Iza színházban járt - Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Örkény Színház)
vasárnap, 27 november 2016 16:36

Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Örkény Színház)

Értékelés:
(15 szavazat)

Ez egy ilyen történet

Életünkbe beépült a csalás és az öncsalás, ez a modus vivendi, ahogy Kuligin mondaná. Anton Pavlovics elégedett lenne: a megcsalt férj, a Prozorov-világot lebontó hűtlen feleség, és a feleségét feleséggel csaló leendő dandártábornok élete ugyanannyit ér, mint Olgáé, Másáé és Irináé. És a miénk. Bagossy László Három nővért rendezett az Örkényben. 

Minden kornak megvan a maga Három nővér-rendezése.  Ascheré a Katonában az ananké: fájdalmas, nevetséges, pontosan ábrázolt otthonos reménytelenség, Serbané az Alföldi-Nemzetiben a szabad akarat lehetetlenségére, lelki fájdalmaink értelmetlenségére felszabadítóan emlékeztető friss bravúrstück, Bagossyé az emberi sorsokat morzsoló közönyös idő láttatása.  A darab egy óraszerkezetben játszódik, fekete színpadon, a két forgó időről időre elfordulva jelzi az idő múlását. Nővérek, szerelmek, bánatok, hivatalsegédek, szamovárok, katonák minimáldíszletben jönnek és mennek: az élet múlik. Körben egy háromlépcsős lelátón mintha az óra kis bábui várakoznának jelenésre szép színesen: bejönnek, élnek, reménykednek, szenvednek, pördülnek egyet a keréken és visszabújnak. Ennyi.

A rendezés csupa kíméletlen figyelem, az alakítások bővelkednek szép részletekben. Olgát Takács Nóra Diána játssza: a legidősebb nővér itt egyértelműen anyafigura, hisztit szerel le, józanságra int, magányából építkező önuralma, időnként előtörő ólmos fáradsága markotányosnői irányítással párosul. Mása (Tenki Réka) a vitán felüli jó nő, akinek jár a szerelem, de ez megrágja az eszét és szívét is. Nem adatik neki idő sem, hogy átgondolja, megérte-e: a veszteség régi ismerősként újra sínre löki az életét, a három kisemmizett egyikeként él tovább. Legalább feleségként, ha ez előny. Mácsai Pál Versinyinje a sokadik orosz kisvárosban árusíthatja már ki bolond felesége és két kislánya történetével alátámasztott obligát tragédiáját és két-háromszáz év múlva kezdetű filozofálását. És eközben megöregedett: szerelmi vallomása után, teára várva – orosz darab, igen, – a felesége újabb öngyilkossági kísérletéről szóló levelet hibátlan eleganciával és  rövidlátása miatti ingerültséggel olvassa: először eltartja a levélpapírt, aztán még jobban, végül előcibálja ötven pluszosoknak szóló olvasószemüvegét. Perfekt. Mint ahogy az is, hogy a fütyörésző Mása és tányérsapkás Versinyin a nagy vallomás után cserél: Mása viseli a tányérsapkát és Versinyin fütyörészik lazán.  Zsigmond Emőke Irinájának a rövid virágzás-hosszú fonnyadás kombináció jut, fel-fel törő hisztériával: végül is jogos.  A tűzvész-jelenetben  ágy alá bújva panaszolja a jövőtlenségét, előre elfogadott boldogtalanságát. Felette arcközelben az ágy lapja, mintha egy koporsóból kiabálna. Tuzenbachja – Máthé Zsolt végre nem elrajzolt, abszurd figurát játszik – a csúnya fiú, akinek van szíve. A báró egyenruhában sem mutat sokat, folyamatos társasági mosolya, megengedő tréfái, unterman szerepet vállaló társalgása fájdalmas. Mikor végre civilben meglátjuk: tényleg nagyon csúnya. Lila, zöld, barna ruhadarabjaiban, vattával érzékeny fülében szánalmas. Bátor, szép játék. Epres Attila Kuliginje az egyik legerősebb alakítás, öntudatos önáltatása, folyamatosan nyüszögő kívánkozása felesége után több mint komikus.  Férji mivolta identitásképző erő: hangjával, testtartásával jelentőséget ad az állandóan ismételgetett „Mása férje vagyok” frázisnak. Natasa, Hámori Gabriella a színtiszta sötét önzés maga, friss erő, első pillanattól lehengerlően veszi át a hatalmat az anyag és a lélek felett: Andrejből (Vajda Milán) a legrosszabbat hozza ki: kisszerű, taszítóan magyarázkodó, elrajzolt testű, megválthatatlan lelkű antiférfit, kinek öngyötrése is viszolyogtató. Gálffi László Csebutikinje alkoholizmusával együtt is a Prozorov-házon kívül áll: annak kimondásával, hogy minden teljesen mindegy, speciális szabadságot ad magának. Jövőt nem. Elrajzolt, sérült lelkű Nagy Zsolt Szoljonija, akik szereplői lehetnének életének, akik oldhatnák magányát, azokat pusztítja el: megöli Tuzenbachot, még szerencsétlenebbé teszi Irinát. Fedotyik és Rode (Novkov Máté és Dóra Béla) sem friss erő, csak fiatal, aztán ahogy a tűzvész emészti el kis vagyonkájukat, úgy az áthelyezés eliminálja kialakuló emberi kapcsolataikat is. Pogány Judit Anfiszája és Darvas Ferenc néma szereplővé tett Ferapontja pontosan mutatja: ha öreg vagy, válj láthatatlanná, hogy megmaradjon a megélhetésed, fedél a fejed fölött, csak észre ne vegyenek, mert akkor elgondolkodnak: minek is vagy még ott? Nem lenne már ideje, hogy ne legyél?

Ha van akaratereje a szereplőknek, ha nincs: vesznek. Nem barát az idő, fáraszt csak a remény, kisemmiz a bizalom és kötődés. Kegyetlen és pontos rendezés.

Megjelent: 2276 alkalommal