Iza színházban járt - Harper Regan
szerda, 02 március 2016 11:20

Harper Regan

Értékelés:
(18 szavazat)

"Ha elmész, úgy hiszem nem kell visszajönnöd" 

(Katona József Színház - Simon Stephens: Harper Regan - 2016. március 2.-i előadás)

2006 őszén Harper Regan London elővárosából útra kél Manchesterbe. Harper utoljára még látni akarja haldokló apját, akkor is, ha ezért mindent fel kell adnia. Két nap és két éjjel történése, ami örökre megváltoztatja a nő addig sem éppen rendhagyó, csak éppen szürke életét.

Ritkán fordul elő velem, hogy egy színházi este után, még hetek múlva se legyek képes eldönteni, hogy tetszett, vagy nem tetszett. Pedig Székely Kriszta rendezte Harper Regannal pont ez a helyzet. Arra már volt példa, hogy egy előadás akkor és ott nem fogott meg, de később mégis elgondolkodtatott és hatott rám. De arra, hogy egy akkor és ott biztosan nem közömbös színházi este után pro, vagy kontra ne tudjak véleményt formálni, na az nem.

Jó kondíciókkal startolt az este ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Simon Stephenstől ugyancsak a Punk Rockot ismertem, de Fullajtár Andreában mindig nagy bizodalmam van, s ez a darab kétségtelenül rászabódott. A szinopszis alapján a színésznő jutalomjátékának tűnt a színrevitel. 

Sajnos már a Kamra néző-és színterének rendhagyó átalakítása elvette a kedvemet. A harmadik sorból sem láttam a "színpadot". Látványilag izgalmas volt ugyan a játéktér lefelé lejtő, hátranyúlóan csőszerű megkomponálása, csak hát a nézőteret ehhez képest kellett volna megemelni. Nem is tudom, hogy a 8-10 sorból mit láttak a többiek. A díszlet Kovács Nóra Patrícia munkája.

Ezen gyorsan túlettem magam, mert Elek Ferenc belépője, mint a zsigerileg aljas, szexuálisan perverz, igazi pondró munkáltató prototípusa, a maga naturalisztikus mocskosságában "lenyűgöző" volt. Ahogy a teljes jelenet is. Fullajtár Andrea főnökével szemben, a nézőknek háttal állva, egyre inkább jelentéktelenre összezsugorodó, kiszolgáltatott munkavállalóként, aki a több évi gályamunka után, hosszú, alázatos könyörgésre sem kap 3 szabadnapot. Erős felütés. Nemrég Kenneth Branagh mutatta meg nekem, hogy a hátával is tud játszani, nos Fullajtár is.

A folytatásban is parádés pillanatok voltak, ahogy követtük Harper következő 48 órájának eseményeit. Mert Harper Regan összekapta magát, s elindult. Hiába mondta főnöke, ha most megy, többé nem kell visszatérnie, Harper mégis utazott Manchesterbe. Maga mögött hagyva nyomorúságos életét. Az otthont, amit pedofíliával megvádolt, kiközösített férjével és lázadó kamasz lányával osztott meg. Tette ezt annak ellenére, hogy ő volt a családfenntartó, elszabadult.

A darab road movie a javából, akárcsak az Óz a csodák csodája, vagy a Szelíd motorosok. Harper hozzáhasonló, megtört szívű és kisiklott életű figurákkal találkozott utazása során.

A szembejövök közül két karakter magaslott ki a színészi játéka révén. Az egyik a Harper anyját megformáló Bodnár Erika. Egy, a öregséget elutasító, egy nála évtizedekkel fiatalabb férfival élő, Harper "husznötévmúlva"figurájú asszony. Harper anyja önző, realista és a maga módján bölcs. Bodnár Erika fonáklátású játéka az este egyik legnagyobb élménye volt. Ebben segítette - nemcsak őt - Glaser Mária remek, a figurát abszolút kifejező jelmeze is.

A másik emlékezetes figura Harper alkalmi szeretője, Vajdai Vilmos volt. A színész öt percbe sűrített egy életet. Láttuk a férfi múltját, jelenét, de még jövőjét is. Mi több, teljes jellemét, gyengeségét, emberi jóságát.  Miért is nincs Vajdai többet színpadon ?

Az est többi szereplője is hitelesen hozta az általa megformált figurát. Tóth Anitának két remek villanása volt, két percbe sűrítve megkaptuk a részvétet eljátszani igen, de átérezni már nem tudó egészségügyest, akárcsak a slampos takarítónőt. Pável Réka tinédzserként jól lázadt, kedvem lett volna neki lekeverni egyet. Mészáros Bélával elpoharazgattam volna, átéreztem Kocsis Gergelynek a pedofília árnyékában ragadt, kiüresedett életét. 

Hossza töprengés után arra jutottam, hogy ellenérzéseimnek két oka lehet. Az egyik, hogy valahogy nem állt össze egésszé az este, talán azért, mert Székely Kriszta még csak elképzeli, de nem élte meg ezt az életérzést, s valahogy a feltörekvő fantáziaképei láncolata lett a mű. A másik ok valószínűleg a színésznő és a szerep teljes egymástalálása. Fullajtár Andrea karizmatikus alakítást nyújtott, mint mindig. De végig azt éreztem, hogy a színésznő igyekszik kicsit eltolni Harpert Fullajtár Andreától. Amíg Kurázsi mama, vagy Arkagyina karakterének teljesen odaadta magát, addig Harper valahogy a belső körön kívül maradt. Úgy gondolom valamiért túl közel lett volna hozzá Harper ahhoz, hogy beengedje a lelkébe.

(A kép a Katona József Színház próbafotója.)      

Megjelent: 1613 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Hair Galilei élete »