figyelni kell, tartása, aurája van. Most is, a szöveges jelenete alatt is, és akkor is, ha vendég az esküvői tömegben. Szálfa termet, erélyes hang, szigorú tekintet, de háta pici göbületéből látszik, hogy a piócás egy életművész svihák. Mellette Buga Jóska vőfély szerepében Szakály Aurél, aki szintén igazán szuverén színpadi figurát teremt. Merész ugyanannak a verbális és mozgáspoénnak a nyolc-tízszeri ismétlése, és bravúr, hogy bejön és működik, teljes lesz tőle a figura. Toppancs szerepében Kiss Ernő nem operál a sántasággal, más oldalról közelít a Patás alakjához, jelleméhez. Meglepetés Borcsa, a bakter felesége szerepében Debrei Zsuzsanna, lévén primadonna. Most abszolút hitellel egy tenyeres-talpas, mosdatlan szájú falusi ténsasszony, tanulatlan, babonás bakterfeleség, és önfeledten csúnya és darabos.
Tetszett, hogy a Banyát Cseh Richárd, hórihorgas fiatal színész játszotta, mozgásában és hangban egyaránt kiválóan. A Marhakereskedőt alakító Farkas Gergőnek, Csámpás Rozi szerepében Kovács Virágnak, az apját játszó Andics Tibornak, Hertelendy Attila és Fritz Attila csendőr figuráinak rengeteg pici játékot, poént talált ki a rendező hangban, kellékekkel. Ezáltal a pármondatos színpadi jelenések is ötlet- és ingerdúsak, van bennük egyedi szín, ritmus, vagyis élet.
Ülnek a poénok, és nemcsak humorosnak szánt, de az is az előadás. Már-már merész, ahogy a rendező - a mára színházi legendává vált - szilvás gombóccal operál az előadásban. Böhm bölcsen nem erőlteti a népi nyelvezetet sem, nincs tájszólás. Ráadásul minden szereplőtől megköveteli a tökéletes poénmondást, és nem tűri az öncélú durva beszédet az előadásban, a trágár szavakat tartalmazó mondatokban nem engedi senkinek a hangsúlyt az obszcén szóra tenni. Teljesen szembe megy a szereposztással a filmből mára unalomig ismert fizikai megjelenítéssel, más gesztusrendszerrel dolgozik. És mivel van mondanivalója és víziója, nem kell még az esküvőn sem nagy dínomdánom, és táncos-zenés betéttel elfedni az alkotói motiválatlanságot. Még akkor sem engedi, hogy Debrei Zsuzsanna dalra fakadjon, amikor annak igenis lenne helye.
Ez az előadás véletlenül sem egy korábbi és mások sikerének újrahasznosítása, minden elemében eredeti. Böhm csak önmagától csór, a szeretett Arany János balladai légkörét, a macskanyávogást, Ruszt József emlékének becsempészésére az esernyő-nyitást. Bírja szívvel, ötlettel a két részt, s egy újabb sikeres, egyben okosan szórakoztató előadást adott Zalaegerszegnek. Persze ez kötelező is számára, hiszen a színház örökös tagja immáron.
Fotó: zalaegerszeg.hu/ Seres Péter
