Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
hétfő, 10 március 2025 17:15

Michael Haneke: Szerelem (Örkény Színház)

  

Haláltánc....nem szépen 

(Örkény Színház – Michael Haneke: Szerelem –2025. március 9-i előadás)

Nem tagadom, Ördög Tamás rendre próbára teszi nézői türelmemet, szinte minden színpadi munkája szembe megy az általam még komfortosnak érzett színházi esztétikával és látványvilággal. Most sincs másképp, azzal megfejelve, hogy témaválasztása a testi-lelki leépülés krónikájára esett, és nem az „egy éjjel elalszunk csendben”-féle elmúlásra. Pogány Judit és Gálffi László neve közönségcsalogató, de utóbb úgy gondolom, nem feltétlenül élménnyel távoztam a színházból.  

  

Leányvásár fehérben

(Vígszínház – Jane Austen: Büszkeség és balítélet – 2025. március 7-i előadás) 

Két egymásnak teremtett regényhős, az okos Bennet-lány és a büszke Darcy, akik nem ismerik a másik igazi voltát és oroszlánként őrzik egyéniségüket, de hála Istennek van bennük némi angolos kompromisszumkészség. Jane Austen kötetei az angolszász kánon részei, korántsem lányregények, inkább szarkazmussal fűszerezett társadalomkritikák. A Vígszínház egy fiatalos és pörgős változattal életet lehelt a kissé Trisztán és Izolda hatású történetébe, pazar alakításokkal visszaadva az austeni humort. Wunderlich József tökéletes Darcy, Waskovics Andrea Elizabethje tele élettel és lázadással, modern gondolkodású lány. Az előadást egy kicsit ellopja Mr. és Mrs. Bennet szerepében Hegyi Barbara és Lukács Sándor, no meg Halász Judit sznob arisztokratája. 

  

Itt vagy?   

(Pécsi Nemzeti Színház - Visky András: Júlia – Párbeszéd a szerelemről – 2025. február 6-i előadás) 

Művészi próbatétel egyszemélyben színpadra vinni, majd estéről estére tolmácsolni más személyes emlékezetét. Egy vallomás műfajú prózaepikát, amelynek szerzője családja ideológia és politikai alapon való meghurcoltatását felelevenítve állított emléket édesanyjának. Füsti Molnár Éva annyira „beleszeretett” Visky írásába, hogy saját intellektusára és színpadi tapasztalatára támaszkodva meséli egy másik ember fájdalmát. Nem fikciót, valós eseményeket. Szerencse, hogy hite a történet igazában, a bölcsességgel párosult szakmai tudása jócskán megemeli a művet. 

szombat, 01 február 2025 16:47

Juan Mayorga: María Luisa (OPI)

  

Veszélyes vágyak  

(Orlai Produkciós Iroda - Juan Mayorga: Maria Luisa – 2025. február 1-i előadás) 

Vakon repültem a premieren, a spanyol kortárs drámáról korábbi olvasmány vagy színházi élmény híján a rendező és a színészek terhe volt mit tudnak átadni számomra. Kissé tanácstalanul álltam fel a székből. A Szkalla-család spanyol ágával találkoztam, avagy egy Mi történt Baby Jane-el?-szerű gyilkos elmetörténetet láttam? Mindenesetre olyan történetet, amelynek szerzője támaszkodott országa klasszikusaira, Calderónra és Cervantesre, becsempészve a darabba egy Lear-parafrázist is. Mégis mindenkit buzdítok, nézze meg ezt az előadást, mert sarkosan elüt az OPI-stílustól, és rendhagyó színészi rácsodálkozásokra ad alkalmat.      

  

Minden ütést állni kell

Amikor a néző azt olvassa a műsorlapon a szerzőknél: „Shakespeare és Nagy Feró”, kicsit megremeg a térde. Nem példátlan persze, hogy a zenélésből élő pop-rock-punkénekesek egyszer csak a világot jelentő deszkákra vagy a filmvászonra lépnek, és a művek dallamait is kottára vetik. Az viszont ma már hihetetlennek tűnik, hogy a Nemzet Csótányának elkeresztelt Nagy Feró eljátszotta a dán királyfit. Az, hogy a SICC Production színpadra vitte zenéjét, ezzel életet lehelve a darabba aktuális gondolatok társításával, nagyobb művészi elismerés a politikai rezsim szeszélyéből kapott díjnál.      

  

Anton Pavlovics jégbe zárva 

(Vígszínház: Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt – 2024. december 13-i elődás)  

Itt valami turpisság van, Jonas Petter Aronsen nevű norvég írót nem lehet kiguglizni, még azt sem tudom, ki írta valójában ezt a darabot. Azt viszont tudom, hogy a Vígszínház bemutatója egy kivételesen izgalmas vállalkozás, filozofikus mélységgel és abszurd elemekkel tarkított messzi északi kaland, sötét és lenyűgöző. A középpontjában egy olyan ember története áll, aki kérdőre vonja életét, és észveszejtőn hasonlít Platonovra, Asztrovra, Vojnyickijre és Andrej Prozorovra is. A hangulat a skandináv krimik lábnyomaiban lépked, a miliő hasonlít a True Detective: Nigth Country évadjára. Mindeközben a Víg társulata kilép komfortzónájából és kiéli az abszurd iránti vonzalmát.  

csütörtök, 28 november 2024 11:38

Móricz Zsigmond - TÁP Színház: Rókonok

  

Megsimogatni a kiscicát! 

(Katona József Színház – Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján írta Preiszner Miklós, Znajkay Zsófia és Peer Krisztián, a végső változatot készítette: Mózsik Imre: Rókonok – 2024. november 24-i előadás)  

1930 nyarán írta Móricz Zsigmond a Rokonok című regényét a Horthy-rendszer intézményesített korrupciós mechanizmusáról, a sikkasztásokról és panamákról, a közhivatalnokok, politikai szereplők mindennapi zsiványságairól. Meg arról, ahogy a szegényekből kisajtolt adókból luxus életet élnek a hatalom kiváltságosai, és azt kaparintanak meg, amit csak akarnak. Az előadást követő napokban került nyilvánosságra Bátonyi Péter kormányfőtanácsos büntető feljelentésének híre arról, hogy a kiemelten védett műemlékek lebontásához vezető hatósági eljárásokban minisztériumi vezetők miként nyúlnak át a szakapparátus felett a „rokonok” érdekében. Nem a Horthy-rendszerben, hanem 2024-ben. A TÁP Színház előadásai sosem semlegesek vagy közhelyesek, formailag, gondolatilag és morálisan is mindig arra reflektálnak, ahogy élünk. Ennél naprakészebb nem lehet színházi elődás!   

  

Állati cifrálkodás  

(Örkény Színház - Aesopus-Dargay Marcell-Fábián Péter-Parti Nagy Lajos: A nyúl füle című előadás – 2024.december 22-i előadás)

Aesopus a meseköltészet archetípusát találta fel, gyorsan pergő történeteivel már az óvodában megismerkedtünk. Tőle tudtuk meg, hogy a róka ravasz, a szamár buta, a nyúl elbizakodott. És a Tücsök és a hangya című meséje miatt aggódunk egész életünkben a jövőnkért. Fábián Péter író-rendező a színház jó, jobb hangú tagjaival nekifutott egy különleges dramaturgiai kísérletnek, és imponáló magasággal átugrották az a lécet, amelyre az van írva: „..jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat...”. Ráéreztek, hogy nemcsak gondolkodásra, de néha jóleső – és bizony kárörvendő - nevetésre is vágyik a néző.    

   

„Ember maradj”  

Pesti Színház – Pesti Polgár (Fesztbaum Béla zenés estje) - 2024. december 15-i előadás

Kétszeri időutazás, egyszer vissza a száz évvel ezelőtti Budapestre, másodszor  egy mára klasszikus színházi előadásba, a Budapest Orfeum világába. Az este szereplője  korosodó Nyilas Misiként jön ki a színpadra, holott mára már a Vígszínház társulatának meghatározó tagja. Egy kellemes külsejű, eleganciával bíró, tartózkodó és a csendjeiből meglepetéseket ígérő színész áll előttünk. Sok-sok epizódszerepe soha nem volt érdektelen, a kis szerepeket is izgalmasan formálta meg. A hivatásához szerencse és kitartó munka kellett, és ma, ha a közönség azt olvassa: Fesztbaum, a név önmagában garanciát jelent a minőségre.

 Már az ákác sem lila 

(Orlai Produkciós Iroda – Tasnádi István (Szép Ernő után szabadon): Lila akác lokál – 2024. december 1-i előadás) 

Tasnádi István jól ráérzett, hogy Szép Ernő múlt század elején született darabja rímel korunkra, akkor is, most is új világ volt születőben. A 20. század eleji fiatalok érzelmi bizonytalansága megfelel a mai társaik fogyasztói társadalomban elszenvedett digitális magányának. De mind a tartalmi, mind a formai kivitelre pontokat kell levonnom. A „léhaság” tálalása kemény munka, keveseknek megy könnyed kézzel, ahogy műfaj egyik hazai virtuózának, Böhm Györgynek. Szépségtapasz, László Lili meggyőző játéka Tóth Manci karakterében és Rohonyi Barnabás elegánsan tétova Csacsinszky Palija.  

1. oldal / 43