Janovics, a színházcsináló

(Janovics Jenő életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege és a társulat improvizációi alapján: Janovics - Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2025, június 12-i előadás) 

A kérdésre, hogy ki volt Janovics Jenő, még valószínűleg a színházi habitüék többsége is pislogna, köztük magam is. Olvasmányélményeim kapcsán Dajka Margit életrajzából rémlik neve, amikor 1924-ben szubrettnek szerződtette a színésznőt a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz. Ifj. Vidnyánszky Attila úgy gondolta javít a helyzeten, sajátos – mára egyre többek által egyenesen rajongott – színpadi formanyelvén a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeinek erős improvizációs készségére támaszkodva mutatja be Janovics Jenőt. Három órán át ismerkedhetünk Janovics – korának politikai és társadalmi közege által determinált – színházcsináló mindennapjaival, erősen fókuszálva a két világháború közti időszakra. Az előadás a Nemzeti Színház színpada, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó után a 2025 júniusi Országos Színházi Találkozóra is meghívást kapott.   

Évadértékelő – 2024/2025

Iza: A legtöbb előadást közösen láttuk, legtöbbjéről hasonlókat gondolunk. De nem ugyanazok a színházak, produkciók, alkotók fekszenek nekünk. Az bíztató, hogy a fősodorban mindig egyetértünk, ugyanaz a fontos, vagy lényegtelen számunkra, és még mindig lelkesen győzködjük a másikat az eltérő árnyalatokról. A 2024-2025-ös évad egyikünket sem varázsolta el, mind a budapesti, mind a vidéki színházak, a közpénzesek és a függetlenek egyaránt azt csinálták, amit tudtak, és még mindig azt és úgy, amit eddig. A független színházak kivéreztetése szinte már múlt idő, megtörtént. A rezsim kultúrpolitikája olyan, akár Harry Potter világában a Mágiaügyi Minisztérium, amikor már az Imperius-átok hatása alatt irányították. Persze ott lenne az alternatívok támogatására az állampolgári öntudat, hogy a közpénzfaló, érdemtelenül színházhoz juttatott középszergyárosokra nem megyünk, nem tapsolunk nekik. Ám sokunknak kéne ezt együtt gondolnia a hatás érdekében. És megálljt inthetne a szakmai felelősségtudat és a szolidaritás is, de ez jelenleg abban ki is fúj, hogy az intézményes struktúra egy-két bátor igazgatója meghív egy-egy független alkotót, nagy néha. Idén is inkább elkalandoztunk számos európai országba, mert úgy vagyunk, mint a táskával, inkább csak kettő legyen, de az minőségi. Mondjuk ki, kevés előadásra költünk itthon jó szívvel, és nem is tesszük, mert nem tetszik a dinamikus jegyárusítás, a kényelmi díj, a húzós támogatói beugró már arra is, hogy egyáltalán jegyet vehessünk. 

Éva: „Élj átmeneti időkben” - hangzott anno Déri Jánostól a kamu kínai mondás, hát így is éreztük magunkat. Átmennénk már jobb időkbe, ahol nem színház-megszűnést, társulatszétverést, pénzgyűjtést, lapmegszűnést látunk nap mint nap. Tombol a középszer, országos színházi rendezvényen láttunk méltatlan és bornírt szakmai beszélgetést, máshol slimfit zakóba töltött irritatív színigazgatót, megint máshol támogatással kisámfázott vállalhatatlan vérgagyit. Rácsodálkoztunk a szakmai teljesítményre fel sem neszelő szaknőkre és szakférfiakra, meg a fele sem igaz – pénzért vett –  „kulturális” ajánlókra és beszámolókra. De megyünk továbbra is a minőség felé, nem adjuk fel. Nagy jutalma ennek az évadnak a Peer Gynt, a Daniel Blake, a Térkép a túlvilágról, A Bábjátékos, az Apertúrás Sirály és még sorolhatnánk, és alant soroltuk is. A visszajelzésekből tudjuk, hogy Olvasóink hallgatnak ránk, támogatják az általunk ajánlottakat, előfizetnek és támogatói jegyet vesznek ….köszönjük.