Iza színházban járt - Platón: Szókratész védőbeszéde és Weiner Sennyei Tibor: Diogenész (Kettőspont Színház)
szombat, 14 október 2023 15:12

Platón: Szókratész védőbeszéde és Weiner Sennyei Tibor: Diogenész (Kettőspont Színház)

Értékelés:
(92 szavazat)

Szent őrültek 

(Kettőspont Színház – Platón: Szókratész védőbeszéde és Weiner Sennyei Tibor: Diogenész - 2023. október 5-i páros előadás) 

A javak bűvöletében élő, egyre tudatlanabb társadalomban irreális színházi estét tartani konzekvens, megvesztegethetetlen filozófusokról. Mert mutassanak már egyet inkább élőben! Szókratész és Színópéi Diogenész különcök voltak, kívülállók koruk társadalmán, tudatosan. Az ő alakjukat megidéző Ács Tamás és Formanek Csaba – mondhatni – maguk is különcök, az online 21. században választották hivatásuknak az előadóművészetet, az élőszó, a személyes jelenlét varázsát. Nem tudatosan pozícionálták magukat saját korukon kívülre, így hozta a pálya. Osztálytermekben, színjátszásra éppen még alkalmas játszóhelyeken feszítik meg újra és újra önmagukat, mert kedves kötelességük hirdetni az igét, oszlatni a sötétséget. 

Haumann Péter harmincéves volt, amikor – igaz, már kissé megkopaszodva, szakállal, meglett férfiasan – kiállt az „athéniak” elé a 25. Színházban, hogy Szókratészként megvizsgálja a névtelenek rágalmait, és bírái eldöntsék istentelenség-e, amit tanít. Mindezt 1970-ben, aztán 2011-ben újra, a Katona Sufniban. Haumann a monodrámával karriert csinált, bejátszotta magát a  színháztörténetbe.  

Ács Tamás ártatlan tekintettel, egy nagyranőtt gimnazistaként áll a színpadon - és nem csak nagy szavak, ha ezt mondom - istenes emberként, mintha szelíd Krisztusként. Alig idősebb, mint egykor Haumann, szakállat ő is visel. Talán tudja, ma még nagyobb szükség van a darab megismertetésére, mint színpadi elődje saját korában, sokkal több a meggondolatlan beszéd, és az emberek többsége rég nem beszélget önmagával (gondolkodik), ahogy egymással sem.

Hétköznapi sötét öltönyben áll a színpadon, okos racionalitással szól, a Kettőspont Színház piciny nézőterén végig szemkontaktust tart velünk, athéni bíráival. Ökonomikus hivatása eszközeivel, nem játszik a hangjával, nincsen túlzó gesztusa, előadásmódja szerény, csendes, egyfajta visszafogott keserűségből táplálkozik. Pontosan értelmezi, felfejti a mondott szöveget, méghozzá artikulált szövegmondással.

A tekintete ellenben tűzben ég, szenvedélyesen keresi az igazát, s ezt meg akarja értetni velünk is. Erkölcsi fölénye biztos tudatában áll a halál árnyékában, mégsem hagyja el humora. Egy hús-vér, gondolkodó embert hallgatunk, Ács magába vetett hite  elhiteti velünk, hogy a filozófus utolsó óráit látjuk.

Akaratlan karlendítései, mintha tétovaság, a félbehagyott mozdulatai nem Haumannt, hanem kicsit Latinovits Zoltánt idézik. Belső szemünkkel parallel látjuk, ahogy Latinovits éppen Az izgága Jézusokat szavalja. Megfog az előadása, az ajtón kilépve tovább kísér, gondolkodásra ösztönöz, mert – minden belejátszott erőlködés nélkül - párhuzamot húz az athéni demokrácia intézményének rései és saját korunk alapállapota között.   

Szókratész/Ács óra múltán kiissza a színpad szélén végig mellette álló bürök poharat, hisz a szabadon gondolkodónak buknia kell, a hatalmat bitorló középszer már 2400 éve sem kedvelte a kritikus hangot, azt, aki az igazságát kereste. Ács Tamás Szókratésze figyelmeztet az előadás végén, hogy ő halni indul, mi majd élni; de hogy kettőnk közül melyikünk megy a jobb sors elé, azt csak Isten tudja. 

________________________

Kis szünet és Szókratész helyére Diogenész alakjában Formanek Csaba érkezik, nem klasszikus darabbal, hanem Weiner Sennyey Tibor kortárs drámájával. Monodrámaként látjuk, de Formanek eljátssza azokat a karaktereket is, akikkel a filozófus perel a darabban, például Szkirpaloszt, a kalózt. Eleven, pergő mai szöveg. Benne utalással a „papirosok nélküli gyüttmentekre….akik ki-be járkálnak nagy múltú hazánkban.” Akik „ide akarnak jönni, el akarják előlünk enni a kenyeret, el akarják előlünk inni a vizet, el akarják előlünk szívni ezt a jó, friss levegőt.” És Szkirpalosz olyan fickó, akit „Korinthosz kétharmada ismer, másik kétharmada szívből szeret, harmadik kétharmada pedig támogat, negyedik kétharmada meg le van szarva, legalábbis a legújabb közvélemény kutik szerint.” Weiner Sennyey Tibor művében nem általunk méretik meg egy filozófus, hanem általa mi, a mai ember méretünk meg. A végére majdnem elhisszük, inkább lennénk tökéletes kutyák, mintsem emberek a saját korunkban.   

Formanek Csaba színpadi jelenléte egészen más, mint Ács Tamásé. Más anyagból gyúrták az előadót, színházi sajtkukac, érzed, ha lepattan a falról, nem elkullog, hanem még jobban akar nekifutni. A világjárvány első évében vágott színházcsinálásba a Ráday utcában, talán ez is bizonyítja, hogy - kedvesen szólva - nagy fantaszta, realistán értékelve egy őrült, aki szeret szembe menni a világgal.  

Ilyen az általa formált Diogenész is, nem fér a bőrébe, és csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek igazán fontosak számára, elhívatása van. A művészetek és tudományok érdeklik, ráadásul a saját életét szeretné élni, nem horzsolva másokat. Közben nem bánja, ha mások meghallgatják őt. Formanek Diogenészének alapszíne: a drámai kajánság. Ez a Diogenész egy szomorúan őszinte fenegyerek, de egyben talán ügyes kókler is, a kettő matematikai mód kimért elegye. Az előadásában egy jobb sorsra érdemes tehetséget látunk, akinek félrecsúszott az egyébként ígéretes élete. Érezzük, a szövegben Formanek, a színházszervező saját sorsának konfliktusai is felszikráznak. 

A színész birtokában van a „csábítás trükkjének”, hatalmas a színpadi jelenléte, a szereppel való azonosulása lehengerlő. Széles gesztusai, egész testének 101 %-ban való bedobása nem terheli az előadását, sőt, úgy érezzük egyben kapunk mindent: tragikomédiát akciófilmekbe illő jelenetekkel. Még a second hand öltözetének is jelzésértéke van, nem heroizálja a filozófust, ő is egy hús-vér embert mutat. 

Ma ritkán találkozom a színházakban valós szellemi izgalommal, inkább vállalkozások már, akkor is igaz ez, ha a művészszínházak és a függetlenek felvállalják még a „stúdiófiaskót”. A többség a szórakoztatóiparban hisz, ez a művészi termékük, és nem a hivatásba vetett hitük, valós mondanivalójuk. Még akkor is, ha néha érnek meglepetések. Mindig jó látni a kommerszáradattal szembemenőket, akik nem hajlandók lesüllyedni, és rendületlenül hiszik, hogy küldetésük van, például újjászülni legendákat. Hátukon viszik a színházi múltat, és éberen őrködnek Thália mai papjaiként egy tenyérnyi színpadon is, éhbérért is, mert tudják, „nem a vagyonból lesz az erény”. 

Jó lenne, ha Ács Tamás és Formanek Csaba ereje, hite sokáig kitartana, és ha zsebkendőnyi termekben is, de világosságot gyújtanának az arra fogékony elmékben.  

Most én mondom, amit Éva szokott, tessék menni és nézni, mert színházba menni jó! 

Fotó: saját felvétel az előadásról, Ács Tamás, Weiner Sennyey Tibor és Formanek Csaba  

 

Megjelent: 1896 alkalommal