A darab főhősnője, Ildikó az éppen kormányzó párt előléptetésre váró szakpolitikusa. Államtitkári kinevezése előtt pici hiányosságát el kell tűntetni, lehetőleg ne ájuljon el vagy a teste ne árulja el, amikor hazudik a választópolgárok vagy a sajtó előtt. A cél érdekében pártja szerződtet mellé egy kommunikációs szakembert, és már az első tréningen mindketten nagy lépést tesznek a kölcsönös változás irányába. Nem egészen úgy alakul a szakmai meeting, ahogy azt a felek képzelték, alaposan körbejárnak egy múltbeli családi történetet is. Gyakorló családjogászként állítom, ha hihetetlennek is tűnik az előadás köztes fordulata, húsz legvadabb esetem közé biztos nem fér be.
Kamaradrámát látunk, amelynek központi eleme a szereplők életében fellépő válság, majd ennek feltárása mindennapi környezetben, egy térben, rövid időt felölelő játékkal. Az előadáshoz Fógel Adrienn semleges látványt tervezett, a hideg – csak vázzal jelzett - irodabelsőben nincsenek színek, minden fehér. Ebben a rideg térben ül fekete hajjal, elegáns, bordó nadrágkosztümében Ildikó (Péterfy Bori), és várja, hogy megérkezzen trénere. Kis szöszölös csönd után be is toppan a szakember, akit Rohonyi Barnabás alakít.
A darabnak két szereplője van, de azok dialógusaikban a jelen nem lévő, elbeszéléseikben megidézett alakok is feltűnnek, így a fiatalember apja, anyja és húga, a párbeszédek – és a színpad két oldalán elhelyezett kivetítőn való videó-bejátszások révén – öten vannak jelen a történetben.
Tasnádi István - a darab szerzője, egyben az előadás rendezője – napjainkban játszódó reality-félét írt, amelynek szereplői évtizedek óta magukban hordják saját szenvedéstörténetüket. Korántsem véletlen, hogy ők ketten találkoznak, és kölcsönösen kijut nekik a feketeleves. A férfi szereplő nyújtja a drámabéli történéseknek alapját, mert nemcsak munkára, a kommunikációs tréningre érkezett, hanem azért is, hogy halott apjáról – aki ismerte Ildikót – megtudjon valamit, amit feloldást adhatna számára.
Erősen emlékeztetett engem ez Nádas Péter Találkozás című darabjára, különösen amiatt, hogy itt is mindkét szereplő a múlt foglya. A fiatalembert - a fizetett munka profi végzésén túl - a kíváncsiság, az igazság megismerésének vágya hajtja, kissé gyökértelen. A nőt az emlékezés fájdalmának feloldása, a múlt titkának átadása, végre megtisztulna. Azt korántsem állítom, hogy Nádas-féle „haláltáncot” látnánk a színpadon, de a pergő dialógusok, rövid monológok itt is a szereplők feltárulkozását, mesélő emlékezését hordozza. Jelent némi színészi kihívást, hogy a dráma könnyed indítását követően - közhelyszerű axiómák a bizonytalan vagy hazug ember leleplezéséről annak testtartása, pupilla tágulása révén – hiteles legyen a váltás a múlt újraéléséhez szükséges érzelmi szenvedélyre.
A darab nem is állítja a színészeket különlegesen nehéz feladat elé, és Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás is - látszólag - könnyedén hozza karaktere archetípusát. Péterfy az okos, társadalmi kasztjából esze révén kiemelkedett elsőgenerációs értelmiségit, akinek „hátán kell vinnie” családi örökségét, Rohonyi Barnabás az elitképzőkben edukálódott, már-már nyeglén laza médiaszakembert, aki némi arroganciával vegyíti az angol szavakat a magyarral.
A férfi támad, a nő védekezik, majd ez megfordul. A darab inkább Péterfy Borin múlik, az ő terhén van a dráma érzelmi hullámzásának biztosítása, ritmikai váltásai adnak tartalmat a színészi akcióknak. Ahogy belelapul egy székbe vagy lerogy a földre, képes feszültséget teremteni, és hitelessé tenni amúgy súlyos tartalmat hordozó szövegét. Szép, ahogy többet is játszik a megírtnál, valójában Ildikó múltját is. Rohonyi Barnabás egyenrangú partnerévé válik, muszáj, hisz az ő attaktja nyomán indul Ildikó múltidézése. Alkata kiválóan illik a figurához, megjelenésében még fiús, de már férfi is. Indulatkitörései hitelesek, ösztönből jönnek. Hirtelen elesettsége már-már megható, amint szembesül végre a szenvedélyesen keresett igazsággal, s ez előbb hitetlenkedő riadalmat, aztán örömöt, végül elutasító védekezést vált ki belőle.
Tasnádi István rövidre és tömörre fogta az előadást, nem ununk rá a bő egy óra alatt. Üdítő, hogy van a darabban gondolatiság, történeti csavar, és főleg humor, ami oldja a feszültséget. Mindez jó ritmusban, kiváló művészi állapotban lévő színészek által előadva. (A Nádas-féle light-os utánérzés meg lehet csak az én túlgondolásom, különösen, ahogy Tasnádi egy Andersen-mesébe burkolja főhősei történetét.)
