Iza színházban járt - Molnár Ferenc: Liliom (Budaörsi Latinovits Színház)
hétfő, 22 január 2024 00:33

Molnár Ferenc: Liliom (Budaörsi Latinovits Színház)

Értékelés:
(54 szavazat)

Ahogy azt elképzeli

(Budaörsi Latinovits Színház - Molnár Ferenc - Liliom – 2023. december 16-i előadás)

Csak egy férfi képzeli, hogy nem fáj, ha bántja a nőt. Fáj és nincs bocsánat. Csak egy művész képzeli, hogy tud polgári-normálisan élni. Nem tud és belebukik. Alföldi Liliomjának sem bocsátunk meg, de megértjük milyen egy művész. Nem irigylünk senkit.

Aki legalább negyven, de inkább ötven éves, minden színház- és filmművészeti utalást azonosíthat az előadásból. Van bőven. Levettem a polcról a Liliomot - mint Szarvas Józsi Sztanyiszlavszkijt - e kicsiny íráshoz. Előadhatatlanul érzelgősnek, lassúnak találtam, olvasva persze minden melodramatikusnak tűnik, mert nem rak alá a képzelet mai látványvilágot, csak a darabtörténet miatt vurstlirózsaszínt némi Vígszínház-bézzsel.  Kovalik Balázs rendező a Liliomot költőietleníti, darabokra szedi, dekonstruálja, újraépíti, Liliomot – az ismert művészt - végig temeti, nem dicséri. Alföldit jó látni újra nemcsak nagy, hanem nehéz szerepben is.  Az előadás az eredeti darabidőre és szerkezetre fittyet hány, időtlenné, „bármi lehet”- érzetet keltővé teszi. Ez nem romantikus föld-tisztítótűz-föld viszonylatú meskete virágos szoknyájú cselédlányról és a csíkos trikójú hintáslegényről. Egyensúlyban vannak az evilági és „túlvilági” részek, hálistennek zéró a moralitásjáték. A kimaradt jelenetekből bravúrstück mozifilm-részletek készültek, így szép gesztusként a társulat egésze játszik. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez az Örkényes Solness furcsa párja. Úgy látszik, a karizmatikus és/vagy művész pusztítókat (ugyanaz?) és pusztulásukat időről-időre színpadra kell vinni. Apropó ehhez Molnár, mint ahogy apropó az Örkényben Ibsen is. Lett két érvényes nézetünk, ám Kovaliknál mégis több a szív, mint Gáspárnál. Alumíniumkonténerben színháztörténet nem látott még ilyen lebegősen szép szerelmi vallomást soha.

Van az előadásban nobilisan egyszerű és szikár, megrázó vendégszöveg is, de a pátosztalanítás is prímán sikerült, ezen felül derültségre okot adóan említtetik a magyar színházi szakma is. (A közönség a premieren ezen jobban szórakozott, mint a szakmai publikum.)

Alföldi Liliomja nem kedves vagány, hanem általában célra tartó, koncentrált, de kiégett profi. Épp a semmiben: kifelé tartva „állásából” megpillantja Julit és dönt a változtatás mellett, hátha sikerül. Alföldi Liliomja belakott terében nem botorkál, ismert emberei között magabiztos, a nem próbált rendes élet viszont tönkreteszi, ügyetlen, rosszul szeret, rosszul dönt, rosszul él. Ez egy nincs visszaút-trip, hiába erőlködik a transzcendencia. Hartai Petra Julija a kezdetektől fogva illúziótlan, csendes-konok hosszútávfutó, nem eszi meg az élet, nem gyárt illúziókat. Furcsa apoteózis jut nekik: a csillogó alumíniumkonténer belsejében ezüst ruhában álló szerelmespár szerelme olyan időtlen szép, hogy ez a sehova sem vezető érzelem önmaga jutalma lesz. Az egész „örökölt” alaptematikát, miszerint „fáj-e, ha olyan bánt, akit szeretünk” könnyedén lepöccenti magáról a rendezés.  

Ez a prémium szerelmi vallomások előadása, a kiváló Böröndi Bence Hugóként a premieren méltán nyílt tapsot kapott Marcikához (az ígéretes és laza Juhász Vince e.h.) intézett csendes, eszköztelennek ható monológja miatt. Ez alatt érti meg Liliom, hogy milyen egyszerű és mindent átható dolog a szerelem és milyen nehéz ezt megélni, átadni: kétségbe is esik. Ilyet nem tud, művész volt egész életében, neki adták oda magukat az emberek, nem ő adta oda magát. Az, hogy Muskátot (nem Muskátnét) Ilyés Róbert játssza és Marika Marcika lett, nem vetette elő senkivel a repülősót a nézőtéren, az amúgy érzelmileg telített jelenetekhez hozzáadódott egy újabb értelmezési tartomány. Spolarics Andrea hideglelős Ficsúrja, de különösen nem evilági érzetű temetéskísérője, Angyala(?) a színésznő fantasztikus, derengő fehér kishercegfrizurájával és a sokat tudó mosolyával nagyszínpadira tágítja a teret.

Szarkazmust és abszurditást sem nélkülöző rendezés ez: az egész előadáson keresztül húzódó elmúlás-hangulat, a hulladékhoz, költözéshez egyaránt passzoló és színpadot uraló gigantikus konténer és annak hangban-képben indusztriális, hideg működése, a szemeteszsákok jelenléte, a „másvilág” bornírt Disney-szereplői mind ezt erősítik. Koltai Tamástól tudjuk, hogy „a színház önmagában stilizáció, megemelt valóság - bárhová "áttehetjük", ha konzekvensen, a magunk által kijelölt szabályrendszerben tesszük”. Kovalik érvényesen, lenyűgözően teremti meg ez a rendszert a színész-művésztemetés, Liliom és Julika kapcsolata jeleneteivel, nyilván majd szaknők és szakférfiak egész sora fogja ezt szétírni és szálazni, de ami a legfontosabb: hiányérzetet nem okozott az előadás, sokat, sokáig fogunk róla beszélni.

Játsszák: ALFÖLDI RÓBERT m.v., HARTAI PETRA, SPOLARICS ANDREA, ILYÉS RÓBERT, BÖRÖNDI BENCE, JUHÁSZ VINCE e.h., BREGYÁN PÉTER
Valamint: BOHOCZKI SÁRA, CHOVÁN GÁBOR, FRÖHLICH KRISTÓF, MERTZ TIBOR, PÁDER PETRA, SAS ZOLTÁN e.h., SZŐTS ORSI, TAKÁCS KATALIN
dramaturg ARI-NAGY BARBARA
díszlettervező ANTAL CSABA
jelmeztervező BENEDEK MARI
jelmeztervező-asszisztens MOHÁCSI NÓRA, SZABADOS SZILVIA
világítás SOKORAI ATTILA
hang PELLEI MILÁN
a rendező munkatársa SZEKERES VANDA
súgó SZABÓ BRIGITTA
rendező KOVALIK BALÁZS

 

 

Megjelent: 809 alkalommal