A Jurányi Inkubátorházban Polgár Csaba állította színre Ödön Von Horváth 1931-ben bemutatott, Délszaki éj című színművének adaptációját, Válasszunk párt címmel.
A darab eredetileg az 1930-as évek Németországában, Josef vendéglőjében játszódik, ami nyitva minden fizetőképes vendég előtt, legyen az fasiszta érzelmű, vagy marxista szimpatizáns. A darabbéli konfliktus ebből is kerekedik, hisz egyazon napon tart ott rendezvényt a „köztársaság párti” baloldal és az ébredező náci szimpatizánsok. A baloldal „itálien nájt”-ot ül, a jobboldal meggyalázott nemzeti szobráért revánsra vágyik. Mindez átlagos emberek, akár te, akár én, kis hétköznapi konfliktusaiként megjelenítve, ahogy éljük mindennapjainkat, kicsit belterjesen, lényegében vakon és süketen a külvilági veszélyekre. Ahogy a többség a darab szereplői is gyorsan kilökik maguk közül azt, aki esetleg messzebbre lát, s ezzel megzavarja a hamis idillt, hogy nagyon is rendben itt minden. Ráadásként az ideológiájában szimpatikusabb „köztársaságiak”, amint végre érzékelik a veszélyt, összefogás helyett egymással acsarkodnak, széttartanak. Ezután ki a fene is sajnálja őket, ha zakót kapnak a fegyelmezett jobb oldaltól?
A színen egy remek, összeszokott színészcsapat állt, figyelve egymásra, érzékelve a másik rezdüléseit, poénjait, szolgálva az összjátékot. A szereplők egyenrangú művészi munkát nyújtottak, érezhető volt színpadi játékukon nemcsak a partnerség, de az is, hogy a játszóknak véleményük van az elhangzottakról, amit nem hezitáltak megosztani a nézőkkel, testbeszéd, szemjáték útján. Hay Anna, mint a szerelméért magát is beáldozó pártkatona, Kiss Diána Magdolna, mint buta (vagy nem is annyira buta) szőke és Takács Nóra Diána, a sokat megélt, családi erőszak áldozataként vergődő feleség. Takács Nóra Diána karaktere az egyetlen, akit mind megértettünk volna, ha gyenge, buta férjét magára hagyja, azonban a bajban egyedül ő húzta ki magát a csapatból és áll ki az őt amúgy verő, de most megalázott helyzetbe kerülő férje mellett. Fekete Ádám – aki a dalszövegeket is jegyezte, s Gáspár Ildikó mellett dramaturgként is közreműködött – játszotta a bevételre áhítozó vendéglőst, Jozefet, Terhes Sándor az otthon despota, a mozgalomban igazából elvek nélküli köztársaságpárti vezetőt, Friedenthal Zoltán a privát élvezeteit a mozgalomnál fontosabbnak tartó pártlézengőt, Tóth Péter pedig az ugyan néha gondolkodó, de alapjaiban opportunista hivatalnokot. Kákonyi Árpád inkább zenészként erősítette a csapatot, Molnár Gusztáv pedig kettős szerepben tűnt fel, Ő volt a köztársaságpárti Martin, de egyben az ifjú fasiszta is. Érdekes hangulatot adott a játéknak, hogy a tejes színészcsapat – alkalmanként - köztársaságpártiként vonul ki a színről, majd fasisztaként masírozott vissza. A színészek ilyenképpen való szerepeltetése érdekes hangsúlyt adott a darab mondanivalójának, ami úgy summázható - a címmel összhangban -, hogy egyik kutya, másik eb, akkor lennénk nagy bajban, ha ezek közül kéne választani.
A színdarabhoz Izsáki Lili kortalan, köznapi jelmezeket tervezett, utcai ruhát, és papucsban masírozott az egész csapat. A díszlet „fapados” volt, egy ping-pong asztal muskátlival megrakva, egy TV, pár szék, de ez valahogy ijesztően testközelbe hozta, az amúgy osztályteremben előadott történetet. Színpadi világításról nem igen beszélhettünk, hisz a terem neonjai nyújtották a fényt.
Polgár Csaba rendező zenés darabot vitt színre, amihez színészei kiváló énektudása alapot adott, s az itálien nájton olyan disco klasszikusok szóltak, mint a The Locomotion, vagy a Money, money, money. De nem jelentett gondot a szerepelőknek a többszólamú a capella művek felvonultatása sem.
A darab szövegében sok-sok kis aktuálpolitikai kiszólás hangzott el, mint a Nemzeti Összetartozás Napja, a vakpulykázás, az állam alapköve a család, ami könnyen átélhetővé tette a néző számára, 2015-ben, Magyarországon a színdarabot, akkor is, ha tisztában volt azzal, hogy a második világháború kapujában játszódik a történet.
A szerző örökérvénnyel mutatta meg a pitiáner polgári létezést, ami kortalan, ismétlődő, s arctalan tömegként készségesen táplál bármilyen ideológiát. Ijesztő, de az előadást nézve nem kellett különösebb erőlködés ahhoz, hogy rádöbbenjünk, milyen könnyen hódít teret egy népirtáshoz vezető ideológia és milyen gyilkossá válhat az emberi rövidlátóság, vagy megalkuvás. Az apró, önmagában jelentéktelennek tűnő események láttán, olvastán, nem érezzük ma sem a veszélyt, mint ahogy vélhetően a 30-as évek Németországának lakói sem. Verekedés két különböző ideológiát szolgáló párt tagjai között, egy opportunista vállalkozó, aki az üzlet érdekében nem válogat a megrendelők között, egy szobor megcsonkítása, önmagában jelentéktelen események, megtörténnek nap, mint nap. Mégis, e jelentéktelen események egyre durvább sorozatának eltűrése hova vezethet végül egy társadalmat ?
Mindezek miatt csak úgy lehet értékelni az előadást, mint egy vészharangkongatást, ébresztő, megtörténhet újra, ha hagyjuk!
A színrevitel szinte szelíd, nem üvöltött külsőségeiben, csak megmutatott egy jelenséget, s óvatos párhuzamot vont egy még el sem felejtett borzalommal.
