Iza színházban járt - Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Vígszínház)
vasárnap, 08 október 2023 21:55

Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Vígszínház)

Értékelés:
(87 szavazat)

A cseléd, a boszorkány, az asztalos, meg a ficsúr


 (Vígszínház – Molnár Ferenc: Az üvegcipő - 2023. szeptember 21-i előadás)

Iza: Az üvegcipőt csak akkor érdemes elővenni, ha éppen van a színháznál olyan színész, aki képes költőien életre kelteni a darab valamely főszereplője édes-bús életét - a miszticizmussal bíró pesti városrész mindennapi keservével együtt - úgy, ahogy Molnár megálmodta ezt a kisrealista mesét. A Vígszínház kegyelmi állapotában van, nemhogy a főszerepekre, de a kéttucatnyi (!) szerepre is van tökéletes aktora, akik gyönyörrel játszanak Molnárt a színpadon. Nincs túlzó gesztus, minden színpadon kiejtett mondat, sóhaj molnárul szól. Még az is magától értetődik, hogy ebben - a felszínén játékos, mélyén katartikus - produkcióban piros hó esik, így a szociológiai kórkép tündérmesére lesz hitelesítve.
Éva: Olyan jó volt a Vígben lenni, mint az Alföldis Nemzetiben anno, dixi. Stohl szintet lép, végre nagy és korszakváltó szerep, nem lektűr és kommersöl. Kovács Patrícia a mandula test és attraktív melír mögött egy agyongyötört, de erős nőt játszhat, aki kénytelen állni, és állja is az ütéseket. Waskovics Andrea Irmája nem folyékony méz, de tényleg száz százalék végletes életre-halálra szerelem, ezért győz. (Recenzens meglehetősen elégedett, amikor egy Molnár-darab rendezésében egy nő győz.) Császár Paliként Medveczky Balázs egy józsefvárosi fiók-Sinatra, kis idő múlva nem lesz vele tanácsos kezet fogni. A Mohácsi testvérek megélezték Molnárt: halott zabigyerek, kirúgott Császár Pali, zéró emberi jog, vastörvények, nulla társadalmi mobilitás, már egyetlen kérdésre is cserdülő rendőrpofon. A mesés Horthy-korszak, tudják, névadója a tetkós, cigányzenekedvelő ellentengernagy, aki inkluzíve kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona. Pár év és a Don-kanyar is méltatható lesz.

Iza: Mohácsi János igen kényelmesen tudott szerepet osztani, van a színházban Irma és Adél, Sipos és Császár, sőt, Kecezli Ilona, Popovits házmester, meg Lilike-Jánoska is. A darab „mellékszereplői” teljes mellszélességgel benne vannak a játékban. A rendező és kreatív teamje derekasan ellenállt, nem mohácsizta meg Molnárt, csak a tisztesség határáig villantották meg stílusjegyeiket, belopva egy kis Liliomot, és hangulatában a Csókos asszonyt is. A lényeg a részletekben rejlik, a főszerepek mellett huszonkét további szerep van a darabban, sokszor majd mindenki a színpadon, sűrűre játszott kölcsönhatásban, pazarul kidolgozva az udvarbéli viszonyokat. Mohácsi specialitás 3-4 alkalommal újrarendezni egy-egy drámát, biztos Az üvegcipőnek is nekifutott már többször, pár éve Marosvásárhelyen biztosan. Nézegetve a 2016-os előadás képeit, hajszálpontosan újrázza a képi világot. A Víg társulatával tutira mehetett, nem is volt szüksége különlegességre, csak hagyni, hogy rendezői ostora alatt fussanak a hámba fogott művészek. A kétmondatos szereplők is formátumról tanúskodnak az előadásban.  
Éva: Bocs, hogy a zenével kezdem, ha Mohácsi, akkor Kovács Márton és hálistennek végig szól a zene: csendül, zizzen, aláfest, értelmez, hátul marad, előre jön, szétver, kísér, alátámaszt, irányít, felemel, összezúz. Nagyon szeretem. Mohácsi András józsefvárosi terei a kicsit mutatják és előlegezik a nagyot, amit már a zeniten kikezd az enyészet. Remete Krisztina jelmezei átsétálhatnának a Csókos asszonyból.

Iza: Mohácsi nem forgatott kis semmit semmiből, csak nagyon pontosan szétszálazta a szerepeket, jellemeket, cizellálta a molnári párbeszédeket. Mohácsi István dramaturg Molnár szellemes dialógusaira éppen csak rápöttyintett egy kis 2020-as közéleti szikrázást, hogy érezzük a könnyednek látszó játék mélyén a drámát, és kicsit saját korunk közéleti abnormalitását. Az előadásnak ritmusa van, nagy tombolások között nagy csendek, van szív és humor in der Jozefstadt. A századelős Józsefváros békebeli világában mindenkinek sorsa van, a szereplők még akkor sem esnek ki a karaktereikből ha csak a kezüket látjuk a nagy forgatagban vagy csak a hangjukat halljuk a színfalak mögül, este 7-től fél tizenegyig cirkuszi fegyelem van a színpadon.
Tar Renáta és Bölkény Balázs dörzsölt házmesterpárja telitalálat, az egymást taszító, mégis szimbiózisban álló oroszlánidomárnő és a nyurga porondmester. Virágh Panna naivan csacsogó Violája Irma-Waskoviccsal összehoz egy Marika és Julika jelenetet a Liliomból. Majsai-Nyilas Tünde szakácsnőjét vinnék a filmesek a Downton Abbey új darabjához, mellé Bach Kata Tottálnéját, ahogy csendes háttérjátéka önálló történetet mesél a tömegben megbújva. Wlahovics Edit m.v. Adél anyjaként meglepetés a Víg színpadán, szeretettel vegyes anyai féltékenység, némi gonoszság, nagy sóherség, kokottos kacérság, a kisember életmentő realizmusa, ez mind benne van a játékában. Csapó Attila hajóskapitánya, Horváth Szabolcs őrmestere, Zoltán Áron plébánosa és Telekes Péter züllött Stetner úra pontos századelős archetípusok, finom iróniával a színpadon. Gados Béla amatőr fényképész-rendőrorvosa és Dinó Benjámin fényképészsegéd-írnokának józsefvárosi aurája van, egy idősb és ifjabb kismester, egy-egy gesztussal sorsot mutatnak. Balázsovits Edit Roticsnéhoz talán túl fiatal, ahogy Kopek Janka is kevéssé meggyőző, elsikkad az eladásban a madám és angol társalkodónője alakjaiban amúgy megírt humor. Fesztbaum Béla bölcs és ravasz rendőrtanácsosa hitelesre játssza a teljes ganget, úgy beszél molnárul, hogy a háromperces darabvégi fellépése arany porral vonja be a produkciót, amint felmutatja a városrész valós urát. Radnay Csilla Keczeli Ilona szerepében kiragyog a harmadik felvonásban, esküvőn való „néma mozizása”, ahogy a színpad minden szegletéből figyeli Sipos és Irma szerelmi drámáját a színészi formátum iskolapéldája. Radnayra figyelni kell, imádja a színpad, tudása meg elbírná már az összes jelentős nőalakot, Mását, Jelenát, Katát, Kleopátrát, Blanche-ot, Serafinát….

Éva: Waskovics Andrea főszerepet, legendás figurát, nagy elődöket kapott, innen szép nyerni. Irmája varázsa az egyszerre kiabáló életbátorság, lökött szerelem, tündéri nyüzsgés, infantilis melodráma és igaz emberség. Megszenvedett alakítás, Mohácsiék színháza nem gyáva színház: megmutatja mi jutna, mi járna egy ilyen „félbemaradt majom” -nak hívott párelemis cselédnek egyébként a Horthy-korszakban. Waskovics Irmája mindent kockáztat, felteszi magát egy lapra és nyer. Irreálisan nehéz, bornírt és brutális körötte a Józsefváros, egy emberi sors semmi, kapaszkodnia kell mindenkinek. Siposként Stohl végre összetett alakot kapott, játszik is egy titkoltan monolit becsületes, konok, törött embert, aki azt hiszi, kikerülhető így a kis – és nagy gyalázat is. (Emlékszünk még néhányan Koppány alakítására, abban volt meg legutóbb ez a százszázalékos öntörvényűség.) A paradoxon csodásan működni kezd: olyan erősen meg akarja őrizni emberi méltóságát, hogy esendő, szerethető, sajnálható lesz. Első nagy jelenete Császár Pállal (papucs!) tiszta remeklés, megtorpant élete minden baja rázuhan, mentálisan a szinte uralhatatlan, de leküzdeni kényszerült feszültség egy banalitáson robbanhat: és robban. Szép, emlékezetes pillanat. Kovács Patrícia Adélként a folyamatosan ideges, de rutinos versenyző pózával kezd és az előadás végére tiszteletre valóban méltó, veszteséget felvállaló asszony lesz. Megrendítő erővel áll bele a lakodalmi csárdásba, az erőszakot, boldogtalanságot erővel, tartással így ellensúlyozni csak tapasztalt nők tudják: a poklot eteti saját magával. Élete legszebb menyasszonyi ruhájában. Császár Pálként Medveczky Balázs nem üres amorózó, tényleg bele lehet szeretni a fiatalságába, ügyességébe, ügyeskedéseibe, közvetlen hajlékonyságába, vonzó, életrevaló amoralitásába. Nem üres frázis, hogy megfiatalít egy ilyen kapcsolat, Adélnak életerő kell, Palinak siker és élvezet. Ez a szerelem ennyi. És mennyi szerelem van ebben a darabban, mennyi, egyik rongyosabb, szánandóbb, mint a másik.

Iza: A Szent István krt. 14. Mohácsiék zsebébe lett. Az előadást belengi némi nosztalgia, ám Adél brutális megtaposásával mégis egy mai mese ez. (Juszt sem mondom ki azt a közhelyet, amit majd mindenki az előadásról: „Molnár 100 év után visszatért szülőhelyére”.) Amit a Vígben láttam az örömszínház, pazarul kivitelezett színészi játék, nagyzenekari produkció kiváló karmesterrel. Azt az érzést adta megint, mintha csak béke lenne a színház világában, nem a túlélés, hanem a legendateremtés lenne a fontos….a közélet, az utca mocska nem szennyezi Józsefvárost, akarom mondai most Újlipótvárost….sem.
Éva: Én is imádom nézni, mikor privátok így szeretik egymást. Menjen, nézze, aki teheti.
 



 

Megjelent: 2633 alkalommal