Iza színházban járt - Térey János regénye alapján: Káli holtak (Katona József Színház)
vasárnap, 23 január 2022 13:18

Térey János regénye alapján: Káli holtak (Katona József Színház)

Értékelés:
(32 szavazat)

Térey él
 (Katona József Színház – Térey János: Káli holtak - 2021. október 3-i előadás)

Iza: Nem tudom, ha nem az Örkény 33 álom után nézem pár nappal, ilyen abszolútnak látom-e az előadást. Mégis tudom: igen. Irodalmi textura, értelem, önkontrollos vízió, szárnyaló fantázia, első osztályú humán anyag=színészek.  
Éva: Olvasva nem volt a kedvencem ez a zombis izé, a Protokoll után lényegében folyamatosan gyászoltam Mátrai Ágostont, de k. covid óta ez volt az első előadás, amibe bele tudtam feledkezni, repült az idő. Tasnádi Bence telitalálat, Fullajtár Andrea Jászai Marija – egyben esszenciális Máthé Erzsi hommage - szakdolgozat téma és fiesta.  Színházi- és emberi elveszéstörténet, sodrás, keserűség, tehetség.
    

Iza: Négy-öt évvel ezelőtt szerzői est a Stúdió K-ban. A „fellépő” Térey János, felolvas készülő regényéből, a Káli holtakból. Rögtön tudtuk, el fogjuk olvasni, hiszen valahol színházi regény lesz ez. Az lett, elolvastuk. Fel sem merült bennünk, hogy ezt színpadra lehet vinni egy pinceszínházban, mert ne szépítsünk, a Katona Kamra az. Lehetett. Ehhez kellett Dömötör András és a „csapat”, mert ugyan a színpadon kilencen állnak esténként, de a háttérben közel negyvenen dolgoznak a produkcióért. Minden álmatlan éjszakájuk, átgyötrődött nappaluk, kínkeserves próbájuk megérte. Az előadás korlenyomat színházról, kereskedelmi „művésziparról”, egy társadalmi csoportról, de általában az emberről, és az az emberi játszmákról, na meg Magyarországról a 2020-as években. Szórakoztató, gondolkodtató, mégsem terhel. Akár egy francia vacsora, nem mindennapos, könnyű és van benne elegancia, lüktetés, varázslat. Térey azt írta regénye elején, hogy „bármilyen hasonlóság a kortárs magyar kultúra alakjaihoz és eseményeihez csupán véletlen”, vicces, mert minden karakterre van 4-5 tuti befutónk.        
Éva: Ne múljon el nap Térey-idézet nélkül, ha már káeurópa minősített esetében élünk. Ez a darab kedvenc gumicsontunkkal, a színházzal és mindennemű aktoraival foglalkozik: a panyókára vetett zakós, kétszemüveges rendezővel, a megalázás-szakértő színigazgatóval, a pénzemberrel, a készséges karakterszínésszel, a jólteljesítőkkel, a mindent aggodalmasan érző-magyarázó dramaturggal, a sokszor semmibe dobott, magukra hagyott színészekkel. Pontos minden. A színház az a különleges hely, ahol szerencsés esetben a semmiből lesz valami. Mindezt úgy, hogy már lehetetlen nem elkurvulni ebben a szép kicsi ország szép kicsi kulturális életében, még akkor is, ha fővárosban, vezető színészként művészszínházban játszik az ember. Nem kicsit keserű dolog ez.

Iza: Színpad-és nézőtér kialakítás csillagos ötös. Hosszú pást két oldalán három-három háromsoros emelvény, mindét oldallal szemben hatalmas kivetítő, a színészek hat bejáraton át jönnek-mennek, sőt az alsó sorok a középső emelvényen az övék. Akárhol ül a néző, mindent hall és lát. Ezt szolgálja a kifejezetten kreatív videó-technika és azt is, hogy a Káli-medencében lévő forgatási helyszínre is elugorhassunk a történet szerint jó párszor. Bíró Bence nagyon szép kerek egésszé dolgozta össze a regényt, a főhős, Csáky Alex, az éppen ügyeletes színházi sztár önmagába nézését, és az ott látottaktól való mélységes undorát.     
Éva: Egy művészember találkozása a holtponttal, másrészt fejlődés- és kiábrándulástörténet ez a darab. Olyan szintű elveszettség eszi meg a főszereplő életét, ami ellen nem tud semmit tenni, csak egyre mélyebben haladni benne, átadnia magát neki. Magánéleti csalódás, felemás gyász, szakmai összeomlás, rosszindulat, magyar viszonyok (eufémizmus, ohh) – kevesebb is padlóra visz bárkit. Másrészt ez az előadás őszintén freskóz a társadalmi és művészeti életről is. Tizennyolcban POSZT-válogató volt Térey, akkor mondta ezt: „Hatalmas komfortzóna az egész. Általában az az előadás járja körbe a Kárpát-medencét, amelyik egyszer már bombasiker volt a Ku-Damm-on, a Broadway-on meg a Nagymező utcában is. Amin nem kell sokat gondolkodni. Kevés helyen mernek foglalkoztatni pályakezdő szerzőket, kezdő rendezőket szerencsére igen. Mindenki ugyanazokat a klasszikusokat játssza, eltérő játékstílusban. Inkább négy-öt Ahogy tetszik, Vérnász, Kurázsi mama és Tartuffe zsinórban, mint egyetlen, eredeti kortárs darab kőszínházban.” Na, itt most eredeti és kortárs darab van a világot jelentőn és nem bánik kesztyűs kézzel a szcénával. Amely azt igen nagyon meg is érdemli.

Iza: Térey szerint főhőse, a Füst Milán Színház ifjú színésze éppen 3:1-ben aktor: 1.) (Trianoni) Hamlet, 2.) black metál Haramiák, 3.) zombiapokalipszis film főszereplője. Abszolút Tasnádi Bence, aki éppen a krisztusi korba ért, egyre nő a népszerűsége, igaz egyelőre a Katona-szubkultúrában, lubickol a szerepeiben és bármikor lezúzna egy „intellektuális túlélő-horror”-t. Tíz éve kísérve karrierjét úgy tűnik, tudatosan halad előre, ha vannak is szakmai és/vagy magánéleti kudarcai nem bukdácsol, és még véletlenül sem hasonlott meg önmagával. Így is hozza Csákyt, végig kifelé beszél, mesél, szinte alámond egy valós élet reality-ben, de úgy, hogy közben kellő öniróniával reflektál önmagára is, végig működik a kint is vagyok, bent is vagyok effektus. Friss, lendületes, pimasz és esendő. Láthatóan piszkosul élvezi.
Elek Ferenc a Füst Milán Színház direktori figurájában a másik szereplő, aki kéjes örömmel engedi át magán a sok-sok magyar színi direktor összes kicsinyes, sértődött, rövidlátó, gonosz, széke hatalmával visszaélő villanását. Nem mondhatnánk, hogy az így egybesűrített figura kedves-okos lenne, holott vélhetően mind azt hiszi önmagáról. Elek Ferenc a mai színházi világ egyik legjobb kismestere, avagy legnagyobb karakterszínészeink egyike. Flexibilis, jó-és rosszembernek is hiteles. Kivétel nélkül minden szerep jó áll neki, mert azzá tudja formálni, amivé csak akarja. A darabra lehet nem, de rá emlékezünk, mert a legapróbb színpadi gesztusa is takkra megy. Most sincs ez másképp Szendrő Jószeftől Bálint Andráson és Kazimíren át, egészen Máté Gáborig látjuk a markereket az általa játszott színházigazgatóban. Joviális külső, lágy hang, simulékony stílus, egy elefánt emlékezete és egy kobra pontossága jellemzi, amikor hiúsága vértjén esett foltot „letörli”, s elveszi Csákytól Hamlet szerepét, és nagy arccal tálalja, hogy „újabb játszóhelyet avatnak a liftaknában”, mellette meg bemutatnak egy amúgy nyilvánvalóan játszhatatlan nagyregény adaptációt. Pontosan hallottam ekkor egy éppen regnáló, igen sikeres színházigazgatót.
Vizi Dávid és Mészáros Béla két alázatos sorkatona fegyelmével dolgozik a produkció sikeréért. Vizi a kettőt szólni nem tudó, ám az OSZMI Adattárát felmutató dramaturg szerepében, Mészáros Béla olyan súgó, akiről Kulka János énekel: „ahogy súgok abban is több a lélek, nem ordítok, hanem beszélek”, a vezető színész szerepben meg egy igazi kiégett tapló.
Éva: Parádéznak a férfiak, patriachális viszonyok vannak a művészetben is nemdebár. Elek színigazgatója-Claudiusa tekintetében igaza van a kolléganőnek, ő a tőkesúly az előadásban, hibátlan. Takátsy Péter Sulyok rendezője körül mindig öt fokot hűl a levegő, azt is el tudom képzelni, hogy a cukor önként megkeseredik a kávéjában, de van benne valami rejtett nagyvonalúságot sejtető igazmondás. Bán János az én kedvenc kismesterem itt most ambivalens apa: a testi romlás és a fiához való soha közel nem kerülés ábrázolásával egyrészt tényleg egész ívet képes láttatni, másrészt Hamlet atyjaként - és arra lélegzetvételen belül váltva - a megoldhatatlanságot fátumként teszi fiára. Vízi Dávid dramaturgként és „papucsférjként” két jó embert játszik el úgy, hogy egyiknek sincs helye, csak a kapcsolat, a közösség alárendeltség-tartományában, mindkettő tudja ezt, s ezt el is játssza, nagyon szép alakítás. Mészáros Béla súgója, színésze(i) a moralitás két ellenkező végletén állnak őrt és helyt: a szolidaritás, érzékenység egyfelől és a teljes erkölcstelenség másfelől. Dankó István sorozatrendezőként folyamatosan a szürreálban játszik egy olyan figurát, aki sültrealista sorozatgyáros, beérkezett, gyártja a minőségi szart, viszi a szőke nőt, zsigereli ki a színészt és még hálát is vár.  Stikában biztos minden magyar sorozatrendező megnézi, remélem.
Iza: Fullajtár Andrea Elek Ferenc nőben, a mai színházi világ egyik legjobb „mindene”, kisszerep, nagyszerep, karakterszerep egyre megy. Felesleges leírni, hogy nagyszerű, zseniális, alázatos a színpad iránt, pótolhatatlan, stb. Emberként neki is egy élete van, és azt úgy általában a koszos és poros deszkákra tette fel. Teljesen mindegy, hogy megbecsülik-e érte. A maga kedvére, a maga örömére megy fel a színpadra, ahol él, ragyog, alkot. Most is. Méltó mód színpadra viszi Jászai Marit, odaálmodja nekünk Máthé Erzsit, és megmutatja, hogyan kell egy mozdulattal megteremteni mindenki anyját. Nem cizellálom, csak érte ez az előadás kötelező, akár az Egri csillagok elolvasása. Rujder Vivien meg lépked afelé, hogy majd Fullajtár legyen. Generációnyi különbséggel, remélem rentábilisabban beosztva egy (művész)életét. Ő is több karaktert visz. A hétvégi apukát váró anyukaként sűríti minden anya keserűségét, akinek sírt már a vállán a gyereke, hogy nem jött apa a hétvégén, vezető színésznőként meg jól adja, hogy nem bírja kivárni, amíg a tehetségét meglátják, ha meglátják, azzal megy előbbre, ami kéznél van és egyértelmű. Találjuk ki mi az!       

Éva: Téreyről is folyamatosan azt gondolom, mint EP-ről: attól, hogy meghalt, még írhatna. Most jó, hogy él, mert színpadon van, mint az Örkényben a Lóttal, Kovaliknak köszönhetően. Dömötör referenciapontot, méltót, nagyívűt rendezett. Belegondolva ez egy moralitásjáték is.
Iza: Utána kellett gondolnom mikor láttam Dömötör rendezői kézlenyomatát először. A Vígben: Camus/A pestis/HDG. Aztán itt a Katonában, M/S, Terror. Eddig nem „talált meg”, most nagyon. Egy hídépítő mérnök precizitásával hozta össze, hogy a történet mindenhol összeérjen, végig feszes maradjon, és a szereplők egy körhinta kényszerűen fegyelmezett hintalovainak ívén húzzanak végig, újabb és újabb köröket letolva maguk előtt. Azt hiszem az ilyen típusú előadások, a hozzá hasonló gondolkodású színházi rendezők fekszenek nekem a legjobban. Nem hagyományos, mégsem lila, sokkol is némiképp, de okosan, és úgy egyáltalán: határozottan szól valamiről, és akar is, tud is közölni. Ez a produkció en bloc csillagos ötös. Dömötör elmondhatja, amit történet sztárrendezője: „minimum jó szakember vagyok.”  

[Alkotók: Díszlet - Dömötör András, Kálmán Eszter, Szöllősi Géza, Jelmez - Kálmán Eszter,
Böhm Katalin, Videó, operatőr - Török Marcell, Kovács Bálint, Vágó – Nagy Réka, Dramaturg – Bíró Bence, Zene- Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos, Fény - Lohár Antal, Hang - Wirth Tamás / Munkatársak: Nagy Réka , Schaefer Andrea, Perczel Enikő,  Fejes Vera , Tóth László, Bokor László, Papp Gergő, Botka Zoltán, Tőzsér Gábor, Pető Sándor, Balogh Attila, Kormány Kristóf, Nedár Barnabás, Horváth József, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Kántor László, Mészáros László, Pap Miklós, Méreg Mariann, Hűgel Katalin]

(Fotó: Dömölky Dániel)

Megjelent: 629 alkalommal