Én a bánatot mindig kifogom….
 
(RS9 Színház - Botos Éva adaptációja Csehov Cseresznyéskertjéből: csRSnyés – 2019. február 19.-i előadás)

Éva: A szerelmek elmúlnak, a gyerekek meghalnak, a színházak bezárnak. Ezt végig kell élni, játszani papírrózsás Tandori-sapkát és rúzsos pezsgőspoharat szorongatva. Síkidegen. Aztán elmenni. Lábán Katalin meg színháztörténet lett, ha akarja, ha nem. Szeretnivaló, abszent és organikus Firsz. Olyan jó volt az egész, pedig nem voltunk harmincnál többen az RS-ben.
Iza: Ez az Anton Pavlovics mindent kibír. Azt, hogy a Gozsdu udvar szomszédságában virágzik a meggyeskertje, Lopahin swot-elemzést készít, Ranyevszkaja porszívó-csővel a dereka körül izzik a Got Talent-ben. Mert a vesztett illúziók és az ember tehetetlensége örök, és mert bármibe, bárhol képesek vagyunk belelátni saját kudarcainkat.  

Ilyen könnyű kis regény, hidd el, száz van

(Örkény Színház: Shakespeare: Macbeth – 2019. március 16.-i előadás)

Éva: Beterelnek a koronás vitrin elé, aztán megnézhetjük, hogy az eminens direktrisz, a garabonciás karbantartó, a posztviking szekuritis és a mágikus teremőr néni hogyan varázsolja oda egy másik korona sötét történetét. Jó kis trip: elegánsan okos, szittya látogatóközpontba ojtott élvezetes hatalomanalízis. Az utóhatás? Mint amikor a könyv lapjának élével elvágjuk az ujjunkat. Napokig érezzük.  
Iza: Gáspár Ildikó nem ijedős, ha egy irodalmi/színházi klasszikust „sűrít”, de attól sem, hogy „hozott anyagból” dolgozzon. Most Shakespeare Macbethjét vitte színre, de a hozott anyag nem a királydráma, hanem a négy színész volt. Hozzájuk, rájuk készült az előadás, alakult a szöveg, a játék. Szeretett, neves színészek a színpadon, mégis, egy majdnem pályastart fogott meg, Borsi-Balogh Máté Macbeth szerepében. Merészen kóstolgatja az angol mestert és Kálmán Imrét is. Nem remeg keze-lába attól, hogy Fodor Tamás kezéből kell estéről-estére kicsavarnia egy akkus csavarhúzót.

Laci, a színész – avagy kinek talentumot egy isteni kegy osztott

(RS9 Színház - Raymond Fitzsimons: Kean – 2019. január 17.-i előadás)

Éva: Azért mentem, hogy megnézzem, mi van vele, Széles Lászlóval. Nem az egyébként elég pofáncsapósra húzott darabért, a töredékesen ismert magánélettel összecsengeni vélt színpadra tett színész sorsért. Aztán láttam egy ritka mélyre menő monodrámát, egy ép, végiggondolt és hibátlan alakítást. Megtudtam, hogy nagyobb tétje van annak, hogy mi lesz Othello, mint Harlekin után. Jó volt. Jó nehéz. Bravó.
Iza: Mit láttam? A darab a XIX. század eleji legendás angol színészről, Edmund Keanről szólt, első blikkre. Széles Lászlótól sokat megtudtam a néhai színészről, de még többet egy 2019-ben színpadon álló, magyar színész keserveiről. Hallgattam az angolszász előd – sokszor szörnyű – sorsát, veszélyes önsorsrontását, de jelenetről jelenetre erősebb lett a gyanúm, hogy egy másik színészsorsot követek. A színészpályája, a színészlét mintha kőbevésett, állandó törvényekkel bírna. 

Gazdag és szegény, oszt’ jónapot   

(Nemzeti Színház – Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy A gazdag a gazdaggal társul szívesen - 2019. február 22.-i előadás)

Éva: Telt ház a Nemzetiben: Zsótér Brechtet rendez. Az epikus színház checklist-jének minden pöttye kipipálva, de a kilógó didaxist átváltoztatja a rendező stílusérzéke és a színészek pontossága. Ahogy Voith és Udvaros songot énekel, az meg bámulat. Kristán Attila szegényemberét minden gimnáziumi életvitel-és gyakorlat órán meg kéne mutatni. Ha egyszer ezt megérti az ember, utána már nudli a törifakt.
Iza: Nyilvánvaló, hogy Zsótér Sándor a Nemzeti Színházban nem politikai színházat csinál. Még azt sem mondanám, hogy a darab tényei felismeréséből kirajzolódna „korunk igazsága”. Az persze nem kizárt, hogy bizonyos nézők fejében feldereng némi hasonlóság képzete 1930-as évek Németországa és 2019 Magyarországa között. Ami miatt az előadás hat, élvezetes: a humánmatéria. Három nagyon eltérő játékstílusú színész: Udvaros, Voith, Kristán színpadi jelenléte, játéka. 

Csak két nap a világ, így tojnak rá
 
(Stúdió K Színház – Dürrenmatt: A nagy Romulus című történelmietlen komédiáját figyelembe véve sírásás két részben- 2019. január 16.-i előadás)

Éva: Nem leszünk soha szabadok, de ez a darab azért hasonlít rá. Kösz, Dürrenmatt, Bence és Péter. Scrollozunk a nyugatrómai birodalomban a világ leglazább nihilista császárával, aki okos, tehát nem remél. Nagypál Gábor a semmi ágán üldögélve, lábujjával a saruját piszkálva minden humanista előképe. A többiek meg csácsognak és növelik a káoszt. Rég éreztem magam ilyen jól történelmi parabolában. A Stúdió K és a K2 nyerő páros.
Iza: Vajon honnan vette Dürrenmatt, hogy vannak olyan népvezetők, akik ülnek egy széteső nemzet nyakán és csak azon dolgoznak, hogyan tudnák porig rombolni, ami még alattuk van? Egy birodalmon, ami már csak egy hátsó, lepusztult irattár, ahol a fő-irattárosok tudják, hogy az első ember agyament, de úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, sunyin, szenvtelenül várva a végkifejletet. Lehet, az életből? 

Hát nem? Hát de!

Jurányi Inkubátorház/OPI - Joe Orton: Mr. Sloane szórakozik - 2019. január 11.-i előadás)

Éva: Pszichopata-e a pasim? Női magazin már nincs enélkül. Az igazi pszichopatákat úgysem győzhetjük le, hacsak nem vagyunk magunk is haladó elmebetegek. Guelmino Sándor rendezett egy komédiának tűnő, jó fekete, de fergeteges abszurdot, ahol Bíró Kriszta all-round tehetsége mögött eddig türelmesen figyelő okos bohóc is megvillant. PNL meg a műfordítás Mohácsija. Pazar.
Iza: Amiért mentem, megkaptam. Egy újabb PNL-szlogent: „Ne legyél már mocsiszájú!”, a szórólapon ígért „gyilkos humort” kevésbé. De jól van ez így, sodró lendületű színházi este ez, képességes színészekkel. Király Attila, ’60-as évekbeli kocka angol Popeye-ként, mindent visz. És hol volt eddig Dékány Barnabás?
 

Látogatóközpont

(Vígszínház/ Házi Színpad – Kornis Mihály: Kádárné balladája – 2019. február 11.-i előadás)

Éva: Kádárné történetét látva rájöttem, hogy Magyarország történelme egy ízléstelen látogatóközponti tematikus kiállítás. Az a kicsike szabadság azért, amit felidézett az előadás utolsó pár perce, mocsok jól esett. Kútvölgyi Erzsébet megpróbálja a lehetetlent, Kádár Jánosnét megidézni.
Iza: Kádár Jánosné 40 fölött kortársunk, nem történelem. Kicsi, egyszerű asszony, aki háta mögött tartja két kézzel a ridiküljét, szolid mosollyal a szája sarkában. Sokat tudunk róla, mert sokat olvashatunk férjéről. Gyurkó László, Kopátsy Sándor, Huszár Tibor írásait. Az én fejemben más ő, mint most a Víg Házi Színpadán. Ez nem baj. A baj az, hogy az előadás nem mutatja meg őt. Ezt nem Kútvölgyi Erzsébet terhére rovom. Számos sebből vérzik a produkció. 

Néha nem a halál legrosszabb

(Trafó/ Dollár Papa Gyermekei - Móricz Zsigmond: Árvácska -2019. január 31.-i előadás)

Éva: A férfi erőszakol: nőt, gyereket, a férfi ver: nőt, gyereket. A nő kínoz gyereket, férfit. Ebben a világban senkilányának lenni, ahol még a moslékot is sajnálják a lelenctől: ez az Árvácska. Kulka rejtélyes figurával debütált, Simkó Katalintól az évad legjobb alakítását láttam, Dollár Papa Gyermekei a csúcson. Mindezt úgy, hogy nem tudtam elbújni a látvány elől, pedig szerettem volna. Előadás után fel-alá grasszált az idegrendszeremben az élmény, leraktam volna, de nem lehetett. Egy éjszaka, hét történet.
Iza: Erős volt a színházi „népakarat”, vissza azt a Kulka Jánost, aki egyszer volt nekünk. Nem kaptuk vissza. Egy új, már más alapokon működő színész állt a színpadon. Független színházi környezetben, méltó módon. Persze Ő a produkció, nem a darab, holott Dollár Papa Gyermekei formáció önnön jogán esemény, ha bemutatót tart. Ördög Tamás rendezésében kíméletlen előadás született. Felzaklató, nézői komfortot letipró, szemérmes néző, főleg finomkodó ne üljön be rá.  

Beállt rendszer

Katona József Színház - Alekszandr Vasziljevics Szuhovo-Kobilin: Az ügy  - avagy Nomrális Eljárás - 2019. január 3.-i előadás)

Éva: Előadás után volt némi rozés töprengés a Kantinban, hogy elég okos-e a Katona közönsége, - inkluzíve mi is -, hogy ne unja a legfrissebb Ascher-rendezést. Erre legalább két válasz van. Minek egy Gogolnál gyengébb orosz? Mert simán elhangzik naponta, hogy van egy kontaktom a helyettes államtitkár masszőrjéhez, próbáljuk meg a bíróság helyett. Ezért. Az előadás nem sistereg, de tele pazar színészi alakítással: Fekete-Mészáros-Bányai Kelemen.
Iza: Ha a Nemzeti Színház Dreamworks produkciója láttán az zakatolt az agyamban: De miért? Biza Ascher Tamás választására is hasonlóan reagáltam. Az előadást nézve nem változtatott ezen az sem, hogy óraműpontossággal működő társulat volt a színpadon, Mészáros Máté fenomenális, Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna duója mintha Elio Petri rendezte olasz politikai krimiből lépett volna ki. Sokan fanyalogtak a Sirály, Háztűznéző, A nők iskolája láttán, hogy uncsi, fád. Én nem, mind bejött valamiért. De most tényleg nem értettem - elsőre (!)-, hogy miért.   

G.B. Shaw írta: „…a személyes érzelem nélkül írott kritikát kézbe sem érdemes venni…..nem is a <személyes érzelem> a helyes kifejezés, hanem a <szenvedély> a művészi tökéletesség iránt…” Így értékeltük mi is a 2018-as színházi évet, persze ezzel nem Shaw-hoz hasonlítjuk magunkat. Kronológia sorrendben haladunk 2018 januárja és decembere között, felelevenítve azt a tizenkét előadást, ami legjobban megérintett bennünket.