Iza színházban járt - Az évad legjobbjai 2022-2023-as színházi évad
kedd, 12 szeptember 2023 16:20

Az évad legjobbjai 2022-2023-as színházi évad

Értékelés:
(91 szavazat)

 

A 2022-2023-as színházi évadról

Az évad két legnagyobb eseménye – egy levegővel való huszáros pénzosztással – egyrészt 6,8 Mrd eltapsolása a 10. Színházi Olimpiára, Vidnyánszky Attilát így kilőve a nemzetközi színházi porondra, másrészt a független, alternatív színházak teljes és végleges ellehetetlenítése, azaz a kulturális tao eltörlésével indult színházi finanszírozási szomorújáték - vélhetően - utolsó képének lejátszása, amelyben „a nem NER-es nem keres” kategória versenyzői elvéreztek vagy az utolsókat rúgják.   

Mit szépítsük, ambivalens évadot zártunk, a színházak és mi, a közönség is. Még mindig Budapest tőkesúlyosak vagyunk, ugyan igyekszünk eljutni vidéki előadásokra is. Nehezen is vettük számba az igazán jó előadásokat, kevés volt belőlük. (Tudják, az az igazán jó, ahol utána kedve van az embernek a Belvárosból akár Kispestre is gyalog hazamenni.) Számolgattuk, ám alaposan lelohadt színházjáró kedvünk, közel sem láttunk 100 előadást, ahogy a pandémia előtt. Figyelünk a kis műhelyekre, figyelünk a függetlenekre, figyelünk a szokatlanra. Igaz, kinyílt újra a világ, inkább nézünk havonta egyet-kettőt Európában, mintsem itthon nyolc közepes, pénzhiányosan kétségbeesett produkciót. Már az is erősen szubjektív döntés volt, hogy mit nézünk, mit nem. Már rég nem a színházak csábítanak, nem mehetünk sehol tutira, hanem egy-egy rendező, és az egyre fogyatkozó számú igazán kedves színész, akik valóban érdekelnek. (Persze 10-15 ezer forintos jegyárak mellett ki kísérletezgetne, hogy szünetben lelépjen.)  

Vesztesekként nézzük, hogy veszélybe került minden, amit mi színházi értéknek tartottunk az elmúlt két és fél évtizedben, amióta lelkes színházjárók vagyunk. Ennek egyik oka biztos a hatalom vezérelt színházpolitikai környezet, a másik, hogy ebben a mélyrepülésben rég megszűnt az erőteljes szakmai érdekképviselet, a színházak a politika prédáivá lettek. Egyszerűen kifáradt már mindenki, és már nincs olyan a szinházszakmában, hogy szolidaritás a szó igazi értelmében, az nem az, hogy befogadok egy felszámolt játszóhelyről pár előadást a végső agóniára. Mókuskerékben készülnek azok a produkciók is, amelyek képesek lennének értékteremtésre. Az, hogy mégis van egy-két kivétel, akik még mindig és rendületlenül küzdenek, csak erősíti a főszabályt. Tisztelet nekik és nézői hűség.

A részletek (ABC-sorrendben a legjobbnak ítélt három):  

 

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:

Bartis Attila regényéből írta Mikó Csaba: A vége (Radnóti Színház)  

Karsai György - Euripidész: Médeia, ford.: Karsai György és Térey János, dramaturg Karsai György (Pinceszínház)  

Szálinger Balázs: Kályha Kati (Radnóti Színház) 

 

A legjobb előadás: 

A kastély - Vígszínház

A vége – Radnóti Színház 

Hedda Gabler – Katona József Színház

  

A legjobb rendezés:  

Bodó Viktor – A kastély (Vígszínház) 

Szikszai Rémusz –Jógyerekek képeskönyve (Jászai Mari Színház-Népház) 

Tarnóczi Jakab – Magányos emberek (Katona József Színház) 

 

A legjobb zenés/szórakoztató előadás: 

Jógyerekek képeskönyve – Jászai Mari Színház-Népház 

Szép nyári nap – Veres1 Színház

The Black Rider – Örkény Színház

 

A legjobb független színházi előadás:

Karsai György - Euripidész: Médeia (Pinceszínház)

Győrei Zsolt: A Latabárné fia (Spinoza Színház) 

Spiró György: Csirkefej (Pécsi Harmadik Színház)

 

A legjobb női főszereplő:

Jordán Adél – Hedda Gabler (Katona József Színház) 

Pálos Hanna – Médeia (Katona József Színház)

Sodró Eliza (Álom luxuskivitelben, Kizárólag az utókor számára) 

 

A legjobb férfi főszereplő: 

László Zsolt – A vége (Radnóti Miklós Színház)

Pál András és Nagypál Gábor (Spori és Bácsi kettőse) – Kályha Kati (Radnóti Színház) 

Stenczer Béla – A monarchia utolsó hóhéra voltam (Pécsi Nemzeti Színház) 

 

A legjobb női mellékszereplő (itt nagyon erős volt a mezőny!):

Egri Kati – Toprongyozó (RS9 Színház)

Füsti Molnár Éva – Az üvegcipő (Pécsi Nemzeti Színház) 

Tamás Éva – Csirkefej (Pécsi Harmadik Színház)  

+

Kókai Tünde – Liliom, The Black Rider és Zsigmond Emőke – The Black Rider (Örkény Színház)

 

A legjobb férfi mellékszereplő:

Farkas Ignác – A tanú (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)

Jéger Zsombor – Liliom (Örkény Színház)

Patkós Márton – The Black Rider (Örkény Színház)

 

A legjobb díszlet:

Bagossy Levente – Barátom, Harvey (Vígszínház)

Devich Botond – Magányos emberek (Katona József Színház) 

Khell Zsolt – Kályha Kati (Radnóti Színház)  

 

A legjobb jelmez: 

Izsák Lili – The Black Rider (Örkény Színház)

Michac Gábor – Jógyerekek képeskönyve (Jászai Mari Színház-Népház) 

Pető Kata – Az eprésző kislány (Budaörsi Latinovits Színház) 

 

A legjobb színházi zene: 

A kutya különös esete az éjszakában – Szegvári Júlia (Budaörsi Latinovits Színház) 

A zseni – Vajdai Vilmos (Katona József Színház)

Álom luxuskivitelben – Kaboldy András és Termes Rita (Radnóti Színház)

 

A legígéretesebb pályakezdő: 

Berényi Nóra Blanka (Radnóti Színház) 

Kanyó Kata e.h., Jakab Balázs e.h., Pásztor Dániel e.h. (Katona József Színház – Médeia)

Szőts Orsolya (Budaörsi Latinovits Színház) - olybá vettük, hogy 2020-ban végzett a SZFE drámainstruktor szakán, amit szerepeiben bőven kamatoztat.

  

Különdíj:

Dagerrotípia című előadás Stúdió K Színház 

Pécsi Harmadik Színház - Lenni vagy nem lenni Gála 

Vígszínház zenés gálaestjei: Presser 50, HDG 70

 

Megjelent: 5043 alkalommal