Szívem kedves vendéglátós ismerőse szerint, aki ebből az iparágból egy kisebb vagyont akar kivenni, annak feltétlenül bele kell tennie egy nagyobbat. Itt az Orfeum vezetése-befektetői biztosra mentek: mind a darab, mind a rendező, mind az előadói gárda prémiumkategóriás. Bátrak is: igen, ebben az előadásban csúnyán beszélnek, nem is a művészeti akadémia küldöttgyűlésén játszódik, de hát pergős-rakkolós gengsztersztoriról van szó, nem lehet azt mondani bankrablás közben, hogy „gyötör a gyanú, Ön tán nem is úriember”. Szóval elismerés a vezetésnek, hogy bevállalták a műfaj egy kiváló példányát, sajnos láttunk már olyat, hogy a befektető csak glaszékesztyűvel óhajtotta megfogni a forintot, noha nem az Orsolyáknál nevelkedett, már ha nevelkedett valahol egyáltalán.
A vacsoraszínház amúgy érzékeny műfaj, ha színész lennék, rezegne a szemhéjam - bármily profi vagyok is, - ha arcba ásítana-pogácsázna az ezerfejű cézár gyengébb minőségű képviselője. Ilyenkor ugye nincs meg a védelmet adó kőszínházi dignitás és védüzem, minden pillanatot kézben kell tartani, tízszer jobbnak kell lenni, mintha Thália papja barna cipőben, bérletben Ibsent mormolna gimnazistáknak nagy átéléssel, ügyelővel, súgóval, munkavédelmi előadóval. És a csapat: Muri Enikő, Ódor Kristóf, Gansta Zolee, Erdős Borcsa, Kékesi Gábor és Vincze Márton vitán felül profik, Böhm nagy erénye azonnal látszik: a tökéletes casting.
A főszereplő Muri Enikő Bonnie-ként friss, vonzó, a szellemes cinizmus legalább ötven árnyalatával, spontán játékkedvvel, műfajelső énektudással. Ódor Kristóf vitán felüli gengszter-amorózója megkapja az írótól és a rendezőtől a jellemformálásra módot adó kis szerepbeli csavart: rendes, nem okos, sokat bántott fiú ez Clyde – Ódor él a lehetőséggel, apró megfigyelésekkel feldúsított alakítása túllép a műfaji kereteken. A főszereplők közt működik a kémia, ez elengedhetetlen.
Erdős Borcsa, Kékesi Gábor, Vincze Márton az előadás teherhordói, fejenként legalább három karaktert visznek és bírják. Erős és pontos stilizáció, rivaldaérzékenység jellemzi összjátékukat. Kis kórusukból bármelyikük kiragyogása emlékezetes, kedvencem Erdős Borcsa pink Barbie-gengsztere és terhes anyukája, ahogy Erdős ezek között vált, az perfekt. Kékesi Gábor rosszfiú-specialista erős komikusi érzékkel, Vincze Márton szépen skiccel több karaktert pár mozdulattal is. És a nagy truváj: Gangsta Zolee a szó minden értelmében különleges, szarkasztikus Angyalt játszik, fundamentális színpadi személyiségét jól használó, smirglimodorú jótevőt. Szinte végig jelen van és bírja a színészi tempójú és pontosságú csatlakozást, kiváló ötlet volt a csapat részévé tenni.
Az elhangzó dalokat ab start ismeri és dúdolja a közönség - Szabó Ági dalszövegeire főleg Pély Barna, Rakonczai Viktor dallamai -, szituációra igazítva, újra gondolva mini-musical nívó jön létre, Bakó Gábor friss és humoros, műfajpatent koreográfiáját élvezet nézni. Díszletet elgondolni orfeum pódiumra erős szakmai tudást igényel, Michac Gábor jól kezelhető, autentikus díszletet tervezett.
Épp lapozgattam az Incze-féle Színházi Életeket az előadás előtt, valahogy így képzeltem az éjszakai Budapest varieté-revü aranykorát. Menjen az Orfeumba, aki teheti.
